Salzburg-ursteini főiskola és kollégium homlokzata MEVACO perforált lemezből

Az oktatás és kutatás széles horizontja

Ausztria jelenleg legmodernebb főiskoláját, Salzburg-Urstein leendő technológiai parkjának első épületét, egy mesébe illően zöld mező közepén építették meg. A modern szellem nem utolsó sorban az épület architektúrájában is tükröződik, amelyben központi szerepet kapott a perforált lemez.

A Salzburg-ursteini főiskola és kollégium új épületegyüttesét Klaus Kada és Gerhard Wittfeld aacheni építészirodája tervezte. 2005 óta tanítanak és kutatnak itt. Az épület magja és vizuális fixpontja a sokszögalapú könyvtár. Emellett áll a főiskola két, egyenként háromszintes épülete, mögötte pedig a kollégium ugyancsak két épülete.

A főiskola külső megjelenése a forma és az anyagválasztás puritán szigorából adódóan hűvös eleganciát tükröz. Az építészek egy filigrán, monolitikus hatás elérésére törekedtek, ezért is döntöttek egy olyan összefüggő nemesacél burkolat mellett, amely megteremti az ablaksorok és a hőszigetelt mellvédvakolat egységét. A mellvédet fix elemekkel, míg az ablakokat függőlegesen forgatható lamellákkal látták el.

A külső burkolat alapanyaga esetében a választás a perforált lemezre esett. "Azért döntöttünk a perforált lemez mellett, mert egységes felületet ad, ugyanakkor fény- és légáteresztő tulajdonságokkal is rendelkezik." - mondja a tervezésben közreműködő Nikola Müller-Langguth. A perforált lemezből készült lamellák ugyanis még csukott helyzetben sem sötétítenek be teljesen, a kilátást akkor is lehetővé teszik. "A nemesacélt pedig azért választottuk, mert - bár rövidtávon nem a legolcsóbb megoldás - hosszútávon azonban a legkevésbé igényli a karbantartást." - magyarázza az építésznő. És hogy mi volt az oka a leredukált színvilágnak, amely a nyersbetonból, az üvegből és a nemesacélból álló kombinációból ered, valószínűleg nem túl gyakran halljuk építészektől: "Ami hangsúlyt kap, az a környező zöld mező, az alpesi táj és a kék égbolt. Mindez oly lenyűgöző, hogy az építőanyag színhatásánál vissza kellett fogni magunkat." Az ezzel bebizonyított szerénység mindenesetre megérte!
Körlyukasztás átlós osztással, Rv 3-5, nemesacél, lemezvastagság 1,5 mm
Körlyukasztás átlós osztással, Rv 3-5, nemesacél, lemezvastagság 1,5 mm
Salzburg-ursteini főiskola és kollégium - Mevaco perforált lemez
Salzburg-ursteini főiskola és kollégium - Mevaco perforált lemez
A perforált lemezekkel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb információt vagy katalógust szeretne kérni a MEVACO munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Fém félkész termékek
Fém félkész termékek
Építőlapok, félkész termékek, alapanyagok
Építőlapok, félkész termékek, alapanyagok
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...