Kihirdették a ROCKWOOL építészverseny győzteseit

A pályaművek az Ecorock vakolható homlokzati hőszigetelő rendszer kreatív lehetőségeit mutatták be

Lezárult a ROCKWOOL Homlokzatok korlátok nélkül elnevezésű, építészek és építészhallgatók számára kiírt versenye. A Construma díjas Ecorock vakolható homlokzati hőszigetelő rendszer felhasználásával tervezett pályaművek közül szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.

A "Homlokzatok korlátok nélkül" építészversenyt a szigetelőanyag gyártó cég idén február 20-án hirdette meg és egészen augusztus 31-ig fogadta az építészmérnökök és az építészhallgatók által beküldött pályázatokat. A kiírás célja a kreatív lehetőségek bemutatása volt a ROCKWOOL által kifejlesztett és forgalmazott Ecorock márkanevű, vakolható homlokzati hőszigetelő rendszer felhasználására az építészetben, az építészeti koncepciókban, valamint a megvalósítandó létesítmények terveiben egyaránt. A versenyben szereplő építészeti tervek tartalmazták a tervezett épület helyszínrajzát, alapvető rajzait, a látványtervét vagy makettjének fényképeit és a műszaki leírását.

Az építészverseny igen sikeres volt, számos pályázati anyag érkezett be, természetesen nagyrészük a határidő előtti utolsó napokban. A zsűri 2014. szeptember 10-ére hozta meg döntését és hirdetett nyerteseket. A zsűri elnöke Becker Gábor, a BME Építészmérnöki Karának Dékánja, az Épületszerkezettani Tanszék tanszékvezető professzora volt. A tervek értékelésében segítette őt Máté Klára, a Magyar Építéstechnika szaklap főszerkesztője, Heizler György ny. tűzoltó ezredes, a Katasztrófavédelmi Szemle főszerkesztője, Tóth Balázs, az ÉMI osztályvezetője és Teleki János, az Ecorock értékesítési vezetője.
A pályamunkákat a következő szempontok szerint értékelték: teljes építészeti hatás az Ecorock homlokzati hőszigetelő rendszer technológia alkalmazása által; terv kidolgozottsága és mérnöki, technológiai innováció a technológiák alkalmazási módjában és a tervekben.

Az építészek pályaművei közül a legjobb négyet, míg az építészhallgatói munkák közül a legjobbat díjazták. A nyertesek mind ismerték már korábban is a ROCKWOOL termékeket, melyeket gyakran alkalmaztak is már munkájuk során.
A nyertes építészhallgató: Bató Blanka; a nyertes építészek pedig Daubner Anita, Mészáros Norbert, Mészáros János és Szemán Tamás.
A díjazott pályamunkák alkotói mind szívesen vettek részt a verseny fődíját jelentő öt napos barcelonai nyereményúton, professzionális útmutatással elsősorban az építész szemmel érdekes látnivalókat, főbb építményeket, épületeket tekinthették meg.
A fényképen szereplők jobbról balra: Bató Blanka (építészhallgató), Teleki János (ROCKWOOL), Szemán Tamás (építész), Mészáros Norbert (építész), Daubner Anita (építész), Lestyán Mária (ROCKWOOL), Mészáros János (építész)

Az Ecorock homlokzati hőszigetelő rendszer letölthető adatlapjáért kattintson a hír alatti termékképre, amennyiben árajánlatot, bővebb felvilágosítást vagy katalógust szeretne kérni a ROCKWOOL Hungary Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...