Szakmai képzés a Puskás Ferenc Stadion építkezésén

A Mapei Kft. a kivitelezés bejárásával egybekötött szakmai képzést tartott, a résztvevő építészek két kreditpontot kaptak

Mapei szakmai képzés a Puskás Ferenc Stadion építkezésén
Mapei szakmai képzés a Puskás Ferenc Stadion építkezésén

A Mapei Kft. néhány héttel ezelőtt, a kivitelezés bejárásával egybekötött szakmai képzést tartott, melynek témája a talajban lévő épületrészek vízszigetelésének készítése, korszerű bitumen és cement alapú szigetelőanyagok felhasználásával, gépi szórásos technológiával.

A programot építészmérnökök számára hirdették meg, melyet nagy érdeklődés és többszörös túljelentkezés övezett. Az esemény értékét tovább növelte, hogy a Magyar Építész Kamarával megegyezve 2 kreditpontot kaptak a résztvevő építészek.

A program első felében a már szerkezetkész (kb. 80%-os készültségi állapotban lévő), 67 000 fő befogadóképességű, monumentális építmény bejárása és szakmai vezetővel történő bemutatása történt. Különleges élményt adott személyesen találkozni Skardelli György főépítész úrral és meghallgatni beszámolóját az építkezés jellegzetességeiről, kihívásairól az ő szemszögéből.

Néhány érdekes adat a Puskás-stadion építéséről:

- 10 000 tonna acélszerkezet használnak fel, ami két Erzsébet hídnak felel meg.
- 12 000 m³ vasbetont emelnek be havonta, ez a Duna Aréna belső terében 4 méter magas betontömbnek felel meg. 12 000 darab 1 méter x 1 méter x 1 méteres betonkocka, ami egy 12 km hosszú 1 méter széles "kígyó" lenne.
- 26 kilométer fúrt cölöp, ha vízszintesen egybe fúrták volna ezeket, akkor innen a Puskásról elérne Százhalombattára.
- 1 700 km kábelhossz, ha ezt a Puskástól kifeszítenék, messzebbre érne el, mint London vagy Barcelona.
- Napi 1000 építőmunkás és összesen 200 mérnök dolgozik a beruházáson.
- 16 darab toronydaru van az építkezésen és egy speciális emelődaru 130 méteres gémmel.
- 36 000 darab lámpatest kerül a stadionba.

A bejárás során a résztvevőknek lehetőségük volt megszemlélni a Mapei bitumenes bevonat-szigetelésének új megoldásait is, mely a szakmai program második felében megtartott előadás fő témája volt.
A szakmai előadás a kivitelezés helyszínén felépített és modern technikával felszerelt előadóteremben zajlott, ahol a résztvevő építészek megismerhették az alépítmények talajvíz, talajnedvesség elleni szigetelésének gépi szórásos technológiáját.
Részletes bemutatásra kerültek a tervezési és kivitelezési szabályok, a szigetelés készítésének fázisai, úgy mint: aljzat előkészítés, alapozás, szigetelőréteg felhordása, részletképzések, védőrétegek, minőségi ellenőrzés.

A résztvevők megismerhették a módszer előnyeit, összehasonlítva a hagyományos vízszigetelési megoldásokkal:

- a gépesítésnek köszönhetően, akár 10-szer gyorsabb munkavégzés, - kevesebb emberi munkaerő-igény, - teljes felületi tapadás, - átlapolások, csatlakozások nélküli folytonos vízszigetelő réteg, - bonyolultabb geometriájú felületek is egyszerűen szigetelhetők, - szigetelő réteg nagy rugalmassága, - hosszú élettartamú, megbízható szigetelés.

Az előadás közben és végén lehetőség volt a szakmai kérdések megbeszélésére amivel nagy számban éltek is a jelenlévők. Ennek keretében megvitatták a felmerülő vízszigetelési kérdéseket. Az esemény sikerére tekintettel a Mapei Kft. újabb lehetőséget fog biztosítani a programról lemaradt érdeklődő építész kollégák számára.
Mapei szakmai képzés a Puskás Ferenc Stadion építkezésén
Mapei szakmai képzés a Puskás Ferenc Stadion építkezésén

A Mapei Kft. termékeit a hír alatti céglogóra kattintva tekintheti meg.

Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...