Kulturális Örökség Napjai - 2007. szeptember 15-16.

Archív hír
Az itt szereplő cikk tartalma már lehet, hogy nem aktuális.

Az idei, Haza és haladás című program a reformkor és a klasszicizmus építészetére fektet nagyobb hangsúlyt.


Idén is sor kerül az európa-szerte népszerű kulturális örökség napjai hétvégére, melynek időpontja: 2007. szeptember 15-16. (szombat-vasárnap). Központi témaként Haza és haladás címmel, a szervezők a reformkor és a klasszicizmus építészetére és művészetére szeretnék ráirányítani a figyelmet. A hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén megrendezett esemény során országszerte sok száz épület és helyszín kapuja nyílik meg a látogatók előtt, olyanoké is, amelyek máskor részlegesen, időlegesen, illetve csak a társadalom egyes rétegei által látogathatók, esetleg folyamatosan zárva vannak.

Az a cél tehát, hogy a rendezvény egyfajta mozgósító akció legyen, mely a polgárokban erősíti a kulturális örökség megóvásának igényét. Egy kicsit leegyszerűsítve azt is mondhatjuk, hogy csak azt tudjuk igazán szeretni, aminek az értékeit jól ismerjük, s amit jól ismerünk és szeretünk, arról gondoskodunk is.

Az Európai Örökség Napok fontos szerepet játszik az európai identitástudat kialakításában, nemcsak kulturális, hanem szociális, politikai és gazdasági értelemben is. Legalább részben a közös örökség felfedezésének köszönhetően, Európát egyfajta gyűjtőhelynek lehet nevezni, amelyet a kölcsönös megbecsülés, megértés és a másság elfogadása jellemez.


További részletek a www.oroksegnapok.hu oldalon.
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...