Bátran használt színek egy panelépületen

Az eredeti színezését megtartva nyerte az Év Homlokzata Pályázat 2011 Panel Kategória fődíját a kaposvári épület

Az Év Homlokzata Pályázat az elmúlt nyolc évben a magyar építészet egyik rangos intézményévé nőtte ki magát, s célja az újonnan épült és felújított homlokzati megoldások értékelése és díjazása építészeti, műszaki és gazdaságossági szempontok alapján.


A pályázók idén is öt kategóriában versenyezhettek, amelyekből a független szakmai zsűri tagja, Dévényi Sándor, Kossuth díjas építész, a Kós Károly Egyesülés igazgatója a Panel Kategóriát emelte ki.

"A panelházak felújítása, az energiatakarékosság előtérbe kerülése miatt, az új homlokzati hőszigetelés készítése ez időben gyakori feladat. Az új homlokzat nem csak a környezetvédelemben kiemelkedő, hanem lehetőséget biztosít új színterv készítésére. Az új színezéssel az építészek törekednek a panelos építkezés monotonitásának oldására, az épülettömegek arányproblémáinak jobbítására, sőt, megkísérlik a nagy tömegek légiessé tételét is." - mondta el az épülettel kapcsolatban Dévényi Sándor a független szakmai zsűri tagja.

A győztes pályaműveket a független szakmai zsűri az esztétikum és műszaki megoldások alapján, konszenzusos módon szavazta meg.

"Hosszas vita után a zsűri mégis egy olyan pályázót díjazott, aki a felújítás során az épület eredeti színezését igyekezett megtartani. Ellentétben a monoton kavicsolt felületű szovjet házgyári panelekkel, ez a Kaposvárott felépült ház eredetileg is színesre festett homlokzatú volt, hiszen már akkor, a 70-es években is éltek a színezés adta lehetőséggel. Ezzel nem csak a monotonitását akarták feloldani, hanem az élhetőbb emberi környezet kialakítását is szem előtt tartották. Az eredeti színezési tervet a Pécsiterv megbízásából Gellér B. István képzőművész készítette." - tette hozzá Dévényi Sándor.

Nyertes pályázó: RENOVA Építőipari Kft. (Felde Péter)
Kivitelező: RENOVA Építőipari Kft.

A győztes pályaműveket és további információkat a www.evhomlokzata.hu oldalon talál.
Kategóriák
Betonok, habarcsok, vakolatok, kiegyenlítők
Betonok, habarcsok, vakolatok, kiegyenlítők
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...