proidea.hu online termékinformációs katalógus

BAKONYTHERM tervezői dokumentációt tartalmazó CD


2011. március 22.

A Construmán átvehető regisztráció ellenében, a gyártó standján

A 2011. évben a Pápateszéri Téglaipari Kft. tovább folytatja a BAKONYTHERM Égetett Kerámia Alapú Építési Rendszerének piaci bevezetését és népszerűsítését. A tavalyi Lakásvásáron való sikeres szereplése után a 2011. évi Construma Nemzetközi Építőipari Szakkiállításon is megméretteti magát. Itt kívánják bemutatni új fejlesztéseiket. Továbbra is sok szeretettel várják érdeklődőiket, leendő és meglévő, hűséges viszonteladó partnereiket, akikkel közösen jutottak el a siker kapujába.

A Pápateszéri Téglaipari Kft. a Construma 2011 keretein belül kívánja bemutatni a szélesebb szakmai közönség számára is az első, a hazai építési szokásoknak és sajátosságoknak megfelelően kifejlesztett BAKONYTHERM Égetett Kerámia Alapú Építési Rendszerét. Ehhez kapcsolódóan a MATÉSZ Szakmai Napján, előadást tart a BAKONYTHERM rendszerről és létrejöttéről. Továbbá a cég itt mutatja be, mind a szakmai közönség és az érdeklődők számára a BAKONYTHERM tervezői dokumentációt tartalmazó CD kiadványát. Ezt a kiadványt az előadáson és a cég kiállítói standján (A pavilon 212/D) regisztráció ellenében azok a tervező, kivitelező szakemberek, kereskedő partnerek számára is átvehető lesz, akik nem tudtak részt venni az előadáson.
BAKONYTHERM tervezői dokumentációt tartalmazó CD

Ha a BAKONYTHERM tervezői dokumentációt tartalmazó CD-vel kapcsolatban bővebb információt szeretne kérni a Pápateszéri Téglaipari Kft. munkatársától, használja az Információkérés gombot.
 

Cég
Székhely: H-8556 Pápateszér, Téglagyári u. 1.
Térkép
Telefon: +36 89 352 152
Fax: +36 89 352 152
E-mail:
Web: www.bakonytherm.hu
Gerencsér Zoltán
értékesítési vezető
További hírek a Téglák, falazóblokkok termékkategóriában
További hírek a Teherhordó szerkezetek, falazatok termékkategóriában
További hírek az Építés termékkategóriában
 
Kulcsszavak:  Pápateszéri  Construma  Bakonytherm  tégla  falazóblokk  cd  tervezői