RotoQ, a tetőablakok új generációja

A click rendszerű konstrukció hallhatóvá teszi az egyes szerelési lépések helyes végrehajtását, és az ablak működtetésekor is jelez

"Aztán pedig a helyére kattant." Nemsokára gyakran halljuk majd ezt a rövid mondatot az európai építkezéseken, méghozzá a tetőablakok új generációjának beépítésekor. A RotoQ termékcsalád a január közepén megrendezett BAU 2015 kiállításon mutatkozott be a nyilvánosság előtt. Egy hónappal korábban a szakújságírók elméletben és gyakorlatban is részletesen megismerkedhettek a kiállítás sztárjával a Bad Mergentheim-i gyártóüzemben.
Christoph Hugenberg, a Roto Frank AG tető- és szolártechnológiai igazgatója úgy nyilatkozott, hogy ez a termékújdonság a piaci és versenyhelyzet, valamint az ügyféligények intenzív elemzésének "evolúciós eredménye". Az igazgató szerint az európai piacon értékesített tetőtéri ablakok több mint 50%-a az alsó szegmensből kerül ki és van jelen az európai piacon. Ennek megfelelően itt elég széles a választék, ami jól illusztrálható az autóipar példájával. A túltelített piacon ezért elsődleges szempont az egyértelmű megkülönböztethetőség.
A nyilatkozat szerint a termékfejlesztés következő lényeges tényezőit a tetőablak-vásárlás piaci partnerek számára döntő szempontjai alkotják. A Roto ezért több európai országban is célirányos felmérést végzett, melynek során leggyakrabban a könnyű szerelhetőséget, a szubjektív termékminőséget és az energiahatékonyságot nevezték meg. Christoph Hugenberg egy speciális szempontot is megemlített: "A profiknál az újdonságok nem kerülhetnek szembe a bevett szokásokkal."
Mindezzel számolnia kell tehát annak, aki "megtapasztalható ügyfélelőnyt" kíván biztosítani a piacon. A RotoQ-val ez olyannyira meggyőzően sikerült, hogy a vállalat egészen közel került "a tetőablakok iPad-jének" megteremtéséhez. Ezt igazolja a minden tetőtípushoz, szarufák közötti vagy szarufák feletti hőszigeteléshez alkalmazható választék részletes vizsgálata.
Exkluzív pluszpontok
Christoph Hugenberg és Dirk Stempfhuber fejlesztési igazgató a hagyományos piaci megoldásokhoz képest döntő különbségként emelte ki az éppolyan egyszerű, mint amilyen biztonságos, "click" rendszerű (pattintásos) szerelést. Ez a módszer szó szerint hallhatóvá teszi az egyes szerelési lépések helyes végrehajtását a belső tartozékok szerszám nélküli fel- és leszerelése, az opcionális szerelőkeret víz- és szélálló csatlakoztatása, valamint a burkolókeret és ablakborító lemezek szerszám- és csavarmentes szerelése során. A jellegzetes hang az ablak működtetésekor is világosan jelez.
A szerelés terén az új Roto termékcsalád további és részben exkluzív előnye a garantált résméreteknek köszönhető robusztusság, a könnyen megtalálható beépítési pozíció, a szárny utólagos állítási lehetősége, valamint az előszerelt hőszigetelés. Az építtetők és a felújítók számára egyaránt kézzel fogható értéktöbblet az ergonomikus kialakítás és a tapintás, a lekerekített profiloknak köszönhető esztétikus megjelenés.
A RotoQ beépített prototípusait már professzionális európai szakemberek is véleményezték. A minőségre, a kezelhetőségre és a megjelenésre kapott osztályzatok átlaga a kiváló és a jó között mozgott. "Biztos vagyok benne, hogy ezzel az innovációval kitűnünk majd a sokszereplős alsó szegmensben." - mondta a tető- és szolártechnológiai igazgató.
A RotoQ tetőtéri ablakok letölthető adatlapjáért kattintson a hír alatti termékképre, amennyiben árajánlatot, bővebb információt vagy katalógust szeretne kérni a Roto Elzett Kft. - Tetőablak üzletág munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Tetőtéri ablakok
Tetőtéri ablakok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Nyílászárók, felülvilágítók, vasalatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...