SCHÜCO és JANSEN újdonságok a 2011-es BAU kiállításon

Energiahatékony, energiamegtakarító és plusz energiát előállító szerkezetek

2011. január 17. és 22. között Münchenben ismét megrendezésre került Európa legjelentősebb építőipari szakkiállítása. Az új Vásárvárosba (az egykori müncheni repülőtér területén) közel 235.000 érdeklődő érkezett mintegy 150 országból. Ezzel az idei BAU még a 2009-ben felállított 212 ezres látogatói rekordot is túlszárnyalta. A külföldi látogatók aránya pedig immár 24% (56.400 fő).

A vásár egyik legnagyobb, mintegy 1.800 m²-es alapterületű kétszintes standján mutatta be energiahatékony fejlesztéseit a német SCHÜCO cég. A SCHÜCO idei vásári mottója a "Green Technology for the Blue Planet" azaz "Zöld technológia a Kék Bolygóért" volt. A mottó egy olyan újfajta cégfilozófiát és felelősségvállalást takar, amely egyébként már hosszú ideje jellemzi a cég tevékenységét: az energiahatékony gondolkodásmód, a tervezés és építés rendszerbe foglalt szemlélete. Ennek megfelelően a kiállított SCHÜCO szerkezeteket " Energy " - " Energy² " - " Energy³ " jelölésekkel látták el attól függően, hogy energiahatékony, energiamegtakarító vagy plusz energiát előállító szerkezetek-e.

Az épülethéj, a homlokzati felület szerepe és jelentősége felértékelődött az utóbbi évek tervezési gondolkodásmódjában: a fűtés, a hűtés, a légcsere potenciális helye lett, ahol lehetőség van termoaktív felületek kialakítására, illetve napelemes panelek elhelyezésére. Az épülethéjjal szemben egyre inkább elvárás, hogy ne csupán energiahatékony legyen, hanem vegyen részt az épület számára szükséges energia előállításában, sőt: termeljen annyi energiát, ami több, mint amennyi az épület teljes energiaellátásához szükséges. A fejlesztés már nem csupán önellátó vagy passzív épületekről szól: megjelent a plusz-energia ház fogalma.

A SCHÜCO a stand középpontjában egy valós épületet állított fel (a németországi Schleswigben épülő hat lakásos épület kicsinyített mását), melynek segítségével az érdeklődők megismerkedhettek egy igazi plusz energia házzal. Az épület homlokzatát úgy tervezték, hogy a nyitható felületek és a zárt, fix felületek geometrikus formavilága minden napszakban és évszakban a lehető legoptimálisabb klímát hozza létre a belső térben.

A nyitható felületek három tolósíkkal rendelkeznek - a legbelső réteg a háromrétegű üvegezett tolóajtó, a középső az éjszakai hőszigetelés funkcióját betöltő tolóajtó - ami egyben belátás elleni védelem -, és végül a külső árnyékolószerkezettel ellátott tolószerkezet. Ezek az adaptív rétegek folyamatosan más és más képét mutatják az épületnek, ezzel is megvalósítva a mai építészet egyik célkitűzését, az interaktív épülethéjat. A felületek játékos rétegződése a design szemléletű modern építészettől sem idegen.
JANSEN stand
JANSEN stand
SCHÜCO stand
SCHÜCO stand
SCHÜCO CTB felújított homlokzaton
SCHÜCO CTB felújított homlokzaton
SCHÜCO újdonságok
A fejlesztések egy párhuzamos, a plusz energia koncepciót kiegészítő irányvonala a passzívház előírásoknak megfelelő minősített ablak- és ajtó szerkezetek létrehozása: a SCHÜCO AWS 112.IC alumínium ablakszerkezetek és a SCHÜCO ADS 112.IC alumínium ajtószerkezetek az első alumínium nyílászárók, melyek Európában a darmstadti Passzívház Intézet tanúsítványát megkapták. Az alumínium profilrendszerek Uf-értéke a passzívházaknál előírt 0,8 W/m²K.

A Nap energiájának hasznosítása a tudomány és a technológia legújabb fejlesztéseivel történik: a SCHÜCO ProSol TF vékonyrétegű napelem az amorf szilícium alapanyagból fakadó előnyöket hasznosítja. Az új technológiával előállított napelemek előnye, hogy hatékonyságuk felhős időben, diffúz fényviszonyok esetén sem csökken a csúcsüzemnél mért hatékonyság 60%-a alá. A ProSol TF sokoldalúan beépíthető az épületekbe: homlokzatburkolatként, a függönyfalrendszer részeként, előtetőként vagy akár árnyékolóként. A napelemek átlátszóságát 30%-ig 5%-os lépcsőkben lehet kialakítani, és akár egyedi méretben is rendelhetőek.

Az épületfelújítás az építőipari beruházások fontos szegmense lesz a jövőben. Fontos ugyanakkor, hogy a meglévő épületek energetikai felújítása úgy történjen, hogy a felújítás alatt az épület tovább működhessen. A SCHÜCO innovatív homlokzatfelújító rendszerei nem csupán eleget tesznek ezeknek az igényeknek, de esztétikai szempontból is megfelelnek a jelenkor építészeti elvárásainak.

Kibővültek a két évvel ezelőtt bemutatott SCHÜCO CTB alumínium mikrolamellás árnyékoló felhasználási lehetőségei is. A korábbi feltekercselő változat mellett megjelent a fix- és a toló kivitel, valamint a teljes sötétítést lehetővé tévő változat is.
SCHÜCO AWS ablak
SCHÜCO AWS ablak
SCHÜCO ProSol TF vékonyrétegű napelem
SCHÜCO ProSol TF vékonyrétegű napelem
SCHÜCO CTB alumínium mikrolamellás árnyékoló
SCHÜCO CTB alumínium mikrolamellás árnyékoló
JANSEN újdonságok
A svájci JANSEN cég termékei az egyedi formák, méretek és design tekintetében egyedülállóak. A cég a megszokott svájci eleganciát, modern formavilágot idéző, 360 m² alapterületű kiállítási standja helyet adott számos olyan fejlesztésnek, melyek az építészeti alkalmazások határait bátran és következetesen egyre szélesebbre tárják.

A műemléki épületek felújításakor különösen fontos, hogy a mai követelményeknek megfelelő hőtechnika biztosítása mellett megőrizzük az épület arculatát. Ennek érdekében fejlesztette ki a JANSEN a Janisol Arte profilrendszert, mely a régi szögacél profilok keskeny, légies megjelenését idézi, ugyanakkor rendkívül jó hőtechnikai, vízzárási, széllel szembeni ellenállási értékekkel rendelkezik.

A különleges szerkezetek egy újabb jó példája a JANSEN VISS függönyfal profilrendszerekből készített extra magasságú ajtószerkezet. A tolóajtók területén is újdonsággal jelent meg a JANSEN: nagyméretű, emelő-toló vasalatrendszerű ajtószerkezettel.
A BAU 2011 Nemzetközi Építőipari Szakkiállítás és Vásár megmutatta, hogy az energiatudatos szemléletű gondolkodás nem csupán szükséges, de hosszútávon kifizetődő is az energiaválságokkal tarkított globális klímaváltozás idejében.
Ha a SCHÜCO és JANSEN újdonságokkal kapcsolatban további információt szeretne kérni az ALUKÖNIGSTAHL Kft. munkatársától, használja az Információkérés gombot.
Kategóriák
Fém nyílászárók, fém profilrendszerek
Fém nyílászárók, fém profilrendszerek
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...