A beérkezett pályaműveket április 2-án bírálta el a négytagú bizottság, amelynek eredményeképpen két díj került kiosztásra. A Zsűri egyöntetű döntése alapján Családi ház kategóriában
I. díjat kapott Varga Rita a Motívum Építész Iroda vezetője,
különdíjban részesült Szabadics Attila építész-tervező.
A díjakat április 11-én adták át a Construmán. Kálmán Ernő DLA a Bíráló Bizottság elnöke összegző beszédében elmondta, hogy bár az árnyékolástechnikai eszközök betervezése igen fontos feladata lenne az építészeknek, de erre mégis kevés hangsúlyt fektetnek. Reményét fejezte ki, hogy a kiíró ezzel a pályázattal a tervezőket arra indítja, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek az előre beépíthető árnyékolástechnikai eszközökre, mint az energiatudatos épülettervezés eszközeire. Kihangsúlyozta a Zsűri egyöntetű véleményét, miszerint a két díjazott pályamű olyan építészeti értékeket képvisel, amely példaként állítható az építészek elé.
A Zsűri megjelent tagjain kívül a díjazottaknak Botta D. Mihály a HELLA ÁNR Kft. ügyvezető igazgatója gratulált és adta át a megítélt díjakat.
A Bíráló Bizottság tagjai:
Kálmán Ernő Ybl-díjas építész, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke
Both Ildikó, a Duna TV Négyzetméter c. magazinjának producere
Vargha Mihály, a
www.epiteszforum.hu szakmai honlap főszerkesztője
Mentes Gábor, a Hella ÁNR Árnyékolástechnika Kft. alkalmazás technikusa