Átadták a „Harmóniában a növényekkel 2010” pályázat díjait

Megtervezték a jövő mintakertjét

Két tehetséges ifjú tájépítész, Angyal Andrea és Varró Dorottya Katalin, a "deSIGN as you play" elnevezésű pályaművével elnyerte a Leier Hungária Kft. által idén ősszel kiírt, "Harmóniában a növényekkel 2010" című országos kerttervező pályázat I. díját. A pályázók feladata az volt, hogy minél szebb és élhetőbb kertet tervezzenek a Leier kertépítő anyagok felhasználásával. Az első három helyezett és a különdíjas pályázó 2010. november 30-án, a győri Leier City Centerben, ünnepélyes keretek között vehette át értékes díjait.

Az 1. helyezett tervezőpáros
Az 1. helyezett tervezőpáros
A nyertes tervezőpárok
A nyertes tervezőpárok

A Leier Hungária Kft. fontos küldetésének tartja a hazánk egyetemein tanuló fiatal mérnökgeneráció támogatását. Ennek szép bizonyítéka, hogy évek óta - hagyományteremtő szándékkal - pályázatokkal támogatja a legtehetségesebb mérnökhallgatók szakmai fejlődését, és értékes díjakkal ismeri el a legjobbak munkáit. Pályázataival nemcsak értékes, hasznos technikai eszközökhöz juttatja az ifjú mérnököket, de ösztönzi őket a szakmai munkában való fejlődésre is. Az elmúlt évben a "kis ház- NAGY ÖTLETEK" országos pályázatának nyertese Lipusz Roland, a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója lett. A feladat főleg építészmérnök hallgatóknak volt testhezálló.

Ebben az évben a kert és a természet került előtérbe, ösztönözve ezzel a Magyarországon tanuló tájrendező és kertépítő, valamint tájépítész mérnökhallgatókat is. A pályázat célja egy olyan mintakert tervezése volt, amelyben a térburkolókövek és a növények megfelelő és harmonikus egyensúlyban vannak. A Leier Hungária Kft. célja egyrészt megismertetni a szakmával és a közvéleménnyel az új trendeknek is megfelelő, de funkcionalitással teli, színvonalas kertterveket, másrészt bemutatni a követendő kertépítészeti- és tervezői magatartást.

A "Harmóniában a növényekkel 2010" pályázaton olyan kertépítészeti tervvel lehetett nevezni, mely az esztétikai és műszaki követelményeket legmagasabb fokon kielégítő díszburkolatokat, kertépítő elemeket felhasználva, a növényekkel tökéletes harmóniát, kerti térkompozíciót alkot. Mindemellett a leendő kertépítész saját elképzelése és esztétikai, valamint tervezői fantáziája és szakmai tudása is megmutatkozik.

A felhívásra az ország különböző részéről érkeztek pályamunkák, de a legtöbben a budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti Karáról pályáztak, - az első helyezett pályázók is itt végzik tanulmányaikat. A szakmai bizottság egyhangú véleménye az volt, hogy a benyújtott pályamunkák mindegyike tükrözi a megalapozott szakmai tudást, és a belefektetett komoly munkát.

A nyertes pályamű:
A nyertes pályamű
A nyertes pályamű
A "TERASZkertTERASZ" elnevezésű pályázat alkotóit részesítette a Bíráló Bizottság elismerésben: a tervezőpáros jól tagolta a szinteket, és a burkolatok kombinációját is jól oldották meg. Pályázatuk sok elemet tartalmazott, melyet részletesen kidolgozva mutattak be.
A harmadik helyezett "Air Kraft" jeligéjű pályázat a legvagányabban tervezett kert lett, melyben jó növény-együttesek voltak megtalálhatóak.
A "KIWI" jeligével benyújtott pályázat a bíráló Bizottság szerint ötletgazdag és lendületes volt, melyben a tervezők valóban társították a növényeket a díszkövekkel. A munka pozitívuma volt továbbá, hogy a tervezők körbevezették a látogatót a kertben, de pihenőhelyet is kialakítottak. Ezzel elnyerték az ezüstérmes helyezést.
Az abszolút nyertes a "deSIGN as you play" jeligével beadott pályázat lett, ezt tartotta a Bíráló Bizottság a legnagyvonalúbbnak, és legötletgazdagabbnak, melyre illik a "minden út Rómába vezet" idézet, hiszen az információs ház köré tervezett térben impozáns és élménygazdag kertet hoztak létre az alkotók. A bizottság tagjai szerint némi csiszolgatással érdemes lenne megvalósítani ezt a mintakertet.

Valamennyi pályamű szépen kidolgozott és ötletgazdag volt. Ez ösztönözte a bizottság tagjait arra a döntésre, hogy az első három helyezett mellett egy különdíjat is átadjanak.

A "Harmóniában a növényekkel 2010" pályázatot az Angyal Andrea - Varró Dorottya Katalin tervezőpáros nyerte meg, akik a Corvinus Egyetem hallgatói, - nyereményük egy prémium kategóriás Leier ECO-Line elektromos kerékpár volt. Második helyezett lett a Perneczky Sára - Jánossy Gergely tervezőpáros, akik egy 100.000 Ft értékű Leier ECO-Line elektromos rollert kaptak. A harmadik helyezett a Vécsey Dávid - Márton Lőrinc tervezőpáros lett, akik egy több, mint 100.000 Ft értékű digitális fényképezőgéppel lettek gazdagabbak.

Elismerésben részesült még a Schneider Judit - Seres Adrienn tervezőpáros, akik szintén egy értékes, 80.000 Ft értékű fényképezőt kaptak munkájuk díjazásaként. A díjátadó ünnepségen elhangzott, hogy a "hagyományt" a következő években is folytatni szeretné a kiíró, hiszen a Leier Hungária Kft. számára kiemelten fontos a fiatal szakmai generációval, ezért is törekszik az egyetemekkel való minél intenzívebb kapcsolatra.

Ha a "Harmóniában a növényekkel 2010" pályázattal kapcsolatban információt szeretne kérni a Leier Hungária Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...