proidea.hu online termékinformációs katalógus

A Metmark termékeivel bővült a katalógus


2009. augusztus 19.

Perforált és expandált lemezek, hullámárácsok és egyéb termékek kis- és nagykereskedelme

Metmark Kft.

A céget 2002-ben alapították azzal a hitvallással, hogy a modern és egyre nagyobb piaci kihívásokra olyan választ tudjanak adni, amelyben mindig a partner áll az első helyen. Biztosak abban, hogy csakis úgy lehet sikert elérni, amikor ez a siker közös, vagyis gondolkodásukban, cselekedeteikben állandóan arra kell ügyelni, hogy akikkel együtt dolgoznak - akár vevőként, akár beszállítóként - , azokkal közös a céljuk: megoldást találni és ezáltal eredményt elérni. Nagyon remélik, hogy az eltelt immáron négy évben ennek meg tudtak felelni.

Természetesen az előzőekben leírtak csakis úgy jöhetnek létre, ha olyan munkatársaik vannak, akik átérzik a saját felelősségüket, ezáltal szaktudásukat, empátiájukat átadják a többi kollégának és így valóban egy csapatot képeznek.

A vállalat feljődésének fontosabb momentumai:
2003. május
Budapesti raktár megnyitása és a perforált lemezek raktárról történő értékesítésének kezdete.
2003. szeptember
Helyi raktár megnyitása a szegedi partnerüknél.
2003. október
Expandált lemezek, hullámrácsok és lemezbefoglaló profilok raktárról történő értékesítésének kezdete.
2004. január
A raktáron tartott perforált lemez pozíciók számának és mennyiségének nagy mértékű megnövelése.
2004. március
Horganyzott járórácsok, lépcsőelemek megrendelésre történő értékesítésének kezdete.
2004. április
A biztonságtechnikai felhasználásra szolgáló NATO drótok kizárólagos forgalmazásának kezdete.
2005. január
A GFK panelek kizárólagos forgalmazásának és a leggyakrabban felhasznált típusok raktárról történő értékesítés kezdete.
2005. február
Horganyzott járórácsok és lépcsőelemek főbb (járatos) típusainak értékesítése raktárról.
2005. április
Új, átdolgozott, részletes ismertetőkkel feltöltött Internetes oldaluk beindítása.
2005. augusztus
Budapesti értékesítési csapatuk megerősítése új munkatárssal, a rugalmasabb, gyorsabb kiszolgálás érdekében.
2005. október
Galambriasztó telepítési szolgáltatás nyújtásának kezdete, Mechnikus galambriasztó elemek raktárról történő értékesítése.
2006. március
Elektromos galambriasztó rendszer telepítési feltételeinek biztosítása és és a telepítési szolgáltatások elindítása.
2006. július
Felhajtó alumínium rámpák értékesítésének kezdete.
2006. szeptember
Szekszárdi átadóraktárunk megnyitása.
2006. szeptember
Megújult, még egyszerűbben kezelhetőbb, letisztultabb és mégtöbb információt nyújtó honlapjuk elindítása.
  Metmark expandált lemez

Metmark járórács/lépcsőelem

Metmark perforált lemez


Ha a Metmark Kft. termékeiről további információt szeretne, kattintson az alábbi céglogóra.
 

Cég
Székhely: H-1105 Budapest, Bánya utca 35.
Székhely: H-7100 Szekszárd, Arany János u. 17-21.
Térkép
Telefon: +36 74 512 678
Telefon: +36 1 433 5550
Fax: +36 74 512 679
Fax: +36 1 433 5551
E-mail:
Web: www.metmark.hu
Hosszú László
ügyvezető