Év háza 2020 pályázat eredményhirdetés

A Budai Vigadó és egy hűvösvölgyi családi ház lett az idei két legjobb

Szeptember 17-én, gálaesten adták át az idei Év háza pályázat díjait, amely az elmúlt évtizedben a legismertebb és legszélesebb körben érdeklődésre számot tartó építész szakmai elismeréssé vált. Az eredményhirdetést a megjelenteken kívül az érdeklődők a helyszínről sugárzott online közvetítésen élőben követhették. 
A sok évtizedes hagyományra visszatekintő szakmai pályázaton immár harmadik éve családi ház és lakóépület kategóriában is fődíjat oszt ki a zsűri. Idén Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál budapesti lakóháza kapta a fődíjat családi házak kategóriában, a középületek között pedig a Budai Vigadó felújítása vitte el a legjobbnak járó egyedi Zsolnai plasztikát – utóbbit Nagy Csaba vezető tervező és csapata vehette át. A két fődíj mellett hét különdíj és kategóriánként egy-egy közönségdíj is gazdára talált.

Év Háza 2020 nyertesek
Év háza 2020 pályázat nyertesek

Idén 20 középület és 33 családi ház került az Év háza pályázat elismert szakemberekből álló zsűrijének asztalára. A pályázat a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara, a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai védnökségével került kiírása és meghirdetését az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése tette lehetővé.
Az Év háza 2020 pályázatot a Leier Hungária Kft. mint főtámogató mutatta be 2020-ban. Az elmúlt évekhez hasonlóan a családi ház, lakóépület kategóriát a Xella Magyarország Kft., a középület kategóriát pedig a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. támogatta, további támogatók a Prefa Hungária Kft. és a Meva Zsalurendszerek Zrt. voltak.

Az idei pályázat, minden nehézség ellenére további erősödést mutatott, ami főleg a nemrégen bevezetett középület kategória területén mutatkozik meg. Örülünk az idei 20 pályázatnak, és természetesen a szép mennyiségű 33 családi háznak is! Reméljük, hogy ez a tendencia jövőre is folytatódik, hiszen mindkét kategóriában vannak még figyelemre méltó alkotások.” – üzente Szoják Balázs, az Év háza pályázat kurátora.
Az Év háza 2020 fődíjait mindkét kategóriában Noll Tamástól, a zsűri elnökétől és Komlós Andortól, a Leier Hungária Kft. ügyvezető igazgatójától vehették át a legjobbnak ítélt épületek tervezői. 

Az elmúlt évek sok újdonságot hoztak a pályázat életébe.
A két éve kiadott reprezentatív, az első 10 évet bemutató album után idén kisfilm készült a pályázat történetéről; mindkettő a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósult meg. 
Mivel az Év háza pályázat a szakma által az építésznek ítélt díj, az idei év újdonsága volt, hogy a szervezők megkérdezték a közönség véleményét is. 

Az otthon nyugalmát árasztó családi ház a Hűvösvölgyben

Az Év háza 2020 pályázat családi ház kategória fődíját Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál épülete nyerte el. 

Hűvösvölgyben egy nagyon szép ház épült!
Meleg családi otthon, mindenféle manír és felesleges magamutogató reprezentáció nélkül.
Frappáns telepítése, az utca felől már-már rejtőzködő zártsága, ugyanakkor a belső terek feltárulása, izgalmas átlátásai, külső és belső térkapcsolatai mind mind a mai világunkból egyre nehezebben fellelhető józanságra, mértékletes és jóízlésű viselkedésre vall.
Az épületnek mind a külső, mind pedig a belső anyaghasználata tartósságot és sallangmentes letisztultságot közvetít. A ház nyugodtságot áraszt.
Az otthon nyugodtságát.” – hangzott el Marián Balázs, Ybl Miklós díjas építész, a zsűri tagja méltatásában.

Év Háza 2020 nyertese: Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál családi ház
Év háza 2020 pályázat családi ház kategória nyertese - Jakabfi-Kovács Boglárka és Gyürki-Kiss Pál: budapesti lakóház

Az öreg testbe új lélek költözött – méltó módon

Középület kategóriában az idei legjobb a Budai Vigadó felújítási munkáinak tervezéséért lett az Archikon csapata (tervezők: Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, T. Major Krisztina, Botos András, Chvalla Diána, Long Yining, Mészáros Eszter) 
A díjat Nagy Csaba, Pólus Károly, Benedek Botond, T. Major Krisztina és Chvalla Diána vette át.

Íme, meglévő kubatúrák 120 év után is működőképessé tehetők. Manapság könnyen bontunk épületet. Nem törődve a műszaki értékkel, az elpocsékolt energiával, hogy az épített örökségnek a nemzet identitás-tudatában elfoglalt helyét, vagy akár csak a turisztikai vonzerejét ne is említsük. És nem csak a műemlékekről beszélünk. Példának csak az Erzsébetváros, Józsefváros pusztuló, vagy már elpusztult XIX. századi építészetét említjük. Most az öreg testbe új lélek költözött.” – hangozott el Dévényi Sándor, a Magyar Művészeti Akadémia tagja és az Év háza pályázat társelnöke értékelésében.

Év Háza 2020 nyertes - Budai Vigadó felújítása: Archikon
Év háza 2020 középület kategória nyertese - Archikon: Budai Vigadó felújítása

7 épület kapott különdíjat

Az este folyamán a szakmai szövetségek és támogatók által felajánlott 7 különdíj is gazdára talált. A támogatói különdíjak odaítélésének különlegessége, hogy azokról szintén a zsűri dönt. A díjakat a zsűrielnökhöz csatlakozó szövetségi és cégvezetőtől vették át az épületek tervezői.

A Magyar Építész Kamara különdíját a Magyar Építész Kamara alelnökétől, Tutervai Mátyástól Fábián Gábor és Fajcsák Dénes vehette át a Noszvajon tervezett Lombházak projektért.

A Magyar Építőművészek Szövetsége különdíját Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke képviseletében Jánosi János adta át Dósa-Papp Tamásnak a Telkiben épült családi házáért.

A Leier Hungária Kft. főtámogatói különdíját családi ház kategóriában a zsűrielnökhöz csatlakozó Komlós Andor, a cég ügyvezető igazgatója adta át Bártfai-Szabó Gábor és Bártfai-Szabó Orsolya a Budakeszin épült családi házért.

A középület kategória főtámogatója, a Hella Árnyékolástechnikai Kft. különdíját a zsűrielnökhöz csatlakozó Visi Zoltán, a cég ügyvezető igazgató adta át Sipos György és Vesmásné Zákányi Ildikó építészpárosának az ópusztaszeri gyógynövény feldolgozó és bemutató épületért.

A Xella Magyarország Kft. a családi ház kategória főtámogatója által felajánlott „Zöld ház - energiahatékonyság különdíjat” Sónicz Péter kapta az Üllőn épült családi ház terveiért. 

A Prefa Hungária Kft. különdíját családi ház kategóriában Fajcsák Dénes és Fábián Gábor DLA a cserépfalui családi házért vehették át.

Az Meva Zsalurendszerek Zrt. különdíját Noll Tamás és Botta D. Mihály, a cég ügyvezető igazgatója adta át Tóth Péter DLA és Füzes András részére a Wekerletelep Kispiacért.

Idén a közönség is választott

Év Háza 2020 Középület Kategória Közönségdíjasa Huszárik Krisztián kerékpárüzlet és irodaház funkciójú biatorbágyi épülete lett, míg családi ház kategóriában Németh Dávid és Csaplár György mosonmagyaróvári családi háza tetszett legjobban a közösségi médiában meghirdetett szavazáson.

Minden évben neves zsűri dönt
Az Év háza pályázat mára a magyar építészeti közélet részeként, annak legjelentősebb szervezeteinek és szövetségeinek a támogatásával, valamint a legelismertebb építészek zsűriben való közreműködésével 2008 óta keresi a példamutató építészeti teljesítményeket – 2020-ban a családi ház és kis társasház kategória mellett ismét középület kategóriában is. 
Nem túlzás azt állítani, hogy a hazai építészeti elismerések tekintetében az Év Háza döntnöksége a legrangosabb szakmai grémium. A hazai építészet legfontosabb szakmai szervezeteinek képviselői mellett az előző években Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek is meghívást kaptak, ezzel is emelve a pályázat színvonalát.
A zsűri elnöki posztját idén Noll Tamás Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Építész Kamara egykori elnöke vette át Dévényi Sándortól, a Magyar Művészeti Akadémia tagjától, aki továbbra is a grémium társelnöke maradt. További társelnökök Dr. Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András DLA, a Magyar Építőművészek Szövetsége elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora. A zsűri szakértő tagjai Tóth Balázs, építész az ÉMI Nonprofit Kft. szakértője, valamint Dr. Tóth Elek, címzetes egyetemi tanár , illetve a 2019-ben Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek: Csillag Katalin, Horváth Zoltán, Madzin Attila, Marián Balázs és Peschka Alfréd.

További információ: www.evhaza.hu 

Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...