Hatodik alkalommal rendezték meg november 16-án, az Építészfórum tizedik születésnapján a
Média Építészeti Díját. Négy kategóriában avattak győzteseket: a tervek közül a zsűri díját
Tirbus Ferenc (Könyv- és bluesház Norvégiában) kapta és a közönség díját is ő nyerte el. A
megépült épületek közül a közönségdíjat Gunther Zsolt, Csillag Katalin és Anthony Gall
(Mozgásjavító Iskola), a zsűri elismerését Vékony Péter (Hungária Fürdő) kapta.
Az epiteszforum.hu a Média Építészeti Díjának nyilvános zsűrizésével és a díjak átadásával ünnepelte
tizedik születésnapját. A tervek és a házak bemutatása előtt Pásztor Erika Katalina és Bardóczi Sándor
köszöntötte az est díszvendégét, az idén 70 éves Bán Ferenc építészt, egy róla készült portréfilmmel.
Bán Ferenc köszöntése után megkezdődött a Média Építészeti Díj 2010 nyilvános zsűrizése. Mint
hagyományosan, most is két kategóriában - tervek és megépült házak - pontozhatott a zsűri a két
percben limitált prezentációk bemutatása után. A hangsúlyozottan laikus zsűrit három szakmai bíráló,
Wesselényi-Garay Andor a Debreceni Egyetem docense, Kovács Dániel a hg.hu főszerkesztője és
Zubreczki Dávid az urbanista.blog.hu szerzője segítette a véleményalkotásban.
|
A zsűri tagjai voltak:
Artportal - F. Almási Éva
Figyelőnet - Orosz Györgyi
MTV - Rózsa Péter (a zsűri elnöke)
Heti Válasz - Devich Márton és Sümegi Noémi
index.hu - Földes András
HírTv - Ókovács Szilveszter
HVG - Jakus Ibolya
Népszabadság - Szalai Anna
radiocafé 98.6 - Tüske Ferenc
Rádió Q 99.5 - Ránki Júlia
|
|
Szakmai bírálók:
Kovács Dániel, főszerkesztő, hg.hu
Zubreczki Dávid, urbanista.blog.hu szerzője
Wesselényi-Garay Andor, főiskolai docens, Debreceni Egyetem
|
|
Az est házigazdái:
Pásztor Erika Katalina, az epiteszforum.hu lapigazgatója és Bardóczi Sándor
tájépítész voltak.
|
|
|
 |
|
A kétfordulós szavazás végeredményeként az epiteszforum.hu olvasói Tirbus Ferenc Könyv- és
Bluesház című diplomamunkáját juttatták az első helyezéshez. A zsűri egybehangzóan választotta
meg egyúttal a legjobb tervnek is az este folyamán.
|
 |
|
Az index.hu olvasói a megépült projektek közül a Mozgásjavító Iskola, Gunther Zsolt, Csillag
Katalin és Anthony Gall által tervezett épületét tartották 2010 legjobb építészeti alkotásának. A zsűrit
lenyűgözték az iskola belső szín- és térmegoldásai, viszont a régi és az új épület viszonya megosztotta
őket.
|
 |
|
A megépült házak kategóriában a zsűri ismét nehéz helyzetbe került, hiszen szinte lehetetlen a
különböző műfajú, esztétikai világú és funkciójú épületeket összehasonlítani. Így az elején
kijelentették, nem hasonlítják egymáshoz az épületeket, hanem mindegyiket a maga nemében és
funkciójában fogják értékelni. A nyertes - egyöntetű tetszést tükröző, maximális pontszámmal -
Vékony Péter tervezte Hungária Fürdő lett.
|
|