Európai építési piaci kilátások 2022-ig

88. Euroconstruct Konferencia összefoglaló

A 88. EUROCONSTRUCT Konferenciát a szervezet lengyel tagintézete rendezte Varsóban, melynek legfontosabb megállapításait ebben a cikkben gyűjtöttük össze. Az EUROCONSTRUCT legfrissebb, a 19 európai tagország építési piacára vonatkozó részletes előrejelzése elérhető és megrendelhető a Buildecon-tól.

2018-ban a 19 EUROCONSTRUCT ország építési teljesítménye körülbelül 1600 milliárd eurót tett ki. Még öt év folyamatos növekedés után is ez még mindig jóval a 2008-as pénzügyi válság előtti csúcs alatt van, mely elsősorban Spanyolországnak és Olaszországnak tulajdonítható. Viszont a 15 nyugat- európai ország közül 10 magasabb teljes építési volument ért el 2018-ban mint 2007-ben. Spanyolország építési piaca több mint négyszer kisebb, mint 2007- ben - négy egymást követő év növekedése ellenére is. Olaszországban az építőipari termelés egyharmadra csökkent. Ezenkívül Írországban is ilyen drasztikus csökkenés volt tapasztalható. Ezzel szemben a lengyel építési teljesítmény 2018-ban 63%-kal volt magasabb, mint 2007-ben. Az országok közötti különbségek tehát továbbra is nagyok.

88. EUROCONSTRUCT Konferencia Összefoglaló
Európai építési piaci kilátások 2022-ig

A jelenlegi középtávú EUROCONSTRUCT előrejelzés az európai építés további bővülését mutatja, ám a növekedés lassulni látszik. A világkereskedelmi válság csökkenti az ipari termelést és a beruházási hajlandóságot Európában. És bár a legfrissebb makrogazdasági előrejelzések nem feltételeznek egy globális válságot, az éves GDP növekedés 2020-2022-ben viszonylag alacsony lesz.

A jó gazdasági mutatók viszont (háztartások jelenlegi stabil vásárlóereje, kedvező finanszírozási feltételek, magasabb vállalati nyereség, folyamatos igény az infrastruktúrára és az erősebb/új környezetvédelmi előírások) kedveznek az építőiparnak. Az építési piacot befolyásoló tényezők többsége az építési teljesítmény növekedésére utal az elkövetkező években, bár alacsonyabb mértékben.

A 2018-as 3,2%-os növekedést követően, 2019-ben az EUROCONSTRUCT térségben az építési növekedés várhatóan 2,3% lesz, és 2020-2022-ben várhatóan körülbelül 1%-on stabilizálódik majd. Egy trendforduló is megfigyelhető: az új építés, mely az elmúlt öt évben erősen növekedett, gyengülni látszik, miközben a felújítási piac kilátásai sokkal kedvezőbbek.

A 2020-2022 közötti időszakban az összes főbb építőipari alágazat valószínűleg alacsonyabb átlagos éves növekedést fog majd elkönyvelni. Az előrejelzés szerint a mélyépítés várhatóan 2,2%-kal, a nem lakásépítés 1%-kal, a lakásépítés pedig csak 0,5%-kal fog növekedni. Regionális szempontból előreláthatólag Írország mutatja majd a legerősebb kumulált növekedést 2019- 2022 között 30,1%-kal, míg Magyarország a második a sorban 16,6%-os előrejelzett növekedéssel, majd őt Lengyelország követi +15,4%-kal.

Európa legnagyobb építési piacainak kilátásai a legkedvezőtlenebbek. A német építési piac bővülése várhatóan a 2019-es 0,8%-os növekedés után megáll, és a 2020-2022 közötti időszakra előreláthatólag valamivel 2% feletti kumulált csökkenés várható. A beruhásások különösen az új kereskedelmi épületekben és az infrastruktúra szegmensben lesznek alacsonyak. Franciaország építési kilátásai is hasonlóan kedvezőtlenek, bár a visszaesés ott várhatóan kisebb lesz. Még rosszabbak az északi országok közül Finnország és Svédország kilátásai: ők a következő három évben csökkenő építési teljesítményre számíthatnak.

Interaktív grafikon: http://www.euroconstruct.org/ec/press/pr2019_88

88. EUROCONSTRUCT Konferencia Összefoglaló
Európai építési piaci kilátások 2022-ig

Forrás: 88. EUROCONSTRUCT Konferencia, Varsó

A hírben szereplő termékek
Euroconstruct Country Report
 
Euroconstruct Country Report

Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság | Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Euroconstruct Summary Report
 
Euroconstruct Summary Report

Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Portugália, Spanyolország, Svédország, Svájc, Egyesült Királyság | Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...