A Mobilizátor® logisztikai rendszer gyártója
A Mobilizátor Kft. jelenlegi fő tevékenysége a kutatás + fejlesztés ezen belül a logisztikai eszközök, egyedi használati célú állványrendszerek innovációja.
A Mobilizátor 1990-ben alakult meg azzal az elsődleges céllal, hogy műanyag alapú csomagolóanyagok kereskedelmét végezze. A kereskedelmi tevékenység során olyan speciális, egyedi igényekkel is találkoztak, melyek kielégítését a standard kereskedelmi árukkal nem tudták volna végrehajtani, ha nem kezdték volna meg önálló fejlesztő munkánkat.
Innovációs eredményeik kezdetei a Magyar Postához kötődnek. Az ott végzett fejlesztésük eredményeként tért át a helyközi nagybani forgalomban, a költséghatékony alkalmazást lehetővé tevő - általuk kifejlesztett - polipropilén alapanyagú levél és hírlap zsákok használatára. Korábban a lényegesen magasabb beszerzési és üzemeltetési költségekkel járó textil zsákokat használták, melyek nedves környezetbe kerülve gyorsan elvesztették alkalmazásukra okot adó előnypontjaikat selejtezésre szorultak és pótlásuk jelentős kiadást okozott.
1992-től kezdődően az élelmiszeripari és ezen belül a hűtőipari tárolás és szállítás szükségleteinek kiszolgálását tűzték ki elsődleges célukként. A hűtőipari ömlesztett termékeknek (borsó, zöldbab, morzsolt kukorica, stb.) az átmeneti tárolása néhány hónapon keresztül tart, ameddig bele kerülnek ezek a termények a boltokban látott kereskedelmi csomagolásba. A korábban alkalmazott átmeneti tárolási megoldásoknál lényegesen költségtakarékosabbá tették az ömlesztett anyagok tárolását az 1990-es évektől kezdődően, ott bevezetett innovációjukkal. Ennek lényege, egy a mélyhűtő-téri tárolásban alkalmazásba vett szabadalmaztatott - alaktartósságot biztosító kivitelű - flexibilis tartály. Ez a termékük forradalmasította a hűtőipari átmeneti tárolást. Az általuk alkalmazott alaktartó flexibilis tartály a horganyzott hűtőipari tároló keret (rakonca) belső terét teljesen kitölti, de annak határoló méretein töltött állapotban sem akar túl terjeszkedni. Ennek a tárolóeszköznek köszönhetően a korábban erre az ömlesztett anyag tárolási célra alkalmazott sok millió papír zsák teletöltésére nem lett szükség és így nem is lett belőlük hulladék a néhány hónapos tárolási időszakot követően. A polipropilén és polietilén alapanyagból készült zsákok és konténerek célirányos fejlesztése során szabadalommal és mintaoltalommal védett egyedi termékek kizárólagos előállítóivá és forgalmazóivá váltak az eltelt időszakban.
Az elmúlt években fejlesztettek ki egy termékcsaládot mely egy elemes logisztikai rendszer. Raktári állványrendszerként alkalmazva, előnypontjai a tömbtárolás körülményei közt mutatnak legtöbb eltérést a tárolástechnika más specialitásaihoz képest. Az egységrakomány-képző funkcióba történő alkalmazások lehetőségére is fejlesztik használati jellemzőit.
A Mobilizátor® magasraktári és szállítási megoldásokra alkalmas, nemzetközi szabadalmi oltalom alatt álló logisztikai eszközrendszert alkotott, amelyet az egyedi igények szerint is folyamatosan fejleszt és tökéletesít.
A Mobilizátor® logisztikai rendszer két fő elemből áll:

- egy acél tároló-keretből és
- egy lágyfalú flexibilis tartályból.
Jelenleg már csak a cég által birtokolt szellemi termékjogok alapján gyártanak vagy gyárttattak tároló és szállító eszközöket. A cég saját elhatározásból és megbízás alapján, folyamatosan végez fejlesztő tevékenységet és gyártmánykorszerűsítést. Felhasználóik 75%-a multinacionális nagyvállalat.
Termékeik felhasználóival kötött kutatás-fejlesztési együttműködési szerződések keretei között jutnak azokhoz az információkhoz, melyek megszabják tevékenységük főbb irányait és alkalmuk nyílik ez által a termékek prototípusainak valós körülmények közötti kipróbálására. Kereskedelmi forgalomba csak olyan termékeket hoznak, melyek már kiállták a használat próbáját és amelyekről a szakmai alkalmazási helyekről pozitív visszajelzést kaptak.
Termékeik gyártóhelyei az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer követelményeik eleget tesznek.
A Mobilizátor® logisztikai rendszerről bővebben olvashat, ha a hír alatti termékképre kattint, amennyiben árajánlatot, bővebb információt vagy katalógust szeretne kérni a Mobilizátor Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.