Hogyan épülhet nyolc naponta egy emelet? - MEVA konferencia

Archív hír
Az itt szereplő cikk tartalma már lehet, hogy nem aktuális.

Magas- és mélyépítési zsalurendszerek tervezése, elmélete - 2018. május 11.

MEVA - szakmai továbbképzés
MEVA - szakmai továbbképzés
Szakmai továbbképzés építészeknek és kivitelezésben dolgozó szakembereknek a magas-és mélyépítési zsalurendszerek tervezéséről, elméletéről, megvalósult hazai és nemzetközi példákon keresztül

A Baselben épült úgynevezett "Bau1" torony a maga 178 méteres magasságával Svájc legmagasabb tornya lett, maga mögé utasítva a 126 méter magas korábbi csúcstartót. A kivitelezést a nagy magasságokban is a teljes biztonságot nyújtó MEVA MAC automatikus önkúszó zsalujával végezték, amely kifejezetten csendesen és szinte észrevétlenül halad egyre feljebb. A MEVA mérnökei számára a megoldandó kihívást az épület felfelé keskenyedő kúpos geometriája jelentette.

A szakmai napon bemutatják az automatikus, új önkúszó zsalu működését, illetve az alkalmazott különleges biztonsági rendszereket. Továbbá szó lesz a Dagály Úszóaréna szerkezetépítéséről és a Liszt Ferenc Repülőtér új utasfogadó csarnokának építéséről is.

A félnapos, elméleti és gyakorlati részből álló, számos esettanulmányt felvonultató szakmai továbbképzés a monolit vasbeton szerkezetek tervezési és kivitelezési kérdéseit, valamint az e szakágban is alkalmazható környezettudatos építési megoldásokat, többek között a számtalanszor újrahasznosítható zsaluhéjak kérdését járja körül.
A tervezéselmélet és az alkalmazástechnika után a résztvevők megtekintik a helyszínen, a parkolóban kiállított zsalurendszereket és látványbeton megoldásokat, ezzel megfoghatóvá válnak a korábbi elméleti példák.

A továbbképzésen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Időpont: 2018. május 11. péntek, 10:00-14.30 (Regisztráció: 09:00-tól)
Helyszín: Aquaworld Resort Budapest (1044 Budapest, Íves út 16.)
MÉK: 1 pont (2018/96)


Részletes program és regisztráció

Ha a MEVA szakmai továbbképzéssel kapcsolatban bővebb információt szeretne kérni a MEVA Zsalurendszerek Zrt. munkatársától, használja az Információkérés gombot. A MEVA zsalu termékei az alábbi céglogóra kattintva érhetők el.
Kategóriák
Zsaluk, állványok
Zsaluk, állványok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...