Átadták a 14. Média Építészeti Díját

A médiazsűri kikötőépületet, ökoturisztikai központot és egy parányi fahidat választott az elmúlt év magyar építészeti csúcsteljesítményeinek

Média Építészeti Díja 2018 nyertesek
Média Építészeti Díja 2018 nyertesek


Évről évre egyre több érdeklődőt vonz az Építészfórum által alapított Média Építészeti Díj (MÉD) fináléja. Idén a Müpában várta a nagyközönséget az esemény két házigazdája, Winkler Nóra és Rózsa Péter. A vezető magyar sajtóorgánumok (Index, Forbes, 24.hu, HVG, Magyar Hang, Mandiner, Magyar Konyha) újságíróiból álló médiazsűri a díjat a megvalósult épületek közül a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötőnek, a tervek közül az Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központnak ítélte oda. A vízszintes toronnyal ellátott kikötőépületet (“Mert minek vertikális tornyot csinálni, ha nem lehet a legnagyobb”) tervező sporaarchitects-térhálózat irodának a PERI adta át az elismerést. Értékelésében a zsűri bravúrként értékelte, ahogy az ipari tájat a természeti környezettel játékosan köti össze az épület. “Cselekvésre késztetni, hogy tenni akarjunk a természetért” – foglalta össze célját Nagy Mercédesz Erika, a terv kategória győztes alkotója. A szakmai zsűri tagjaként közreműködő Beleznay Éva szerint a díjazott terv erre azért alkalmas, mert felismeri, hogy nem kell mindig új, nagyon okos megoldásokat keresni, sokszor elég visszalépni az időben. A zsűri a helyszínen spontán mód alapított különdíjat is kiosztott, mert úgy érezték, hogy a Gyergyócsomafalván fiatal építészek és helyi lakosok által kalákában épített hidat nem hagyhatják elismerés nélkül. Bár ez a különdíj csak jelképes, a zsűri így is hangsúlyozni kívánta: kis lépéssel is lehet óriási eredményt elérni.

Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő
Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő

Média Építészeti Díja 2018 - Épület: Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő, sporaarchitects-térhálózat építésziroda

Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központ
Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központ

Média Építészeti Díja 2018 - Terv: Öreg-tó malma tájlabor és ökoturisztikai központ, Nagy Mercédesz Erika

gyergyócsomafalvi fahíd
gyergyócsomafalvi fahíd

Média Építészeti Díja 2018 - MÉD Különdíj, Közönségdíj épület: Kőzúgó HÍD.ON, Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István

A gálaesten a díjért versengő megvalósult épületeket és terveket alkotóik mutatták be látványos prezentációkban és filmeken. A rövid ismertetőket a médiazsűri értékelései, valamint három szakmai bíráló (Beleznay Éva urbanista, építész, Dúll Andrea környezetpszichológus és Somogyi Krisztina vizuáliskörnyezet-kutató, építészetkritikus) elemzései követték. Közülük Somogyi Krisztina foglalta össze, hogy ami most terítéken van, az “nem az épített ház, hanem az ember körül lévő tér.” Mindezek alapján nemcsak a médiazsűri, de a közönség is véleményt formált, a helyszínen leadott szavazataik alapján ítélték oda a közönségdíjakat. A közönség tetszését a megvalósult épületek közül a zsűri által különdíjjal is elismert gyergyócsomafalvi fahíd nyerte el, a díjat a Lafarge adta át. A tervek közül a közönség Krajnyák Nándor Bencét díjazta, aki a Rudabányára álmodott búvárbázis tervéért a Streamnettől vehette át az elismerést. Az Index.hu online szavazatai alapján az Index.hu különdíját is kiosztották, amelyet Csupor Anna érdemelt ki lakható konténerházával – a nyertest bejelentő Indexes újságíró Földes András szerint a tervező megmutatta, hogy az igényes építészethez nem feltétlenül sok pénz, hanem egy jó ötlet kell. A díjat a Dornbracht ajánlotta fel.

Búvárbázis Rudabányán
Búvárbázis Rudabányán

Média Építészeti Díja 2018 - Közönségdíj terv: Búvárbázis, Krajnyák Nándor Bence

Konténerház
Konténerház

Média Építészeti Díja 2018 - Index.hu különdíj: Konténerház, Csupor Anna

Idén először adták át a Perika-díjat, az Építészfórum társalapítója és egy éve elhunyt főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina (művésznevén Perika) emlékét őrző szakmai elismerést. Ez a díj olyan kiválóságok eredményeinek méltatására szolgál, akik az építészet mellett több tudományos és/vagy művészeti ágban is innovatív módon kiemelkedő, társadalmi hatású értéket teremtettek. Nagy Bálint Ybl-díjas építészt, a Fuga kreatív igazgatóját az Építészfórum által felkért szakmai zsűri választotta ki.

A díszrendezvényen az elmúlt évekhez hasonlóan több különdíjat is átadtak: az Austrotherm Kovács Zoltán-emlékdíját a Raab-Szig. Kft kapta., a cég Energiahatékonysági Különdíját pedig az Office Garden Irodapark III. ütem (Skicc-Art - Szekeres István). Az Európa Design különdíját, egy Wilkhahn On dizájn forgószéket a Szelecsényi Balázs, Bárdi Emese, Irimiás Balázs, Kacsó János és Fehér Anna alkotta csapat nyerte el a Napiskola a Himaláján projekttel. A Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után épült épület rekonstrukciója Különdíját Berecz Tamásnak és Batári Attilának ítélték oda, a Tours-i Szent Márton Plébániatemplomon végzett munkájukért. Az Építészfórum által idén alapított Fejlesztői Szakmai Nagydíjat Bojár Iván András főszerkesztő adta át Görföl János, a Gránit Pólus építésügyi és fejlesztési vezérigazgató-helyettesnek egyebek között a Westend és a Müpa fejlesztési munkáiért. A Gránit Pólus díjátadóként is szerepelt, a vállalat “Jövőt építők, a közösség fenntartható terei 2.0” nevű díját a BudaPart kapta.

Office Garden Irodapark III. ütem
Office Garden Irodapark III. ütem

Média Építészeti Díja 2018 - Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj: Office Garden Irodapark III. ütem, Skicc-Art Építésziroda

Napiskola a Himaláján
Napiskola a Himaláján

Média Építészeti Díja 2018 - Europa Design Különdíj: Napiskola a Himaláján, Szelecsényi Balázs, Bárdi Emese, Irimiás Balázs, Kacsó János, Fehér Anna

Tours-i Szent Márton Plébániatemplom
Tours-i Szent Márton Plébániatemplom
Média Építészeti Díja 2018 - Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj: Tours-i Szent Márton Plébániatemplom, Berecz Tamásnak, Batári Attila

BudaPart
BudaPart

Média Építészeti Díja 2018 - Jövőt építők, a közösség fenntartható terei 2.0 díj: BudaPart

A gálaest hagyományos része a mesterek elismerése. Idén a Pro Architectura díjjal is kitüntetett, Ybl-, és Széchenyi-díjas építész-építészettörténészt Vámossy Ferencet köszöntötték. Laudációjában Csomay Zsófia Ybl-díjas magyar építész személyes emlékek felidézése mellett Vámossy jelentőségét többek között abban ismerte fel, hogy a vasfüggönyön túli építészetet közvetítette egy olyan korban, amikor a “Nyugat” szitokszónak számított.

A MÉD-et a legrangosabb magyar online építészeti napilap, a 2017-ben Pro Architectura-díjjal kitüntetett Építészfórum azzal a céllal hozta létre, hogy az építészetet közelebb hozza és érthetővé tegye a laikusok számára is. A MÉD ajtót nyit az architektúra felé, hogy minél többen megismerjék, milyen gondolatok vezérlik a minőségi építészetet. A gálaesten bemutatkozó finalistákat nemzetközi szaktekintélyekből álló zsűri válogatta ki 145 jelentkező közül. Így az Indira van’t Klooster által vezetett előzsűri átfogó képet kapott az elmúlt egy év magyar építészetéről. Véleményük szerint a magyar építészet a tervezés és a megvalósítás szintjén is magas színvonalú, „a magyar építészek tiszteletben tartják a hagyományokat, de értik a modern élet igényeit is.” E mellett fontosnak tartották felhívni a figyelmet arra, hogy az építészek „feladatuknak érzik jobbá tenni a dolgozók munkakörnyezetét.”

Az idén átadott 1,6 kilogrammos nagyszilárdságú finombeton díjakat a VPI Beton gyártotta a cég dizájnere, Nagy-Mihály Márk terve alapján.

Az idei médiazsűri tagjai: Bagi László (Forbes), Csatlós Hanna (HVG), Ficsor Benedek (Magyar Hang), Földes András (Index), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Sümegi Noémi (Magyar Konyha), Vincze Miklós (24.hu)

Szakmai bírálók: Beleznay Éva (urbanista, építész), Dúll Andrea (környezetpszichológus), Somogyi Krisztina (vizuális környezet-kutató, építészkritikus, egyetemi docens)

Az előzsűri tagjai a nemzetközi építészet kiemelkedő alkotói és kritikusai voltak: Indira van’t Klooster (az A10 építészeti magazin alapítója és főszerkesztője, 2014 óta a Média Építészeti Díja nemzetközi előzsűrijnek elnöke), Omer Kanipak (építész, építészeti fotográfus), Olga Ioannou (építész), illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége képviseletében Z. Halmágyi Judit (építész)

Az esemény támogatói: Austrotherm, Dornbracht, Europa Design, Gránit Pólus, Lafarge, Lechner Tudásközpont, NKA, PERI, Streamnet, Szónok Születik Retorikaiskola

Kiemelt szakmai partner: Magyar Építőművészek Szövetsége

Ha a Média Építészeti Díjával kapcsolatban kérdése lenne az Építészfórum Kft. munkatársához, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
Ők a MÉD 2018 Közönségdíjának finalistái
Ők a MÉD 2018 Közönségdíjának finalistái
Válasszon a döntősök közül 2018. november 8-án a Művészetek Palotájában
Ők a MÉD 2018 Közönségdíjának finalistái
A Média Építészeti Díja 2018 döntősei
A Média Építészeti Díja 2018 döntősei
5 megvalósult épület és 6 terv verseng a 14. Média Építészeti Díjáért
A Média Építészeti Díja 2018 döntősei
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...