A Leier saját gépeivel segített Devecserben és önköltségből megkezdi az újjáépítést

Elsőként ötlakásos sorházat épít fel a vörösiszap-katasztrófa által sújtott településen

A Leier Hungária Kft. devecseri téglagyárának dolgozói az elsők között segítettek a vörösiszap áldozatainak. Míg a Leier devecseri munkatársai az első perctől részt vesznek a mentésben, addig a cégcsoport többi dolgozója gyűjtést szervez. A gyűjtéshez a tulajdonos Michael Leier szülőfaluja, az ausztriai Horitschon valamint a környező települések lakói is csatlakoztak. A devecseri üzem dolgozói közül ketten szenvedtek égési sérülést a vörösiszaptól, de már mindketten elhagyhatták a kórházat és otthonukban gyógyulnak.

Leier munkagép menti a bajbajutottakat Devecserben
Leier munkagép menti a bajbajutottakat Devecserben
A Leier cégcsoport a kialakult katasztrófahelyzetben kiemelten támogatja Devecsert: minden tőle telhető eszközzel segítik a várost és lakóit. A Leier helyi téglagyárának alkalmazottai elsőként vettek részt a mentésben, a gyár homokrakodó gépével mentették az embereket. A munkatársak a hét során folyamatosan segítik a kárenyhítést és a takarítást. A Leier Csoport 3 kisteherautónyi védőfelszerelést, védőruhát, gumicsizmát, élelmiszert, tisztítószereket küld a rászorulóknak, és eszközökkel, lapátokkal, talicskákkal is segíti a takarítási munkálatokat. Közben folyamatosan felmérik, hogy mire van a legnagyobb szükség a városban. A Leier munkatársai tartják a kapcsolatot a munkálatokban résztvevőkel, hogy azt küldjék az ott élőknek, dolgozóknak, amire a legnagyobb szükség van, így szeretnék elkerülni az adományok felesleges felhalmozódását. Ennek érdekében a Leier építőanyagokkal csak a folyamat végén, az újjáépítés során fogja támogatni az ott élőket.

Az adományok a cég szállítóeszközeivel érkeznek a központi elosztóhelyre, ahonnan rászorultság és fontosság alapján osztják majd szét azokat. A Leier Cégcsoport valamennyi gyára támogatja a devecserieket, a Leier cégek dolgozói személyes adományokat is gyűjtenek a rászorulóknak, köztük saját kollégáiknak is. A gyűjtésből a cégtulajdonos Michael Leier és családja is kiveszi részét: a burgenlandi Horitschon községben - Michael Leier szülőfalujában - szerveznek gyűjtést a katasztrófa áldozatainak. A Leier Devecseren található téglagyára az egyik legfontosabb üzeme a Leier cégcsoportnak. A devecseri gyár 85 dolgozója közül 2 kolléga szenvedett a lúgos iszaptól égési sérüléseket, ők kórházi kezelés után, szerdán már otthon gyógyulhattak. A katasztrófa miatt az üzem 5 munkatársának otthona vált használhatatlanná. - A Leier minden lehetséges módon támogatja saját dolgozóit, - legyen az ruházat, tisztítószer, pénz vagy építőanyag - mondta el Vraskó Zsolt, a devecseri téglagyár gyárvezetője.

A Leier cég saját költségén megkezdi az újjáépítést és elsőként ötlakásos sorházat épít fel a vörösiszap-katasztrófa által sújtott Devecserben. A cég garantálja, hogy karácsonyra beköltözhetnek a házakba a mindenüket elveszített családok.

A Leier cég saját költségén megkezdi az újjáépítést
A Leier cég saját költségén megkezdi az újjáépítést
A vörösiszap megállíthatatlanul pusztít Kolontár, Devecser és Ajka térségében, percek alatt tönkretéve családok százainak életét és életterét. A Leier cégcsoport devecseri téglagyárának munkatársai és munkagépei a vörösiszap-katasztrófa első perceitől részt vesznek a mentési és kárenyhítési munkákban. A cég magyar és osztrák adományai (védőfelszerelések, védőruházat, gumicsizmák, tisztítószerek és takarítóeszközök) napok óta folyamatosan érkeznek a térségbe.
A tulajdonos, Michael Leier még a héten elkezdi az újjáépítést, és az új városrész első öt lakását saját költségén, rekordidő alatt építi fel.

Ha a Leier kezdeményezésével kapcsolatban bővebb információt szeretne kérni, használja az Információkérés gombot.
Kategóriák
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...