A Magyar Termék Nagydíj elnyeréséhez szigorú követelményrendszernek kellet megfelelni, valamint egy több lépcsőből álló vizsgálati és tanúsítási eljáráson kellett átesni. A pályázatok értékelése több fordulóban történt. A benyújtott pályázatokat a kiírók által felkért szakmai zsűri bírálta el.
A több mint 50 éves ipari múlttal rendelkező HAJDU Zrt. újonnan kifejlesztett puffertároló termékcsaládjával nyerte el a kitüntető címet.
A társaság 2008-tól lépett piacra szolár melegvíz előállító egységekkel, valamint már ekkor tervbe vette az ezekhez szükséges indirekt tárolótartályok, puffertárolók, valamint hőszivattyúk gyártását is. A HAJDU Zrt. célja, hogy a megújuló energiát hasznosító rendszerek piaci fejlődését és bővülését kiaknázva ezeknek a rendszereknek stabil, megbízható tartály és hőszivattyú gyártójává váljon, vevőinek komplex rendszereket és mérnöki szolgáltatást kínáljon.
A célok megvalósításához a társaság Megújuló energia üzletág néven külön szervezeti egységet hozott létre, ezzel kialakította az üzletág eredményes működésének szervezeti és személyi feltételeit, megalapozta a tervbe vett új termékek kifejlesztésének műszaki szakmai hátterét. Kezdetben a hazai és külföldi piacokon napkollektoros (szolár) rendszerek, illetve azok elemeinek (kiemelten a már nagy gyártási tapasztalatokkal bíró zománcozott tartályoknak) a forgalmazására került sor, 2010. évben pedig kifejlesztette a HAJDU puffertároló gyártmánycsaládot, és megteremtette, a termékcsalád gyártási feltételeit.
A HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. puffertárolói zárt, meleg vizes központi fűtési rendszerek hőtárolójaként szolgálnak. Kialakításuktól függően hőtermelőként rácsatlakoztathatók gáz- és olajtüzelésű fűtőkészülékek, szilárd tüzelőanyagú, biomassza kazánok, szolár rendszerek, valamint hőszivattyúk. Összekapcsolhatók HMV indirekt tárolókkal, de egyes típusai közvetlenül is tudnak használati meleg vizet szolgáltatni.
A társaság által (tervezés, fejlesztés, gyártás, forgalmazás, szerviz révén) kialakított rendszerek és azok fő elemeinek, köztük a fűtési rendszerek energiatárolójaként jellemezhető, többféle energiaforrásról üzemeltethető HAJDU puffertárolóknak a kifejlesztésével biztosítani lehet a hőtermelés és a hőigény időbeli eltérésének kiegyenlítését. A három alaptípussal és négyféle űrtartalommal rendelkezésre álló puffertárolók a konkrétan jelentkező vásárlói igények alapján, műszakilag azokkal összhangban lettek kifejlesztve.
A HAJDU puffertárolói a pályázati kiírás valamennyi formai és szakmai feltételének való megfelelés mellett magukénak tudhatják a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság alapvetően pozitív szakértői véleményét is.
A HAJDU puffertárolók gyártmánycsaládjának alapkivitelei:
|
PT… puffertárolók alapkivitelei
|
|
PT…C puffertárolók hőcserélővel szolár rendszerek vagy hőszivattyúk közvetlen csatlakoztatásához
|
|
PT…CF kombi puffertárolók szolár hőcserélővel, valamint egy flexibilis rozsdamentes csővel a használati meleg víz előállításhoz
|
Űrtartalom: 300, 500, 750, 1000 liter
|
|
|
|
Űrtartalom: 500, 750, 1000 liter
|