Új Mapecrete Drain L beton-adalékszer

Az adalékszerrel kialakított szűrőbetonból készült sík tereken nem áll meg a csapadékvíz

A fogalom, hogy "szűrőbeton", talán mindannyiunk számára ismert. E szó hallatán nagy kavicsos, kis szilárdságú kiegyenlítő rétegre gondolunk, mely igen ritkán, például terasz szigetelések esetén szóba szokott kerülni. Egy kicsit tudományosabban "hidraulikus cementbeton, megfelelően összekapcsolt arányos üregekkel, amely így nagymértékben áteresztő anyagot eredményez, lehetővé téve a víz könnyű áthaladását".

A Mapei fejlesztése révén a szűrőbeton teljesen új felhasználási területeken is teret nyer. Az újdonság lényege egy speciális adalékszerrel elkészített, szakszerűen definiált betonkeverék, mely a kavicsok között megnövekedett adhézió következtében jelentős szilárdsággal bír.
Az új rendszer alkalmas térburkolatok, járdák, vagy akár áruházi parkolóként funkcionáló végleges betonfelület kialakítására is. Az elmúlt időszak kutatásának eredményeképpen nem egy adalékszer született, hanem egy technológia, mely segítségével beállítható a szükséges áteresztő képesség, a terhelésnek ellenálló szilárdság, valamint a vízelvezetéshez szükséges rétegrend egyaránt. A megjelenés javítása érdekében a felületek anyagában színezett, akár intarzia jellegű motívumokkal is előállíthatók.

Szűrőbeton - a rendszer alkalmas térburkolatok, járdák, parkolóként funkcionáló végleges betonfelület kialakítására is
Szűrőbeton - a rendszer alkalmas térburkolatok, járdák, parkolóként funkcionáló végleges betonfelület kialakítására is
Áteresztő betonról beszélhetünk, ha a vízelvezetés mértéke 100-tól 750 liter/m²/perc között van. Hogy pontosan milyen készüljön, az a legfontosabb. Meghatározásához ismernünk kell az altalajt, illetve a kialakítandó vízelvezetési rendszer víztároló kapacitását, valamint amennyiben fontos a szilárdság és a megjelenés, törekedni kell a lehető legtömörebb összetételre.

Mapecrete Drain L betonadalékszer
Mapecrete Drain L betonadalékszer
Az elkészült laborkísérletek, ipari tesztek, majd európai referenciák tapasztalatai alapján összeállították a szűrőbeton különböző elvárásainak megfelelő technológiáit, elsősorban az új koptató igénybevételt is jól tűrő burkolatrétegre koncentrálva.

A keverék lelke a milánói laborban kifejlesztett Mapecrete Drain L adalékszer, mely jelentősen megnöveli a kavicsok határfelületei közötti tapadást, biztosítva az 1800 kg/m³-es beton elegendő szilárdságát.

Mi is a nagy lehetőség a rendszerben?
Először is lehetőséget biztosít olyan teljesen sík terek kialakítására, melyeken nem áll meg a csapadékvíz. Az áteresztő betonburkolat működhet közvetlenül a talajon, vagy nagy lejtésű tetőteraszokon, illetve nagy felületű beépítés feletti passzázsokon egyaránt. Készíthető végleges felülettel, illetve burkolható jó vízáteresztő képességű fugákkal elkészített kőlapokkal.
Másodszor egy fantasztikus lehetőség a csapadékvíz városi csatornahálózatba juttatására. A megfelelően karbantartott szűrőbetonon keresztül elfolyó víz tiszta, mely egy hagyományoshoz képest jelentősen csökkentett keresztmetszetű csatorna kialakítását is lehetővé teszi. Ezzel együtt egyszerűsödik a víztisztítás rendszere is. A hosszú távú működés érdekében természetesen a rétegrend víztároló kapacitását hozzá kell állítani a különböző vízfelvételi képességgel rendelkező altalajokhoz.

A mechanikailag szilárd szűrőbetonok megtervezésénél két egymásnak ellentmondó adatot kellett figyelembe venni. Áteresztés szempontjából fontos, hogy a permeabilitást közvetlenül befolyásolja az üregek elhelyezkedése és a mérete. (Az üregek közötti összeköttetés is befolyásolja az áteresztést, de ez nem meghatározó tényező a tervezésben.) A szilárdság növekedését viszont a minél tömörebb összetétel támogatja. Ezért teljesen eltérő szemcseméretű, valamint homok és cement tartalmú összetételek esetén párhuzamosan végzett beton és áteresztés vizsgálatok eredményei alapján dolgozták ki a rendszereket. A kísérletek során bebizonyosodott, hogy a gömbölyű d-max. 8 mm-es kavicsokkal és 300 kg feletti cementtartalommal sikerült a legmagasabb szilárdságú esztétikus kialakítású felületet létrehozni, melynek permeabilitása még megfelelő volt. A 0-4 mm-es homok -bár kívánkozott a keverékbe - csak csekély mennyiségben, lehetőleg max. 6%-ban adagolható. Az ennél erősebb homokarány jelentősen rontja az áteresztő képességet, így veszélyezteti a rendszer működését.

A szűrőbeton számtalan felhasználási területe újabb lehetőséget ad a jövő beruházásainak környezetkímélő tervezésénél és megvalósításánál.

A Mapecrete Drain L adalékszer letölthető ismertetőjéért kattintson a hír alatti termékképre. Amennyiben további információt vagy árajánlatot szeretne kérni a Mapei Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Mapecrete Drain L  beton-adalékszer
 
Mapecrete Drain L beton-adalékszer

A Mapecrete Drain L adalékkal elkészített betonkeverék lehetőséget biztosít olyan sík terek kialakítására, melyeken nem áll meg a csapadékvíz. A szűrőbeton a kavicsok között megnövekedett adhézió következtében jelentős szilárdsággal bír.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Térburkolatok, útszegélyek
Térburkolatok, útszegélyek
Betonadalékszerek, habarcs-adalékszerek, segédanyagok
Betonadalékszerek, habarcs-adalékszerek, segédanyagok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Betonok, habarcsok, vakolatok, kiegyenlítők
Betonok, habarcsok, vakolatok, kiegyenlítők
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...