Várépítő Pályázat 2012 eredményhirdetés

2012-ben ötször több pályázó és kétszer annyi támogatott intézmény

Nem csupán a 2012-ben második alkalommal kiírt Várépítő pályázaton termékeiket felajánló cégek száma nőtt 9-ről 14-re, de a pályázó intézmények száma is jelentősen megemelkedett. A gyermekintézmények és műemlékek beruházásait építőanyaggal támogató Várépítő pályázatra beérkezett 212 intézményből kétszer többnek, összesen 33-nak jutott a 14,2 millió forint nettó értékű építőanyagból.

A 14 építőanyag gyártó cég a pályázaton felajánlott termékeivel 4 országos jelentőségű műemlék és 28 olyan gyermekintézmény kezdheti vagy folytathatja beruházását, amelyek pályázatai az ország minden részéből érkeztek. Ugyan a felajánlott termékek összes értéke nem változott, de a pályázat növekvő népszerűségét bizonyítja, hogy idén 9 helyett idén 14 cég gondolta úgy, hogy fontos számára műemlékeink, múltunk egy részének a jövő nemzedéke számára történő megőrzése. Annak a nemzedéknek, amelynek képviselői jelenleg szintén a Várépítő pályázat támogatási céljai között szereplő gyermekintézményekben készülnek e jövőre.

Immár második alkalommal, a pályázat egyik védnöke, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. (ÉMI) székházában megrendezett ünnepélyes díjátadón vehette át a 2012. évi Várépítő pályázaton elnyert termékek átvételére jogosító okmányokat a 33 nyertes intézmény a képviselője. "Azért vállaltuk el a pályázat védnökségét, mert vannak fontos ügyek, amelyeket mindig támogatni kell, többek között ilyen múltunk és jövőnk épített környezete, az elődeinktől ránk hagyott műemlékek és a felnövekvő generációk fejlődését szolgáló gyermekintézmények támogatása. Akkor is segíteni kell, amikor válság van, akkor is, amikor kevés jut, mindenkinek abból kell adnia, amije van. Az ÉMI Magyarországon az építés szellemi bázisa, így szakértelmét ajánlja fel: az építési munkálatokhoz és a pályázathoz egyaránt." - mondta díjátadón köszöntőbeszédében dr. Sárközi Károly, a házigazda, az ÉMI vezérigazgatója. Vadász György Kossuth-, Ybl-, és Széchenyi-díjas építész, mindkét zsűri elnöke az 1 100 évet megélt magyar nemzet és a két éve újjáélesztett pályázat között talált megtisztelő párhuzamot. Ami minden viharon túl tudott juttatni egy nemzetet, az adott erőt a szervezőknek, hogy továbbvigyék a Várépítő pályázat nemes kezdeményezését, és ez nem más mint a szeretet és az összefogás. Káldi Gyula, építész, a műemléki zsűri a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalt képviselő tagja beszédében azt emelte ki, hogy a műemléki épületek rossz anyagi helyzetére tekintettel, minden segítség jól jön, bármekkora összegről legye is szó.

A Bachl, Baumit, Buderus, Creaton, Dörken, Galeco, Graboplast, Hajdú, Henkel, Leier, Murexin, S-Tér Kft, a Játszópark Kft és a Tondach által felajánlott terméktámogatást a cégektől független neves közéleti személyiségekből álló zsűri május 25-án tartott ülésén a következők szerint osztotta el. 28 gyermekintézmény összesen 11 221 781 Ft+Áfa értékben, és 4 műemléki pályázó összesen 3 083 980 Ft+Áfa értékben kapott támogatást. A feltételek kielégítése esetén a megítélt termékekkel a nyertes intézményekben akár már idén nyáron elkezdődhetnek a felújítási munkálatok, amelyet a kiírás szerint 2013 végéig be kell fejezzenek. A felajánló cégek számának növekedésével egyúttal a pályázaton elnyerhető termékek köre is bővült: a színes vakolatok, hőszigetelő rendszerek, kerámia tetőcserepek, tetőfóliák, ereszcsatorna, fűtési rendszerek és vízelvezető termékek mellett idén igen népszerűek voltak a padlóburkolati anyagok, a meleg- és hidegburkolati ragasztók, valamint térkövek és a játszótéri berendezések.

Várépítő pályázat 2012. évi nyertesei

A Várépítő pályázat nyertesei és a támogatók képviselői
Hajdúszováti Óvoda nevében a Jövőkuckó támogatást Vassné Nagy Mária veszi át
Jövőkuckó: 500 000 Ft készpénz is gazdára talált
Az E-Build projektinformációs szolgáltatás, a ProIDEA termékinformációs katalógus és a Magyar Építéstechnika szaklap munkatársai évek óta úgy fejezték ki egyetértésüket a Várépítő pályázat céljaival és szellemiségével, hogy cégeik egy a pályázók közül kiválasztott gyermekintézménynek idén is felajánlották a Jövőkuckó támogatást, amely 500 000 Ft, a felújítási munkálatokra fordítható készpénz. A 2012. évi Jövőkuckó támogatást, 33. nyertesként Hajdúszovát Község Önkormányzata nyerte el, amelyből a községi óvoda belső felújítását finanszírozzák.

Ki indulhat a Várépítő Pályázaton?
A legközelebb 2013. kora tavaszán meghirdetésre kerülő Várépítő Pályázaton azon intézmények, önkormányzatok, műemlékek tulajdonosai, kezelői indulhatnak, akik 2013. évben beruházási tevékenységre készülnek, és annak megvalósításához szükségük van a felajánló cégek által rendelkezésre bocsátott termékekre. A gyermekintézményi kategóriában olyan oktatási, egészségügyi, kulturális vagy egyéb intézmények, alapítványok és szervezetek indulhatnak, amelyek tevékenysége szoros kapcsolatban van a gyermekek képzésével, nevelésével, szabadidős tevékenységével, gyógyításával vagy rehabilitációjával. A műemlék-felújításra szánt támogatásra azok a Magyarországon működő szervezetek és önkormányzatok pályázhatnak, amelyek tulajdonában, felügyeletében vagy kezelésében olyan országos védettségű műemléképületek vannak, amelyeken az adott évben felújítási munkálatokat kezdenek.

A cégektől független zsűri dönt
A termékek odaítélésén dogozó zsűri munkáját a cégektől független neves közéleti személyiségek látják el. Mindkét kategóriában a zsűri elnöke Vadász György, Kossuth és Ybl díjas építész. A gyermekintézményi zsűri tagjai Dr. Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára, Nagy-Kálózy Eszter, színművésznő és Tóth Balázs, építészmérnök, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. munkatársa. A műemléki zsűri tagjai Ráday Mihály, Kossuth díjas alkotó, a Város- és Faluvédők Szövetsége Hungária Nostra elnöke, Winkler Gábor, Ybl díjas építész, egyetemi tanár, Pápa Város főépítésze, Káldi Gyula, építész, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal képviselője, Nagy-Kálózy Eszter, színművésznő és Tóth Balázs, építészmérnök, az ÉMI munkatársa. A Várépítő pályázat védnökei az Építésügyi Minőségellenőrző Nonprofit Kft., a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért felelős államtitkársága, a Magyar Építőművészek Szövetsége, a Magyar Téglás Szövetség, valamint a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége.
Termékek felajánlói
Különdíj felajánlói
Ha a Várépítő pályázattal kapcsolatban további információt szeretne kérni a Build-Communication Kft. munkatársától használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
Podmaniczky-díj a Várépítő pályázatért
Podmaniczky-díj a Várépítő pályázatért
Az épített és természeti környezet megóvásáért végzett munkájáért kitüntették a Várépítő pályázat csapatát is
Podmaniczky-díj a Várépítő pályázatért
Kategóriák
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...