A Dutrade Acéltermékfeldolgozó és Kereskedelmi Zrt. a nagy hagyományokkal rendelkező hazai acélgyártó, az ISD Dunaferr Csoportjának tagja. A Dutrade Zrt. 1992 óta működteti az ISD Dunaferr Zrt. acéltermék belföldi kereskedelmi hálózatát. A cég beruházásában valósult meg hazánk első Steel Sevice Centere.
Az ISD Dunaferr Csoport a mai magyar gazdaság egyik legnagyobb ipari vállalkozása, az utóbbi évtizedekben kiépítette a Dutrade Center hálózatot, amely az ISD Dunaferr Zrt. és más hazai és külföldi kohászati cégek által gyártott acéltermékeket forgalmazza. Az ISD Dunaferr Csoport 60 éves múltja igazolja, hogy nagy távlatokban gondolkodik, megalapozott stratégia szerint működik, amely biztosítja számára a folyamatosan változó környezethez, piaci igényekhez történő alkalmazkodást, piacvezető szerep betöltését.
A Steel Sevice Center a mindenkori piaci kihívásokra dinamikus, határozott módon ad versenyképes választ. A Dutrade Zrt. 2000-ben a fejlett ipari országokban bevált gyakorlat szerint létrehozta a Steel Sevice Center-t Dunaújvárosban. Az ország középpontjában elhelyezkedő, magas színvonalú, szolgáltató központjuk a vevői igények alapján vállalja: melegen hengerelt, pácolt és hidegen hengerelt, valamint bevonatos tekercsek hasítását és táblalemezek méretre történő darabolását, továbbá egyedi vevői igényekre történő alakos vágását.
Dutrade SSC
|
A Steel Sevice Center-ből történő vásárlás előnyei:
- A vevő technológiai és gyártási folyamata rövidíthető, ezáltal a vevők koncentráltabb technológiai fejlesztéséhez szabadítanak fel forrásokat.
- Anyagveszteség optimalizálása a felhasználónál.
- Csökken az alapanyag készletszint partnereiknél.
- Technológiai együttműködés.
- Szaktanácsadás.
Működésüket úgy alakították ki, hogy a vevő által rendelt termékeket a lehető legrövidebb idő alatt tudják biztosítani. Ezt támogatja tervszerűen kialakított raktárkészletük, logisztikai és MSZ EN ISO 9001:2009 szabvány szerinti minőségirányítási rendszerük, valamint az alapanyag szállítókkal meglévő jó kapcsolatuk. Ezáltal olyan kihívásoknak is meg tudnak felelni, mint a just in time típusú beszállítás. A Steel Sevice Center-t minden szempontból a legmodernebb nemzetközi elvárásoknak megfelelően alakították ki, sajátosságaiban igazodik a régióban kialakult vevői igényekhez, valamint a várható piaci változásokhoz is.
A Steel Sevice Center gyártóberendezésein kizárólag megbízható minőségű, áruvédelemmel raktározott, műbizonylatolt, termékfelelősségnek megfelelő acéltermékeket állítanak elő:
- Melegen hengerelt, melegen hengerelt pácolt és hidegen hengerelt, valamint bevonatos hasított szalagok, kötegelve, illetve vevői igények szerint csomagolva.
- Méretre szabott melegen hengerelt, melegen hengerelt pácolt és hidegen hengerelt, valamint bevonatos táblalemezek kötegelve, illetve vevői igények szerint csomagolva.
- Láng-, plazma- és lézervágott termékek.
Dutrade Center
|
A Dutrade Centerek az ország tizenhét telephelyén várják Önt acél kínálatukkal, így telephelyéhez közel rendelheti, vásárolhatja meg termékeiket. Kereskedelmi hálózatuk öt régióra osztja fel az országot. Mindegyik régió működését, irányítását a régióban elhelyezkedő régióközpont látja el. A Dutrade Center hálózat minden tagja azonos minőséget, szolgáltatást és termékválasztékot kínál, de az egyes centerek igazodnak a régiónként eltérő helyi sajátosságokhoz is.
A Dutrade Centerek első osztályú, közvetlenül a gyártótól beszerzett műbizonylatolt termékekkel, széles áruválasztékkal, testreszabott készletezési konstrukciókkal, fuvarszervezéssel és szakszerű kiszolgálással állnak partnereik rendelkezésére.
Az összesen 50.000 m²-es fedett raktárral rendelkező, egységes arculat szerint kialakított európai színvonalú telephelyeinken a magas szinten szervezett raktári rend, az árumozgatás, a gyors kiszolgálás, a kapcsolódó szolgáltatások, a tanácsadás, a vevőgondozás megfelel a kis- és középfelhasználók igényeinek, elvárásainak.
|
Forgalmazott termékeik:
- Melegen hengerelt lemezek, szalagok
- Melegen hengerelt pácolt lemezek, szalagok
- Hidegen hengerelt lemezek, szalagok
- Bevonatos lemezek, szalagok
- Nyitott és zárt profilok
- Hosszvarratos csövek
- Varratnélküli csövek
- Melegen hengerelt rúd- és idomacélok
- Húzott rúd- és idomacélok
- Europrofilok
- Betonacélok, síkhálók
- Hegesztőanyagok
|
|
A Dutrade Zrt. termékeiről bővebben olvashat, ha a hír alatti termékképekre kattint, amennyiben árajánlatot, bővebb információt vagy katalógust szeretne kérni, használja a megfelelő gombot.
|
|