proidea.hu online termékinformációs katalógus

Nyitás kelet felé - új NIKECELL üzemet avattak Hajdúnánáson


2006. június 26.

Az egymilliárd forint beruházással épült üzemet június 14-én ünnepélyes keretek között avatták fel.

   

Egymilliárd forint befektetéssel és sok-sok ember áldozatos munkájának gyümölcseként június 14-én ünnepélyes keretek között avatták fel a Nikecell Kft. új üzemét Hajdúnánás határában. Hogy miért éppen itt épült meg az üzem, azt több indok is alátámasztotta.

Az egyik, hogy a közismert hőszigetelő táblák nagy része levegőzárvány, így nagyobb távolságra szállítása (az áruterítés) rendkívül gazdaságtalan, ezért hosszú távon gazdaságosabbnak tűnt a 2003. végén megvásárolt tapolcai üzem áttelepítése az ország keleti felébe.

A másik indokként az szerepelt, hogy a cég kelet (Szlovákia, Románia, esetleg Ukrajna) felé való terjeszkedése ugyancsak zökkenőmentesebb és gazdaságosabb lehet egy Kelet-magyarországi telephelyről. Több lehetőség megvizsgálása után Hajdúnánás logisztikailag is optimális helyzetű településnek tűnt, egyaránt közel Miskolchoz, Nyíregyházához és Debrecenhez, na meg az épülő M3-as autópályához. Nem mellékes szempont volt, hogy a település vezetése is rendkívül korrekt tárgyalópartnernek bizonyult az előkészítő tárgyalások során.

Az építkezés zöldmezős beruházásként 2006. márciusában kezdődött, s októberig tartott. A gépek áttelepítése, beszerelése és beüzemelése – már "szezonon kívül" – november 6-án kezdődött. Ez év márciusában indult a próbaüzem, s ma már – minden szükséges engedély birtokában – teljes kapacitással működik a gyár.

A hajdúnánási üzem megnyitásával a Nikecell Kft. két telephelyén összesen mintegy 130 embernek ad munkát, ennek egyharmadát a hajdúsági üzemben foglalkoztatva. Ráadásul az itt dolgozók munkahelye hosszú távra biztosítottnak látszik, hiszen az energiatakarékosság, a környezetvédelem, s az ezt szolgáló épületszigetelés egyre erőteljesebben igényként jelentkezik a hétköznapokban.

 

Cég
Postacím: H-8184 Fűzfőgyártelep, Pf.60.
Térkép
Telefon: +36 88 596 200
Fax: +36 88 451 704
E-mail:
Web: www.nikecell.hu
További hírek a Szigetelések termékkategóriában