Az ócsai szociális bérlakás program épületeinek hideg-melegvíz ellátása Uponor többrétegű rendszerrel valósul meg

Az Uponor MLCP termékek sokféle alkalmazási területtel rendelkeznek

A szóban forgó település és a terület ahol a program megvalósul Budapest központjától 25 kilométerre, az M5 autópálya Ócsa-Üllő csomópontjának közelében található. A 234 hektáros telek állami tulajdonban van. Itt épül fel 500 szociális bérlakás úgy, hogy 80-at a BM már megterveztetett, és azok 2013 tavaszán elkészülnek. A következő 420 lakásra szóló ötletpályázatot konkrét tervpályázat követi majd.
A koncepció lényege, hogy az 500 lakásos település részben önálló lenne, csak alsó tagozatos általános iskola és óvoda - esetleg bölcsőde - épülne a területen, és lenne bolt, valamint orvosi rendelő is. A szennyvízkezelésre, az az egyik terv, hogy házanként tisztítanák, majd a tisztított szennyvizet nyárfaerdőben szikkasztanák el, amely egyúttal energiaerdőként is funkcionálna.

A telkek tervezett mérete legalább 1000 négyzetméter, hogy ott kerti növényeket lehessen termeszteni, és kisállatokat tartani. A 420 lakásból 84 lenne 40 négyzetméteres, 185 darab 50 négyzetméteres, 84 darab pedig 60, 46 darab 70, és 21 darab 80 négyzetméteres.

Az épületeken belül a hideg-melegvíz ellátás kiépítése Uponor többrétegű rendszerből valósul meg. Az Uponor MLCP termékek alapválasztéka magában foglalja a többféle alkalmazási területre, pl. ivóvíz- és radiátor-bekötésekhez, valamint sugárzó fűtéshez és hűtéshez kifejlesztett összes rendszerelemet.
Az Uponor MLCP cső legfontosabb előnyei:
  • Nagy méret választék, 16-110 mm átmérőig
  • Abszolút diffúzió tömör, túlteljesíti a DIN 4726 szabvány követelményeit.
  • A minimális érdesség (k=0,0004 mm) csökkenti a csősúrlódást, így a nyomásveszteséget is.
  • Alaktartó a visszarugózási erők kompenzálása és csökkentése révén.
  • Nagyon flexibilis, így a kisebb méretű csövek (32x3 mm-ig) egyszerűen meghajlíthatók kézzel vagy a megfelelő szerszámmal.
  • Hő tágulása hasonló a fémekéhez, ami nagyobb távolságot enged meg a csőbilincsek között.
  • Tisztán és könnyen szerelhető, nincs hegesztés, forrasztás, menetvágás és ragasztás.
  • Korrózióálló a belső és külső műanyag rétegnek köszönhetően.
  • 95°C maximális hőmérséklet *10 bar maximális folyamatos üzemi nyomás 70°C állandó üzemi hőmérsékleten, ellenőrzött 50 éves élettartam.
  • Kis súly, könnyű kezelhetőség tekercses és szálas kivitel sokféle méretben.
Az Uponor MLC többrétegű csőrendszerről bővebben olvashat, ha a hír alatti termékképre kattint, amennyiben árajánlatot, egyéb információt vagy katalógust szeretne kérni az Uponor Épületgépészeti Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Többrétegű csövek, csőrendszerek
Többrétegű csövek, csőrendszerek
Csőrendszerek, idomok, folyókák
Csőrendszerek, idomok, folyókák
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...