ÉMSZ Év Tetője Nívódíj 2014 pályázat eredményhirdetés

Ismét kiemelkedő fölényben a Creaton tetők

Idén az ÉMSZ Év Tetője Nívódíjon magastető kategóriában a Creaton által 17 nevezett tetőfedőből 9-en vihettek haza elismerést. A nívódíjon elért szép eredmény évek óta bizonyítja, hogy a Creaton Tetőszépségversenyen történő előválogatással valóban minőségi munkák kerülhetnek az ÉMSZ zsűri asztalára.
Az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj eredményei idén is megmutatták, hogy érdemes a tetőszerkezetről annak fényében is gondolkodni, hogy ez az épület sajátos hangulatát megőrizhesse, visszakaphassa.

A zsűri magastető szekció Nívódíjával és Aranykalapács vándordíjjal, egy mozgalmas tetőidomaival élettel telivé varázsolt 120 éves műemlék családi ház tetőfedő mesterét tűntette ki. Nesó László a balatonalmádi, múlt század századfordulójának villaépítészeti megoldásait jól példázó épület teraszának faelemekkel való gazdagon borítottsága mellé egy letisztult, mégis különleges stílusú tetőmegoldást választott. A ház jelenlegi tulajdonosa és a felkért építésztervező írásos dokumentumok hiányában korabeli képeslapok, fotográfiák és az épület stílusjegyei alapján alkották meg a rekonstrukciós terveket, amelynek szerves részét képezte a tetőszerkezet korhű és szakszerű megépítése. A tradicionális formavilágot képviselő Creaton kerámiacserepek közkedveltek műemlék és történelmi épületek felújítása esetén, hiszen a legváltozatosabb árnyalatokban képesek az eredeti állapot helyreállítását szolgálni. Ebben az esetben is a Creaton egyik legkülönlegesebb Profil, bordázott hódfarkú, Nuance földszínű engóbozott kerámiacserepe kapcsolta össze a múltat a jelennel.

És a további idei, Creaton kerámia tetőcseréppel fedett épületek és mestereik, akik idén is kiemelkedően sok díjat hoztak el a szakma rangos megmérettetésén:
A zsűri a kerekegyházi Magyar Népmesék háza tetőfedőjét, Pekár Andrást Aranyszekerce Vándordíjjal és magastető szekcióban kategórián kívüli különdíjjal jutalmazta a különleges ácsszerkezet kivitelezéséért.
A nem mindennapi formát öltött, népi elemekből merítő kerekegyházi épület a helyi építészeti hagyományok tornácos motívumát és az erődtornyok jellegzetességét ötvözi magában. Az Aranyszekerce díjas, a környéken méltán látogatott építészeti remekmű azzal a különleges hangulattal ajándékozza meg a látogatókat, amit csakis a tradicionális magyar ácsművészet tud közvetíteni. A Creaton Klassik hódfarkú, Nuance rézvörös engóbozott kerámiacseréppel fedett mesekastély-tető megformálásának alapja a karakteres, látszó faszerkezetek alkalmazása volt. Mivel a fa tetőszerkezeti elemek és a díszítő motívumok szinte asztalos minőségben készültek el, ennek kiemelése elsőszámú szempont volt.
A kerámia cserepekkel fedett tetők kategóriájában kiemelt különdíjas Katona Szabolcs egy buzsáki nyitott medenceteret lefedő épületének tetőszerkezetét alkotta meg, melyet vasbeton és faoszlopokból kialakított tartórendszer hord. A tető fedéséhez Creaton Róna hornyolt Nuance rézvörös, engóbozott kerámiacserepet használnak. A tető látványos, méretében is impozáns ácsszerkezete a medencetér meghatározó építészeti eleme.
Baricza Krisztián egy budapesti családi ház tetőmunkájának kivitelezéséért nyerte el a kategória díj elismerést kerámiacseréppel fedett tető kategóriájában. A T alaprajzú épület tetőidoma a kontytetőként kialakított főtetőből és az abba azonos gerincmagasságból merőlegesen becsatlakozó kontytetőből áll. A héjalást kettősfedéssel Creaton Klassik hódfarkú, natúrvörös kerámiacserépből készítették, ahol az eresznél ereszcserepet, a gerincnél taréjcserepet alkalmaztak, ezáltal a teljes tetőfelület egyenes ritmusban kiosztott lábvonallal rendelkezik.
Kerámiacseréppel fedett tető kategóriájában különdíjat érdemelt Becséri János tető-kivitelezése a balatonkenesei Szociális Klub, Idősek Otthona épületén. Az egymáshoz kapcsolódó kontytetőkkel fedett épületen a héjalást Creaton Hortobágy hornyolt natúrvörös cserépből készítették.
A Bíráló Bizottság a kerámiacseréppel fedett tetők kategóriájában Kovács Sándort jutalmazta különdíj elismeréssel. Az Orosházi neogótikus templom alaprajzrendszerét a templomtető is követi, ezért a tető keresztformát öltött, amit meredek hajlásszögű tetősíkok alkotnak. A felújítás során Creaton Klassik hódfarkú natúrvörös kerámiacserepet használtak.
Az ugyancsak kerámiacseréppel fedett tetők kategóriájában különdíjas Kiss Lajos, tetőfedő kereszt alaprajzú budapesti villaműve a tetőidomok egy pontba futnak össze, ahonnan a négy vápa a korcolt lemezfedéssel kialakított széles ereszszegélyhez érkezik. A tetősíkok héjalása a népszerű Creaton Ambiente hódfarkú, szegmensvágású kerámiacseréppel és Nuance rézvörös, engóbozott kerámiacseréppel kettősfedésként valósult meg.
A palával fedett tetők kategóriájában Zsiga László tetőfedő váci templom tetőmegoldása nyerte el a különdíjat. A váci római katolikus templom különlegessége, hogy hajójának nyeregtetőjét és a hátsó oldalon a sekrestyét fedő kontyolt tető héjazatát Creaton által forgalmazott Eternit sarkított négyzet szálerősítő cement fedőelemekből készített szabvány palafedéssel hozták létre. A fedés alatt légrés kiszellőztetést a gerinc mentén elhelyezett, fémből készült pontszellőzőkkel biztosították.
Nesó László - Lakóház,
Balatonalmádi
Pekár András - Mesekastély,
Kerekegyháza
Katona Szabolcs - Medencetető,
Buzsák-Csisztapuszta
Baricza Krisztián - Családi ház,
Budapest
Becséri János - Szociális intézmény,
Balatonkenese
Kovács Sándor - Templom,
Orosháza
Kiss Lajos - Családi villa,
Budapest
Zsiga László - Templom,
Vác
Elismerő oklevelet kaptak:
Császár József tetőfedő nem mindennapi, T alakot formáló tetősíkokkal fedett, ostromos kontytetőt alkalmazott. Az agárdi faház karakán hajlásszögű, a tetőnek is ezt az ívet kellett felvennie. A tető fedéséhez Creaton Róna hornyolt, szegmensvágású, natúrvörös kerámiacserép mellett döntöttek.
Pahocsa Kálmán a Tiszaföldvár-Homoki, a Szicsek pálinkafőzde L alakú épületének homogén tetősíkját két kémény kivételével nem töri át a tetőtartozék, így az egyenletesen kiosztott hófogók rendezett sorai is díszítőelemként jelenhetnek meg. Az épület nyeregtetőjén a Creaton Róna hornyolt, szegmensvágású, natúrvörös kerámiafedést használták.
Császár József - Faház,
Agárd
Pahocsa Kálmán -
Szicsek Pálinkafőzde,
Tiszaföldvár-Homok

A díjazottakon kívül még 9 pályázót nevezett a Creaton.

A Creaton hamarosan ismét Tetőszépségversenyén keresi a legszebb és műszakilag magas színvonalon kivitelezett tetőket. A kiírás nyár végén várható, beadási határidő, ahogy eddig is, az ősz második felében. A sikeres pályázati anyag beadásához elengedhetetlen a munkafolyamatot és az elkészült épület egészét bemutató pontos fotódokumentáció. Jó munkát és jó fotózást kívánunk az igényes és masszív tetők kivitelezőinek!

Ha a Creaton Tetőszépségverseny 2014 pályázattal kapcsolatban további információt szeretne kérni a Creaton Hungary Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...