A cég 1993-ban osztrák-magyar vegyes vállalatként jött létre öntöttmárvány ablakpárkányok gyártása és forgalmazása céljából. Az itt előállított termékek ma már tucatnyi országban kaphatók szerte Európában.
Magyarországon kiterjedt viszonteladói hálózat segítségével kerül az áru a vevőkhöz. Mintegy 800 kereskedő partner rendelkezik a termékek bemutatásához szükséges mintaállvánnyal és prospektussal, és hathatós szakmai segítséget nyújt a vásárlók számára a termék kiválasztása, a megfelelő méretek megadása, a megrendelés és a beépítés terén is. Valamennyi Helopal termék teljesíti a hazai és nemzetközi minőségi követelményeket és környezetvédelmi előírásokat.
A Marmorit Kft. a megrendelt ablakpárkányokat konfekcionálva, azaz a pontos méretekre kialakítva szállítja, tehát a Helopal minden további alakítás és megmunkálás nélkül azonnal a helyére építhető.
A szállítás a megrendelést követően egy, legfeljebb két héten belül megvalósul attól függően, hogy az ország mely településére kell eljuttatni a könyöklőket.
Aki építkezik, igyekszik előre elképzelni jövendő otthonát, mert néhány fontos döntést már egészen korán, az építés kezdetekor meg kell hoznia. Ilyen döntés az ablakkönyöklő kiválasztása is. Az ablakkönyöklő a burkolatokkal és a bútorokkal együtt alakítja ki a lakás-design összképét, ezért kiválasztására érdemes komoly figyelmet fordítani.
A Helopal termékek az építéstechnika, a design és a komfort minden követelményét teljesítik, és jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy Ön egyéniségének megfelelően alkothassa meg otthonának bensőséges világát.
A bőséges szín- és formaválaszték elegendő játékteret biztosít valamennyi lakberendezési igény kielégítésére, a hagyományostól a modernig. Az egyedülálló öntöttmárvány-minőség a lakótérben és a kültérben is egyaránt megállja a helyét. A Helopal ablakkönyöklő több mint a virágcserép elhelyezésére alkalmas felület. Formájával és színeivel aktívan részt vesz a lakásbelső komforthangulatának kialakításában, mint a lakberendezés egyenrangú eleme. A kültérben a fal és a homlokzat védelmét látja el még szélsőséges időjárási körülmények között is.
A Helopal anyagának sokoldalúsága révén mindenféle egyedi ablakelhelyezéshez alkalmazkodni tud, ezen kívül praktikusan felhasználható fallefedések, lábazatok, erkélyszegélyek, medencekeretek céljára, illetve mosdópultként és konyhai munkalapként is. A legfinomabb márványliszt természetes gyanták kötésével alakítja ki az öntöttmárványt. Ez az egyedülálló anyag, amelyben a felhasznált nyersanyagok természetes előnyeit úgy sikerült ötvözni, hogy azok meghaladják az alapanyagok eredeti jellemzőit, így a Helopal ablakkönyöklő egészen különleges terméktulajdonságokat kapott:
- kellemes tapintású a felülete
- teljesen pórusmentes
- olyan szép marad, mint az első napon
- nem hajlamos a foltosodásra
- kiváló hőszigetelő
- hosszú életű és időjárásálló
- könnyen tisztán tartható