Öko City kiállítás és fórum

Archív hír
Az itt szereplő cikk tartalma már lehet, hogy nem aktuális.

2014. április 2-6., Construma, A pavilon

Az Öko City kiállítás és fórum az ÉVOSZ-MAKÉSZ, a Hungexpo és az Energiabarát Kft. közös szervezésében valósul meg.

A projekt központi része egy tájékoztatási sziget, ahol a jogszabályokról, azok változásairól, energiahatékonyságról, az építési termékek új forgalmazási szabályairól, a minősítésükről, pályázati lehetőségekről kapnak választ kérdéseikre az érdeklődők az NFM, a BM, az ÉMI és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósága szakembereitől.

A kiállítás melletti Fórum Téren előadások, szakmai viták, alkalmazástechnikai bemutatók kerülnek megszervezésre.

Az Öko City kiállításon az "A" pavilonban bemutatkozó cégek egy közel nettó 0 energia felhasználású épület körül lesznek elhelyezve. A bemutató épület szerkezete több helyen nyitott lesz a rétegrendek, a felhasznált anyagok szemléletes bemutatása céljából. Szimulálva lesz az is, hogy a felépített ház energia igénye mekkora.

Az Öko City-n végig sétáló látogatók interaktív módon, szakemberek által ismerkedhetnek meg a környezettudatos, költséghatékony, energiabarát építkezés, felújítás során alkalmazandó technológiákkal. Az Öko City végigvezeti az érdeklődőket az ötlettől a beköltözésig tartó folyamaton, segít a helyes döntések meghozatalában.

Öko City Technológiai bemutató - A pavilon 101/A
Szervező: ÉVOSZ Könnyűszerkezet-építő szakmai Tagozat (MAKÉSZ)
Fővédnök: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Horváth Attila Imre fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkár
Védnökök: Belügyminisztérium, Dr. Szaló Péter területrendezési, építésügyi és örökségvédelmi helyettes államtitkár,
ÉMI Nonprofit Kft., Dr. Sárközi Károly vezérigazgató

Április 2. - Öko City - A Város
10.00-13.00 - Önkormányzati Civil Akadémia

Április 3. - Öko City - A Jövő
10.30-17.00 - Egyetemek, felsőoktatási intézmények kutatásai, fejlesztései a jövő épületeiről

Április 4. - Öko City - A közösségi lét
10.30-16.00 - Társasházak, szövetkezeti házak, panel épületek energetikai felmérése, optimalizált felújítási lehetőségei

Április 5-6. - Öko City - A család
10.00-17.00 - Előadások, alkalmazástechnikai bemutatók felújítás, energiakorszerűsítés, épületautomatizálás témában.

Öko City - Konzultációs sziget - A pavilon 103/A
Szervező: NFM, BM, ÉMI, MKIK, Katasztrófavédelem összefogásával

Építsd be a tetőteredet! - A pavilon 112/A
Április 2-6. - Interaktív bemutató a Baumit, a Bramac, a Creaton, a Mediterrán Magyarország, a Prefa, a Trilak és a Velux cégek közreműködésével
Szervező: ÉMSZ Épületszigetelők, Tetőfedők és Bádogosok Magyarországi Szövetsége, Hungexpo Zrt.

Goodwill cégcsoport energetikai tanácsadás - A pavilon 103/A
Ha az Öko City kiállítás és fórummal kapcsolatban bővebb információt szeretne kérni a Hungexpo Zrt. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Épületvillamosság
Épületvillamosság
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...