A horvát építési piac kilátásai 2014-ig

Az építési piac elemzése és előrejelzése Horvátországban

Horvátország építőipara a 2008-as magas szintről hatalmas zuhanást regisztrált mostanáig; gyakorlatilag minden alágazat csúcsteljesítményének felére csökkent. 2011-ben a teljes építőipari termelés több mint 6%-kal csökkent, és a teljes építési beruházás is követte ezt a tendenciát nagymértékű csökkenéssel. Ennek ellenére becsléseink szerint a sajáterős építési tevékenység enyhe emelkedésnek indult. Úgy látjuk, hogy Horvátországban az építési teljesítmény 2011-ben elérte mélypontját és 2012-ben lassú növekedési pályára állhat.

Számításaink szerint nagy különbségek lesznek az ágazatok, és azon belül az alszegmensek között is. Potenciálisan a legjövedelmezőbb a mélyépítés lesz, azonban mivel ez az ágazat nagymértékben függ a közösségi kiadásoktól, növekedése függ az új kormány által 2012 elején bejelentett beruházási tervek sikerétől. Ha ezek sikeresen végrehajtásra kerülnek, a növekedés jóval meg fogja haladni jelenlegi (a tervvel kapcsolatban) mérsékelten optimista várakozásainkat. Továbbá, Horvátországnak még meg kell építenie több nagy volumenű mélyépítési projektet: az autópályaépítési program még nem fejeződött be. A kormánynak alternatív finanszírozási forrásokat kell majd találnia a mélyépítési illetve egyéb projektekre. Finanszírozási tervet már készítettek a 2012-2015 közötti időszakra; csak 2012-ben 1.23 milliárd eurót terveznek befektetni, mely a befektetések aggregált szintjében 7,4%-os emelkedéshez vezethet. 2012-ben a villamosenergia termelésbe történő beruházások értékét 280 millió euróra, a vízzel kapcsolatosakat 120 millió euróra, az autópályaépítésbe beruházott összeget 200 millió euróra, az országos úthálózatba (autópályákon kívül) tervezett beruházást 300 millió euróra, és a vasútépítést 130 millió euróra becsüljük.

Főleg a nem-lakásépítés lesz az a szegmens, mely a leginkább fog profitálni az ország Európai Unióhoz való csatlakozása utáni jobb befektetési lehetőségekből (valószínűleg 2013. július 1. után). A nem-lakásépítés közvetlenül a vállalati és közösségi beruházásoktól fog függeni. Az utóbbiak, a 2012-es és 2013-as évek megszorító intézkedései miatt, valószínűleg erőteljesen csökkenni fognak. Mindazonáltal, a szociális objektumokban, a mezőgazdaságba illetve egyéb szegmensekbe történő közösségi beruházások nőni fognak a 2013 után Horvátország számára rendelkezésre álló EU kohéziós alapok miatt.

A lakásépítés iránt hosszabb távon növekszik csak a kereslet, mert bár a lakosság száma csökken, a háztartások száma nő a háztartás tagjainak csökkenése és a fiatal családok hamarabbi függetlenné válása következtében. Ez növeli a keresletet a lakásépítés iránt, melyet azonban korlátoz a magas kamatok és a hitelkorlátozás miatti finanszírozási lehetőségek hiánya. Horvátország EU-csatlakozása és a válság enyhülése után viszont könnyebb lesz a hitelekhez való hozzáférés. A fellendülés éveiben történt túlzott építési tevékenység miatt az eladatlan lakások állománya hatalmas, és bár úgy tűnik a kereslet felszívja ezt az állományt, nem számítunk arra, hogy ez az újjáéledés fellendülést hoz a lakásépítésben 2014-re. Ami a lakásépítési építési engedélyek számát illeti, a 2011-ben kiadottak száma tovább csökkent, és évek óta először 10 000 alá süllyedt. Ez a közeljövőben megakadályozza majd az szegmens jelentős növekedéshez való visszatérését még abban az esetben is, ha a finanszírozás biztos lesz.
A Buildecon tanulmányokról bővebb információért kattintson a hír alatti termékképre, ha a horvát tanulmánnyal kapcsolatban további információt szeretne kérni a Build-Econ Ltd. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Elemzések az európai építési piacról
Elemzések az európai építési piacról
Kiadványok, információs szolgáltatások
Kiadványok, információs szolgáltatások
Eszközök
Eszközök
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...