Ismét CREATON magastető az Év Tetője

A 2017-es ÉMSZ Nívódíját magastető szekcióban Katona Szabolcs ácsmester és tetőfedő mester nyerte el

Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj magastető szekciója győzteseinek páholyában már örökös helyet foglalnak maguknak a CREATON termékekkel fedett tetők és mestereik, akiknek előválogatására a cég 2017-ben nyolcadik alkalommal írta ki házi, egyre magasabb rangot elnyerő Tetőszépségversenyét.
Idén az ÉMSZ Nívódíját magastető szekcióban Katona Szabolcs, ácsmester és tetőfedő mester nyerte el egy Pátyon épült családi ház fedéséért, amelyre CREATON HORTOBÁGY, NUANCE antik engóbozott tetőcserép került.

Minden évben az ország legjobb tetőfedői, bádogosai és szigetelői mérik össze tudásukat az Épületszigetelők Tetőfedők és Bádogosok Országos Szövetségének (ÉMSZ) legfontosabb éves versenyén, az Év Tetője Nívódíj pályázaton. A pályázatra közel 90 pályamű érkezett, a zsűri javaslatára a CREATON 15 tetőfedő munkáját nevezte az idei Nívódíjra.
Katona Szabolcs pátyi munkájáról

Az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) Év Tetője pályázatán magastető szekcióban Nívódíjat kapott Katona Szabolcs, a Pátyon található családi ház tetőfedésének kivitelezéséért.

A pályamű a CREATON már hagyományos háziversenyén, a Tetőszépségversenyen 2017-ben szintén első helyezett lett. A munka nem volt mindennapi, hiszen a már nem is családi háznak, inkább villának nevezhető épületnek egyébként sem egyszerű vonalvezetésű alaprajzát, hosszanti irányban két igen meredek hajlásszögű torony zárja be. A tetőszerkezet egy összetett fedélszékből áll, amely meghaladja a 700 m²-t.
"A tetőszerkezete 8x20 cm-es gyalult, egalizált szarufákból áll, amit a fokozott víz- és szélzárás érdekében CREATON Trió fóliával láttunk el, 7x7 m-es ellenléc rögzítéssel és 6x4 cm-es tetőlécezéssel. Az élszarufa és vápaszarufa szelemenek BSH rétegragasztott fából készültek, a szarufák átlagos tengelytávja 74 cm. A tető érdekessége, hogy a fő fedélszéken egyetlen pár egész szarufa állás sincsen, mivel nincsen vízszintes gercinvonala. Így minden szarufa különböző hosszúságú." - mesélte Katona Szabolcs a Nívódíjas munkájáról.

A Nívódíj mellett a tetőfedő mester egy évig birtokolhatja az Aranykalapács Vándordíjat is.

Rövid videó a nyertes tetőről:

További információt a Év Tetője Nívódíj Pályázatról a Build-Communication Kft. munkatársától kérhet. A projektnél alkalmazott CREATON HORTOBÁGY profil hornyolt tetőcserép letölthető katalógusát a hír alatti termékképre kattintva érheti el. Ha árajánlatot vagy bővebb információt szeretne kérni a CREATON South - East Europe Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...