Mapei segédanyagok természetes kövekhez

Hosszú az út a kőbányától a burkolásig. Egy út, ami sokszor rögös, buktatókkal teli, de amit elfelejtünk, amikor egy elegáns nappaliban, csillogó bevásárlóközpontban vagy antik fürdőben találkozunk a természetes kövekkel kialakított fantasztikus burkolatokkal. A kövek a tartósságuk, szépségük, gazdag szín- és formaválasztékuk miatt mindig is népszerűek voltak az építészetben.

Azonban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kövek természetes és rendkívül változatos anyagok, amit figyelembe kell venni a használt segédanyagok választásánál. Ha nem tesszük, akkor ennek következménye könnyen lehet jelentős esztétikai vagy műszaki kár.

  • A kövek méretpontossága kisebb, mint a kerámiáké.
    Egy első osztályú vágott kőnél a vastagság megengedett eltérése ±10%, ami egy 2 cm-es kőnél ±2 mm-t jelent. Ez egy roppantott (hasított) kőnél lényegesen nagyobb lehet. Ezért van, hogy legalább egy középvastag, azaz legalább 10 mm vagy nagyobb vastagságban felhordható ragasztót kell választanunk.

  • Meglepő, de számos kőfajta a víz hatására változtatja az alakját, azaz vetemedik. Emiatt előfordul, hogy a leragasztott burkolat a burkolás befejezése után néhány óra elteltével egyenetlen, azaz fogas lesz. Szélsőséges esetben még az aljzattól is elválhat. Ennek a problémának az elkerülésére válasszunk gyorskötő vagy vízmentes ragasztót. A Mapei választékában erre gyorskötő ragasztóként az Elastorapid-ot és a Keraquick Maxi S1-et javasolják, vízmentes ragasztóként pedig a Kerapoxy Adhesive és a Keralastic T használható.

  •  A kövek burkoláskor a színüket is gyakran változtatják. Ennek több oka is lehet, például valamilyen vegyi reakció a kő és a segédanyag között, vagy egyszerűen az történik, hogy a cementes ragasztó leve a kő kapillárisain keresztül felszívódik és elszínezi a lapot. Ez utóbbi eset miatt kell a világos kövekhez fehér ragasztót, a sötét kövekhez szürke ragasztót kell választani. Ezen kívül fontos az üregmentes ragasztás is, mert a csíkos kő sokkal feltűnőbb, mint a kicsit más színű.

  • A kő felületén kialakuló sókiválás előfordulását csökkenti a ragasztó trassz tartalma. Ezért nem gyorskötő vagy vízmentes ragasztók használata esetén érdemes trassz tartalmú terméket választani.
Egyenetlen vastagságú kőlapok fektetése
Egyenetlen vastagságú kőlapok fektetése

A Mapestone TM Plus egy olyan normál kötésidejű ragasztó, ami alkalmas vetemedésre és elszíneződésre nem hajlamos kövekhez. Szerencsére Magyarországon használt kőburkolatok nagy része ilyen. A Mapestone TM Plus normál kötésidejű és akár 20 mm vastagságú ragasztóágy is kialakítható vele. Különösen alkalmas egyenetlen vastagságú vagy a hátoldalukon erősen profilírozott, mélybordás és nagyméretű természetes kőlapok ragasztásához. Trassz tartalma erősen csökkenti a sókiválás veszélyét.

A természetes kövek burkolása gyönyörű, de nagy hozzáértést követelő feladat. A használandó segédanyag kiválasztásában segítenek a Mapei szaktanácsadói.

A hírben szereplő termékek
Elastorapid ragasztóhabarcs
 
Elastorapid ragasztóhabarcs

Fokozott terhelhetőségű, jól alakítható, gyorskötésű és gyors száradású, lecsúszásmentes, nyújtott nyitott idejű, cementkötésű, kétkomponensű ragasztóhabarcs kerámia burkolólapokhoz és kőlapokhoz.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Keraquick Maxi S1 ragasztóhabarcs
 
Keraquick Maxi S1 ragasztóhabarcs

Fokozott terhelhetőségű, gyorskötésű, alakváltozásra képes, lecsúszásmentes cementkötésű ragasztóhabarcs kerámia és nedvességre nem érzékeny természetes kőlapok ragasztására (10 mm-es ágyazási vastagságig). Nagyon alacsony illékony szervesanyag kibocsátású.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Keralastic T ragasztóhabarcs
 
Keralastic T ragasztóhabarcs

Fokozott terhelhetőségű, két komponensű poliuretán ragasztó kerámia burkolólapokhoz és kőlapokhoz.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Hidegburkolat-ragasztók
Hidegburkolat-ragasztók
Kőburkolatok, betonlapok, cementlapok
Kőburkolatok, betonlapok, cementlapok
Ragasztók, fugázóanyagok
Ragasztók, fugázóanyagok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...