Nemzetközi Superbrands Program
Közel másfél évtizeddel ezelőtt Nagy-Britanniában marketinggel, kommunikációval foglalkozó szaktekintélyek köre indította útjára ezt a különleges programot. Céljuk kettős volt: A kiemelkedő erejű márkák reflektorfénybe állítása, valamint követendő példák bemutatása a fejlődni, tanulni kívánó piaci szereplők számára. Az ötletet jól minősíti, hogy ma már 5 földrész 86 országában jelent különleges minősítést a Superbrands fogalom.
A programot megvalósító valamennyi országban kiemelt szerep és felelősség hárul a "zsűrire". Éppen ezért kizárólag magas szakmai elismertséggel rendelkező személyeket kérnek fel e munkára a megmérettetés szervezői.
Superbrands Program - Magyarország
Díjazták a minőséget. Idén hatodik alkalommal adott iránytűt a vásárlóknak a független szakmai zsűri, mikor kiosztotta a Superbrands díjakat. Ezek alapján tudható, mely márkák, mely cégek érdemlik meg valóban a vevők bizalmát. A Rigips hisz abban, hogy a jel, amelyet mostantól termékük egy évig viselhet, hirdeti a biztonságot és a garanciát a mindennapi választáshoz.
A ma egyedülálló elismerés visszajelzés a cégnek is, hiszen már azokat is a zsűri jelöli, akik egyáltalán felkerülnek a listára, a döntés kizárólag a bírálók saját tapasztalata és szaktudása alapján születik. Sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet ugyanis az elismerésre.
A Rigips immár második alkalomommal nyerte el a kitüntető címet.
|