EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 3. negyedév - 1. rész

Jelentősen alacsonyabb Aktivitás-Kezdés az építési beruházásoknál, elmaradhat az idei rekord

Bár a hazai építőipar szárnyalása a 2017-es rekord évet követően folytatódott az idei év első felében is, a harmadik negyedév jelentősen alacsonyabb Aktivitás-Kezdést hozott, így 2018-ban mégis elmaradhat az építőipari rekord - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. 2018 első 9 hónapjában 1843 milliárd forint értékben indultak meg kivitelezési munkák hazánkban, ami 2,7 százalékkal jelentett alacsonyabb szintet, mint a 2017 azonos időszakát jellemző összeg. Mindezt úgy, hogy az első félévben még 24 százalékos volt az Aktivitás-Kezdésben az idei év előnye. A harmadik negyedévben mindössze 448 milliárd forint értékben lépték kivitelezési fázisba építőipari beruházások, az első két negyedév közel 700 milliárd forintos összegével szemben. (1.ábra)
Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint
Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint

1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 3. negyedév)

Mérsékelt csökkenés a magasépítéseknél
2018 első három negyedévében összességében 5 százalékkal kisebb összegben indultak el magasépítési kivitelezési projektek hazánkban, mint az előző év azonos időszakában. A csökkenésben jelentős szerepet játszott a lakásépítések esetében tapasztalható visszaesés, amit a nem lakáscélú magasépítések az előző év azonos időszakához képest bővülő Aktivitás-Kezdés mutatója sem tudott ellensúlyozni. 2018. első 9 hónapjában összesen közel 990 milliárd forint értékben kezdődtek meg magasépítési kivitelezések, melyből a harmadik negyedévhez 339 milliárd forint kapcsolódott. A magasépítéseken belül a nem lakáscélú magasépítések összege 763 milliárd forintot tett ki 2018-ban január és szeptember között, a harmadik negyedévben pedig 287 milliárd forint értékben indultak el építések ebben a szegmensben. Az egyik legnagyobb növekedés az irodaépítésekhez kapcsolódott, az idei év július és szeptembere között több jelentős beruházás is elindult, melyeket később részletesen is bemutatunk.

A mélyépítések jelentősen visszaestek
Az elmúlt időszakokban rekordokat döntögető mélyépítési szektor jelentőset fékezett a harmadik negyedévben. 109 milliárd forint értékben kezdődtek meg kivitelezési munkák a szektorban, míg az első és második negyedévben még 392 és 352 milliárd forintot tett ki az Aktivitás Kezdés mutató értéke. Összességében azonban az idei év első 9 hónapjában elindított mélyépítési projektek 854 milliárd forintos értéke szinte megegyezik az előző év azonos időszakát jellemző összeggel, vagyis a gyenge harmadik negyedévet ellensúlyozta az első két negyedév rekordnak számító Aktivitás-Kezdés mutatója.

A július és szeptember közötti csökkenés hátterében elsősorban az újonnan meginduló út- és vasút kivitelezések összegének mérséklődése áll. 2018 harmadik negyedévében ugyanis mindössze 29 milliárd forintot tett ki az Aktivitás-Kezdés mutató értéke ebben a szegmensben, szemben az előző negyedévek 306 és 221 milliárd forintos összegével. De a 29 milliárd forint az elmúlt éveket jellemező negyedéves Aktivitás-Kezdések között is az egyik legalacsonyabbnak számít.

Közép-Magyarországra sok beruházás érkezik
A megkezdett kivitelezési munkák esetében a Közép-Magyarország régió részesedése továbbra is magasabb volt 2018 első három negyedévében a 2014-2017 közötti időszakban megfigyeltnél. Összességében az újonnan építési fázisba lépett beruházások összértékének 41 százaléka kötődött a területhez, míg az előző években az aránya átlagosan 37 százalékos volt. 2018 első 9 hónapjában Kelet-Magyarországon indultak a 2014-2017-es időszakhoz képest kisebb arányban építési beruházások, a terület részesedése 29 százalékos volt, a korábbi 34 százalékkal szemben. (2.ábra)
A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között
A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között

2.ábra. A megkezdett kivitelezési munkák összértékének területi megoszlása Magyarország egyes régiói között (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2018. 3. negyedév)


A cikk folytatását a kapcsolódó hírre kattintva olvashatja.



Az EBI Építésaktivitási Jelentésről
A kutatás célja: A projektadatbázis rendszeres (negyedévenkénti) feldolgozásának célja, hogy az egyedi építési projektek adataiból olyan aggregátumokat alakítsunk ki, amelyek új információt hordoznak az építési piac szegmenseinek teljesítményéről. A lakásépítést külön, a nem-lakáscélú magasépítést 9, a mélyépítést 8 szegmensre osztva aggregáljuk az egyedi projektadatokat.

A készítők: Az EBI Építésaktivitási Jelentés három kutatócég együttműködésének eredménye, melyhez az ibuild.info a projektkutatással és a projektadatbázissal, az ELTINGA Ingatlanpiaci Kutatóközpont és a Buildecon Építésgazdasági Kutató pedig a mutatószámok kialakításával és az aggregálást végző algoritmusok kidolgozásával járul hozzá.

A teljes EBI Építésaktivitási Jelentés eléréséhez lépjen be az ibuild.info felhasználói fiókjába. Ha még nincs fiókja, díjmentesen regisztrálhat. A belépést követően megtekintheti a teljes jelentést, ha korábban már megvásárolta, vagy árajánlatot kérhet, ha még nem rendelte meg.
A hírben szereplő termékek
EBI Építésaktivitási Jelentés
 
EBI Építésaktivitási Jelentés

Egyedi építési projektek adatain alapuló negyedéves elemzések a magyarországi és romániai építési piac aktuális teljesítményéről az ELTINGA, a Buildecon és az ibuild.info együttműködésében.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kapcsolódó hírek
1.ábra. Az építőipari aktivitás: a megkezdett kivitelezési munkák értékének alakulása és megoszlása építési részpiacok szerint (Forrás: EBI Építésaktivitási Jelentés 2019. 3. negyedév)
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 1. rész
2019 első kilenc hónapjában közel negyedével csökkent a megkezdett kivitelezések összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 3. negyedév - 1. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 2. negyedév
Három negyedév korrekció után kis javulás az Aktivitás-Kezdésben
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 2. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
2019 első negyedévében 63 százalékkal csökkent a megkezdett építési munkák összértéke
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2019. 1. negyedév
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 3. negyedév - 2. rész
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 3. negyedév - 2. rész
Bizonytalanság a lakásépítésben, jelentős növekedés az irodaépület szegmensben, változatlanul magas aktivitás az ipari ingatlanoknál
EBI Építésaktivitási Jelentés, 2018. 3. negyedév - 2. rész
Kategóriák
Eszközök
Eszközök
Berendezések
Berendezések
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...