A VELUX Padlásból Tetőtér pályázat nyertesénél elkezdődtek a kivitelezési munkálatok

Az új tetőtér várhatóan 2016 nyár elejére készül el

A VELUX Magyarország Kft. 2015 tavaszán hirdette meg Padlásból Tetőtér című pályázatát, amelyre lakótér-bővítést tervező családok pályázhattak. A nyertes ház átalakítását a vállalat 5 millió forinttal támogatta. A tervezési munkák és a szükséges engedélyek beszerzése után a kivitelező cég megkezdte a munkát, az első fázisban a tetőcserét és a tetőszigetelést, a födém szigetelését, valamint a tetőtéri ablakok beépítését végzik el.

Összetett folyamat, komoly előkészületekkel
"Tetőtér-beépítés előtt érdemes alaposan átgondolni, hogy a tulajdonos képes lesz-e a szükséges szakmunkákat összeszervezni úgy, hogy az eredmény hibamentes és megbízható minőségű legyen. Azt javasoljuk mindenkinek, hogy csak olyan szakembert bízzanak meg a kivitelezéssel, aki képes az összefüggéseket és az egyes munkák közötti hatásokat maximálisan átlátni. A kivitelezés nagyságrendjétől függően a tulajdonosoknak fel kell készülniük arra is, hogy esetleg hónapokig nem élhetnek a saját házukban." - mondta Kárpáti Marianna, a VELUX Magyarország Kft. marketing vezetője.

A minta tetőtér-beépítésnél szerencsésebb a helyzet, mert a tetőtérbe egy lakóteret nem érintő feljárón át lehet feljutni, így a lakók életét a munkálatok első fele nem befolyásolja jelentősen.

A tetőtér-beépítés kivitelezésének első fázisa
"A tulajdonosokat a munka minden fázisáról előzetesen tájékoztattuk, és megbeszéltük az ütemezést. Az első fázisban az engedélyhez kötött feladatokat, a tetőszerkezet és a födém megerősítését végeztük el. A födémnél a hang-, a tetőnél pedig a hőszigetelés elsődleges szempont, ezekre másfél-két hónapot ütemeztünk. A második fázisban a gépészeti és elektromos munkák, a gipszkartonozás, burkolás, festés következik majd, ez a szakasz előreláthatólag két hónapot vesz igénybe." - mondta el Németh Mónika, a generálkivitelező cég vezetője.

Az első fázisban már a VELUX tetőtéri ablakok is bekerültek a tetőfelületbe. Az ablakok típusának és számának meghatározásánál a megfelelő fényviszonyok és a szellőztetés optimalizálását vették figyelembe a tervezők. A lépcsőt egy távvezérlésű ablak látja el természetes fénnyel. A lépcsőn felérve, a nappali-dolgozó térbe két tetőtéri ablakot építettek be felülvilágítóként, mert a helyiség homlokzati ablakkal is rendelkezik. A dolgozó részen két tetőtéri ablak világítja meg a munkafelületet, melyek kézzel könnyen elérhető magasságba kerülnek, így nyitásuk-zárásuk és a rájuk szerelt árnyékolók működtetése egyszerű lesz. A tetőtérben ezen kívül két zárt helység épül még. A leendő gyerekszobában két billenő fa ablak szolgálja majd a lakók kényelmét, a fürdőszobába pedig a nedvességnek ellenálló, műanyag bevonatos, oldalra nyíló tetőtéri ablak kerül, amely a kémény melletti tetőkijárat funkcióját is betölti.

Természetes, környezetkímélő alapanyagok
"Igyekszünk természetes, környezetkímélő anyagokat használni: a könnyűszerkezetes födémhez fát, a tetőhöz égetett anyagcserepet, a szigeteléshez cellulózalapú, a cserép alá fújható anyagot alkalmazunk. A falakat gipszkartonból építjük, betont nem használunk. Mindez sokféle szakmunkát igényel: ács-tetőfedő, kőműves, bádogos, víz-, gáz- villanyszerelő, hideg és meleg burkoló, gipszkartonozó, festő és asztalos is dolgozik majd a tetőtér kialakításakor. Ezért a munka pontos időzítése és szervezése is nagyon komoly feladat. Akkor tud jó munkát végezni a kivitelező, ha folyamatosan képzi magát, ismeri a legújabb technológiákat és megfelelő biztonsággal alkalmazza is ezeket. Emellett lényeges a rugalmasság és a rutin, hogy gördülékenyen, a tulajdonosok megelégedésére haladjon a munka." - tette hozzá Németh Mónika.

A család élete az építkezés közben
A családtagok a kivitelezés legnagyobb részében a szokásos életüket folytathatják. Számukra az volt a legfontosabb, hogy a régi tető bontása és az új elkészülte minél gyorsabban megtörténjen, és így elkerüljék a beázás veszélyét. Vállalták azt a kihívást is, hogy a gondos tervezés ellenére a feltáráskor váratlan helyzet állhat elő, amit a tervezővel és a kivitelezővel együttműködve gyors módosító döntéssel kell megoldani. A kiköltözésre sincs szükség, csak egy földszinti helyiségről kell a családnak átmenetileg lemondania, amíg a lépcső elkészül és a kivitelezés munkálatai befejeződnek. Az új tetőteret várhatóan 2016 nyár elején veheti birtokba a család.



Ha a VELUX Padlásból Tetőtér pályázat kivitelezésével kapcsolatban további információt szeretne kérni a Velux Magyarország Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
Kihirdették a Velux Padlásból Tetőtér pályázat nyertesét
Kihirdették a Velux Padlásból Tetőtér pályázat nyertesét
A zsűri egy budapesti, kétgyermekes családot és XV. kerületi házukat választotta ki
Kihirdették a Velux Padlásból Tetőtér pályázat nyertesét
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...