3D-s FAKRO bemutató az ÉMSZ Regionális Napokon

Úttörő szerepvállalás a technológia használatának kiterjesztésében

3D-s technológiával bemutatott FAKRO újdonságok
3D-s technológiával bemutatott FAKRO újdonságok
2010. november 5-én az Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége "Közép Magyarországi Regionális Nap" rendezvényének a törökbálinti Munkácsy Mihály Művelődési Ház adott otthont. Érdekesség, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező rendezvény a vidéki helyszínek után először költözött a főváros közelébe.
A 187 résztvevő 17 különböző szakmai előadást nézhetett meg építőanyag-gyártók képviseletei és szakmai szervezetek részéről, és 27 kiállító standját látogathatta meg. A rendezvényen résztvevő építészek számára a részvétel két kreditpontot ért.
A FAKRO ezúttal egy különlegességgel készült: speciális 3D-s technológiával mutatta be legfrissebb újdonságait.
A 3D-s technológia az agyban a térhatás érzetét kelti. Ez azon alapul, hogy a két szemünk különböző képet közvetít ugyanarról az objektumról. Ahhoz, hogy az agyban ez háromdimenziós képpé álljon össze, külön kell választani a két szemünk által látott képet, erre szolgál a speciális szemüveg. A 3D-s bemutatókhoz speciális kivetítőre és vetítővászonra is szükség van.
A szórakoztatóiparban egyre elterjedtebb a 3D-s technológia, sorra jelennek meg a térhatású filmek. A 3D-s szakmai bemutatóival a FAKRO úttörő szerepet vállal a technológia használatának kiterjesztésében.
Ezúttal a résztvevők a magasított forgástengelyű alsó bevilágítóval rendelkező FYP-V, a felnyíló-billenő FPP, valamint a betörésgátló megerősítésekkel ellátott FTP-V P2 Secure típusú tetőtéri ablakokat vizsgálhatták meg "kívül-belül" a háromdimenziós technológia segítségével.
A 3D-s bemutató és a bemutatott újdonságok nagy sikert arattak a résztvevők körében.
3D-s technológiával bemutatott FAKRO újdonságok
3D-s technológiával bemutatott FAKRO újdonságok
Ha a FAKRO termékekkel kapcsolatban további információt, katalógust vagy árajánlatot szeretne kérni a FAKRO Magyarország Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Tetőtéri ablakok
Tetőtéri ablakok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...