A ReWater víztisztító konténer nyerte a Budapesti Víz Világtalálkozó Szakkiállításának innovációs díját

Könnyen és gyorsan telepíthető vízhiányos területeken, szennyezett vízbázisok esetén, katasztrófák helyszínén

A Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 (BWS 2016) társeseményeként megrendezésre került Fenntartható Vízipari Megoldások Szakkiállítás a fenntartható, környezetbarát, innovatív, versenyképes vízipari megoldások bemutatásán keresztül kínált lehetőséget mindazon vállalkozások számára, amelyek aktívan kapcsolódnak a víz kérdésköréhez. Felismerve a tényt, miszerint a vízipar területén aktívan működő cégek, illetve a vízügyi tudományos szektor képviselői jelentős mértékben hozzájárulnak vizeink védelméhez, valamint a vízügyi fejlesztések eredményes megvalósításához a szakkiállítás szervezői – a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Magyar Vízipari Klaszter – BWS 2016 Szakkiállítás Vízipari Innovációs Díj megalapításáról döntöttek.

ReWater víztisztító konténer
ReWater víztisztító konténer
A díjra a kiállítók mellett az Innovációs Nap előadói jelentkezhetnek saját termékeikkel, szolgáltatásaikkal és innovatív megoldásaikkal. A kiállító Pureco Kft. és a Fővárosi Vízművek legújabb közös fejlesztésükkel, a ReWater ivóvíztisztító konténerrel jelentkeztek erre a jelentős megmérettetésre.

A nemzetközi zsűri (az Európai Bizottság Kutatás-Fejlesztési Központjának (JRC) vizes ágazatának vezetője, a WWF vizes programjának igazgatója, a Nemzetközi Tudományos Bizottság (ICSU) elnöke, a Köztársasági Elnöki Hivatal képviselője, a Magyar Mérnöki Kamara vizes tagozatának vezetője, az Eötvös József Főiskola rektora, az Európai Vízügyi Szövetség elnöke és az Európai Innovációs Partnerség igazgatói tanácsának tagja) a beérkezett pályázatok közül a Pureco Kft. és a Fővárosi Vízművek Zrt. által fejlesztett konténeres ivóvíztisztító rendszernek ítélte oda a díjat. A díjátadáson Giovanni Bidoglio, a JRC vizes ágazatának vezetője méltatásában kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy ez az innováció ahhoz járul hozzá, hogy az éltető víz mindenki számára elérhető legyen és a vízhiánnyal küszködő térségeknek helyben kínál megoldási lehetőséget.

A biológiailag tisztított szennyvízből ivóvizet előállító berendezés az ivóvíz tisztítási technológiák közül az egyik legkorszerűbb módszert, fiziko-kémiai előkezeléssel egybekötött fordított ozmózisos tisztítási eljárást alkalmaz. A tisztított vízből ionok pótlásával és fertőtlenítéssel állítanak elő emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet. A kompakt, moduláris és költséghatékony megoldás készre szerelt konténerben érhető el, melyet mindig a telepítési helyszín adta specifikumoknak és az adott feladatnak megfelelően alakítanak ki, rugalmasan kezelve a modulok számát, azok kapcsolási sorrendjét. A ReWater ivóvíztisztító konténer könnyen és gyorsan telepíthető ott, ahol leginkább szükség van rá: vízhiányos területeken, szennyezett vízbázisok esetén, táborokban, katasztrófa helyzetek idején, stb.

Az elkészült Master Unit-ot október és november folyamán a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen (BKSZTT) tesztelték és a rendkívül pontos és precíz mérnöki és gyártási munkának köszönhetően elmondható, hogy a BKSZTT biológiailag előkezelt vízéből a ReWater konténer emberi fogyasztásra alkalmas ivóvizet állított elő. A Budapesti Víz Világtalálkozón nemcsak a ReWater konténert lehetett megtekinteni, de meg is lehetett kóstolni a berendezés által megtisztított ivóvizet.

ReWater víztisztító konténer
ReWater víztisztító konténer


A fejlesztés hosszas előkészületeket követően év elején indult, a munkában a Pureco Kft. a technológiai elemek tervezésével, a BDL Kft. a gépészeti tervezési megoldásokkal, a Fővárosi Vízművek Zrt. a gyártási és logisztikai tevékenységek elvégzésével vett részt, így elmondható, hogy ez a díj közös, az együttműködésük sikerességét is dicséri.

A ReWater konténerizált ivóvíztisztító rendszer katalógusát ide kattintva töltheti le.

Ha a ReWater víztisztító konténerrel kapcsolatban bővebb információt szeretne kérni a Pureco Kft. munkatársától, használja az Információkérés gombot.
A hírben szereplő termékek
ReWater konténerizált ivóvíztisztító
 
ReWater konténerizált ivóvíztisztító

A konténeres ivóvíztisztító rendszer biológiailag tisztított szennyvízből ivóvizet állít elő. A berendezés az ivóvíz tisztítási technológiák közül az egyik legkorszerűbb módszert, a fiziko-kémiai előkezeléssel egybekötött fordított ozmózisos tisztítási eljárást alkalmazza. Maximális víztisztítási kapacitása 180 000 liter naponta. Alkalmazható katasztrófa vagy vízhiány esetén.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...