Megjelent az Állnak a falak című könyv

Az Építem a házam hiánypótló könyvsorozat második kötete

Az átlag, nem építőiparban jártas emberek nagy része különös vágyat érez az építkezéshez, míg a másik része retteg tőle s megoldandó problémák halmazát látja benne. Végül mindkét csoport tagjai belevágnak a nagy munkába, ám ekkor jönnek a kellemetlenségek, folyamatos döntési helyzetek, majd azok a hibák, amiket kis utána járással és önképzéssel el lehetett volna kerülni. Ebben a folyamatban segít az Építem a házam könyvsorozat I., a tervezéssel és előkészületekkel, valamint a most megjelent II., az alapozással és a falazással foglalkozó része.
Használjunk egy nyelvet!
Ki merne szembe szállni előképzettség nélkül az építésszel, kivitelezővel vagy a maga igazát rettenetesen bizonygató mesteremberrel, amikor bizonytalankodva, de felfedez egy apró hibát a gépezetben? A cél pedig közös: konfliktusmentes, gyors és minőségi munka, hosszú távra szóló végeredmény, a megrendelőnek örömet okozó családi ház.
A könyvsorozat eddig megjelent első két kötete nélkülözhetetlen segítség minden építkezés előtt álló családnak és ugyanakkor hasznos és praktikus darabja a szakemberek könyvespolcának, hiszen segít az olykor döcögős és egymás mellett elbeszélő-kommunikáció áthidalásában megrendelő és szakember között. Az első rész az építkezés előkészítését tárgyalta hosszasan és körültekintően, míg a most megjelent második rész belevág az építkezés közepébe és egy teljes kötetet szentel a ház Achilles-sarkának az alapozásnak és a falak felhúzásának. Talán túlzásnak tűnik e két témának egy komplett könyvet szentelni, de az építőiparban jártas szerzők, Bodnár György, Tóth Balázs és Borzák B. Béla, véleménye szerint a tapasztalatok azt mutatják, hogy az alapozási és a falak felhúzásának szakaszában lehet a legnehezebben jóvátehető hibákat elkövetni, vagyis ez a fázis az építkezés legkényesebb időszaka. Ennek oka részben az építkező, megbízó tapasztalatlanságából adódik, hiszen még nincs tisztában azzal, hol érdemes spórolni és hol nem, s a korábbi kellemetlen tapasztalatok miatt óvakodva figyeli a szakemberek tanácsait is. Másrészt az alap és a falak olyan szerkezeti elemei egy háznak, melyeken elkövetett hibák később nem, vagy csak nagy nehézségek és komoly anyagi áldozatok árán javíthatók.

Álljanak a falak!
Az "Állnak a falak" alcímet viselő II. kötet az első kötethez hasonlóan közérthető, olvasmányos stílusban megírt, közel 450 fotóval, ábrával és táblázattal gazdagon illusztrált, exkluzív kiállítású könyv a kivitelezés első szakaszát hozza közel az építkezőkhöz. Megismertet az alapozás, a falazás rejtelmeivel, bemutatja az ezek során felhasznált anyagokat, rámutatva az ezek közötti különbségekre is, megismertet a vízszigetelés és hőszigetelés titkaival, rávilágít arra, mire is kell odafigyelni leginkább az építkezésnek ebben a fázisában. Végül arra is rácsodálkozhatunk, hányféle ruhába is öltöztethetjük házunkat a homlokzat révén.
A könyv online megrendelhető a http://www.epitemahazam.hu/epitem-hazam oldalon.
Ha az Állnak a falak című könyvvel kapcsolatban további információt szeretne kérni a Build-Communication Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
Építem a házam – hiánypótló szakkönyv házépítőknek
Építem a házam – hiánypótló szakkönyv házépítőknek
Megalapozott döntések a házépítés előtt – közben - utána
Építem a házam – hiánypótló szakkönyv házépítőknek
Kategóriák
Szerelt válaszfalak, álmennyezetek, álpadlók
Szerelt válaszfalak, álmennyezetek, álpadlók
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Teherhordó szerkezetek, falazatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...