ÉMSZ Év Tetője Nívódíj 2013 pályázat eredményhirdetés

Címvédő a Creaton az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatán

Azok számára, akik figyelemmel követik az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatot, talán nem meglepetés, hogy ismét a Creaton kerámiacseréppel fedett tetők hódították el a magastető szekció legfőbb díjait. A tetőfedők körében legrangosabb magyar pályázaton elért eredmények alapján a Creaton idén összesen 13 díjazottal büszkélkedhet.
Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj magastető szekciója győzteseinek páholyában lassan örökös helyet vívnak ki maguknak a Creaton termékekkel fedett tetők és mestereik, akiknek előválogatására a cég 2012-ben harmadik alkalommal írta ki házi, egyre magasabb rangot elnyerő Tetőszépségversenyét. A Creaton nyáron ismét kiírja pályázatát. Ennek kapcsán az idén pályázni készülő szakemberek figyelmét felhívják arra, hogy a magas műszaki színvonal bemutatása érdekében, a kivitelezés alatt feltétlenül készítsenek fotó dokumentációt!

A Creaton Tetőszépségversenyére beérkezett összesen 79 pályaműből a három helyezett, és az öt különdíjas tetőn és tetőfedőjén túl, a zsűri döntése alapján a cég további kilenc pályázót és munkáját, azaz összesen 16 tetőt terjesztett fel az ÉMSZ idei Év Tetője Nívódíj Pályázatára.
Az építőipar éves seregszemléjén, hagyományosan a Construmán átadásra kerülő országos pályázatra idén 4 kategóriában mindösszesen 102 tetőt neveztek be.
A Nívódíj pályázaton a szelekció fő szempontjai idén is az esztétikai és gazdaságossági szempontok, műszaki, funkcionális és építészeti megoldások összehangolásának sikeressége volt.

A Creaton tetővel készült épületek mesterei ismét taroltak a magastető szekcióban
A legnagyobb érdeklődésre számot tartó magastető kategóriában érkezett ezúttal is a legtöbb nevezés: a 67 pályázat közül 33 nyert díjat, ezek között 11 Creaton kerámia tetőcseréppel, további 2 a Creaton által forgalmazott Eternit palával készült tető volt. A legrangosabb díjakkal ismét a Creaton cseréppel fedett épületek kivitelezői térhettek haza.

A legmagasabb szintű elismerést, a magastető szekció Nívódíját a Creaton Tetőszépségversenyének III. helyezettje, a zirci Bagolyvár kivitelezője, Urbanics János nyerte el (tervező: dr. Márkus Gábor, Ambiente egyenesvágású rézvörös engóbozott tetőcserép fedés).

Az ÉMSZ Bíráló Bizottsága a különleges ácsszerkezet kivitelezéséért a magastető szekcióban kategórián kívüli különdíjjal és Aranyszekerce vándordíj elismeréssel jutalmazta a romhányi Prónay Kastély tetőszerkezetének helyreállításáért és fedéséért Zsiga Lászlót, aki a Creaton Tetőszépségversenyén elismerő oklevélben részesült (Hornyolt Róna, natúrvörös tetőcserép).

A magastető szekció két különdíját Trombitás Zoltán, a munkáját dicsérő balatonfenyvesi nyaraló tetőszerkezetének felújításával (Klassik natúrvörös hódfarkú tetőcserép), valamint Drong György a Dánszentmiklóson található irodaépület magas színvonalú tetőfedésével nyerte el (Klassik natúrvörös hódfarkú tetőcserép).
Urbanics János
Bagolyvár, Zirc

Ambiente egyenesvágású rézvörös engóbozott tetőcserép
Zsiga László
Prónay Kastély, Romhány

Hornyolt Róna, natúrvörös tetőcserép
Trombitás Zoltán
Nyaraló, Balatonfenyves

Klassik natúrvörös hódfarkú tetőcserép
Drong György
Irodaépület, Dánszentmiklós

Klassik natúrvörös hódfarkú tetőcserép

További hét Creaton kerámia tetőcseréppel fedett tető kivitelezője kapott munkájáért elismerő oklevelet:
Harmadás Kornél, egy összetett tetőszerkezetű balatonszemesi nyaraló tetőfelújításáért (Klassik hódfarkú rézvörös engóbozott tetőcserép),
Császár József, egy móri családi ház tetőjének szakszerű fedéséért (Futura üvegmázas antik tetőcserép),
Antal István, egy Mezőkövesden található lakóház rendkívül összetett tetőformájának kialakításáért (Klassik hódfarkú Nuance rézvörös engóbozott tetőcserép),
Kovács Zoltán, egy szeged-tápéi családi ház különleges manzárdtetőjének szakszerűen kivitelezett ács- és tetőfedő munkájáért (Klassik matt fekete engóbozott hódfarkú tetőcserép),
Szabó Imre, a helvéciai templom tetőjének tetőfedéséért és bádogos munkájáért (Klassik hódfarkú natúrvörös tetőcserép),
Katona Szabolcs, a Buzsák - Csisztafürdőn található termálfürdő szakszerű tetőszerkezetének egyedi kialakításáért (Róna szegmensvágású natúrvörös hornyolt tetőcserép),
Becséri János, egy székesfehérvári irodaház tetőszerkezetének kialakításáért (Klassik hódfarkú rézvörös engóbozott tetőcserép).
Harmadás Kornél
Nyaraló, Balatonszemes

Klassik hódfarkú rézvörös engóbozott tetőcserép
Császár József
Családi ház, Mór

Futura üvegmázas antik tetőcserép
Antal István
Családi ház, Mezőkövesd

Klassik hódfarkú Nuance rézvörös engóbozott tetőcserép
Kovács Zoltán
Családi ház, Szeged-Tápé

Klassik matt fekete engóbozott hódfarkú tetőcserép
Szabó Imre
Templom, Helvécia

Futura üvegmázas antik tetőcserép
Katona Szabolcs
Termálfürdő, Buzsák-Csisztafürdő

Klassik hódfarkú rézvörös engóbozott tetőcserép
Becséri János
Irodaház, Székesfehérvár

Klassik hódfarkú Nuance rézvörös engóbozott tetőcserép

További két pályázó olyan palafedésért kapott elismerő oklevelet, amelyhez a Creaton által forgalmazott Eternit palát használta: a Zalatibau 2011 Kft., egy budapesti kastély, illetve a Bádog-dob Kft. egy budapesti templom tetőfelújításáért.

A Creaton idén ismét Tetőszépségversenyén keresi majd a legszebb és műszakilag magas színvonalon kivitelezett tetőket. A kiírás nyár végén várható, beadási határidő a szokásos módon ősz végén lesz.

Ha a Creaton Tetőszépségverseny 2013 pályázattal kapcsolatban további információt szeretne kérni a Creaton Hungary Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Tetőcserepek
Tetőcserepek
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...