A nagycsaládosok építési pályázatát nemcsak támogatta a Schiedel, hanem szakszerű megoldást is javasolt a kémény választáshoz

A pályázat nyertes tervei eltérő koncepcióra épülnek, a családok passzívházat és parasztházat terveztek otthonuknak

A kémény - a falazathoz hasonlóan - a ház olyan alapeleme, amely később nem kicserélhető és egy épülő ház költségvetésének mindössze 1-2%-ba kerül. a Schiedel Kéménygyár Kft. szerint ezért is fontos körültekintően, szakemberrel konzultálva és a jövőbeli célokat is szem előtt tartva választani. Két szerencsés nagycsalád most Győr-Moson-Sopron megyében kap segítséget építkezéséhez.

A nagycsaládosok részére tavaly hatodik alkalommal meghirdetett építési pályázat, a Nagy Családi Ház 2016. évi mindkét nyertese Győr-Moson-Sopron megyében tervezi felépíteni új otthonát. A Nagycsaládosok Országos Egyesületének pályázatát immár hat éve támogatja a Schiedel Kéménygyár Kft. Részvételük természetes csakúgy, ahogy a kémény is a fűtési rendszer, így a családi otthon melegének elválaszthatatlan része.

A kiírt tenderen már engedélyeztetett, kész tervekkel indulhattak a jelentkezők. A győztesek tervei alapján és a velük folytatott egyeztetések során felmerülő valamennyi igényre igyekezett a Schiedel megoldást javasolni.
"A két új nagy-családi-ház tervei két egymástól homlokegyenest eltérő koncepcióra épülnek, így izgalmas feladattal szembesültünk. Győrújbarátban egy maximálisan energiahatékony passzívház a cél, míg Pannonhalmán - világörökségi környezetben - kis parasztházat álmodtak meg jövőbeli lakói" - meséli Degovics Richárd, a Schiedel szakértője.

Győrújbarát - passzívház
Az első esetben a Schiedel szakembereinek figyelembe kellett venniük az épület energetikai besorolását, és az ebből adódó építési kritériumokat. A passzívház jelleg megköveteli a hőhídmentességet, amely alól a kémény sem lehet kivétel.
"Ezek alapján természetesen adta magát a választás: itt csak a legmodernebb termékünk kerülhet beépítésre, amely kazánválasztás szempontjából is tökéletes függetlenséget tesz lehetővé" - mondta el Degovics Richárd, majd a termék előnyeivel kapcsolatban hozzáfűzte: "ez a kéményünk alkalmazható bármely tüzelőberendezés és tüzelőanyag esetében így a fűtési módot is szabadon változtathatja a ház tulajdonosa. Európában egyedülláló kéménytípust építünk be a Bóka család házába, amely a kiegészítő alkatrészekkel a fokozott hőszigetelésű és a legmodernebb, minősített passzívházakba is beépíthető."

Betervezett kémény: Schiedel ABSOLUT16 6,33 fm komplett kémény
Pannonhalma - parasztház
A pannonhalmi parasztház kéményének megválasztásakor más szempontok érvényesültek. A világörökségi területen épülő házra vonatkozóan számos olyan előírás létezik - épületmagasság, külső megjelenés -, amelyek behatárolták a választási lehetőségeket. Itt az általános szempontokon túl a kandallófűtéses családi fészek lakóinak biztonsága számított.
Bár a ház külső megjelenésében tradicionális, modern építőanyagok felhasználásával épül. A korszerű, hőszigetelt falazat és tető, minőségi nyílászárók révén az épület légtömör lesz és "természetes" szellőzés hiányában a lakásban keletkező pára, szén-dioxid és minden más szennyező anyag a falakon belül marad. "A fűtési rendszer részeként a kéménnyel szemben elvárásként jelentkezett, hogy a fafűtéssel járó extrém terhelést bírja, és a kandalló levegőutánpótlását is képes legyen biztosítani" - érvel Degovics Richárd. "A Vastag család házába ezért egy szellőzőkürtővel rendelkező, nedvességnek, savaknak és a kandalló időszakos használata miatt a váltakozó hőmérsékletnek tartósan ellenálló kéményt ajánlottunk."

Betervezett kémény: Schiedel ADVANCE20L 7,33 fm komplett kémény
A Schiedel ABSOLUT és Schiedel ADVANCE kéményrendszerek letölthető katalógusáért kattintson a hír alatti termékképekre. Ha árajánlatot vagy bővebb felvilágosítást szeretne kérni a Schiedel Kéménygyár Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Kémények
Kémények
Hőtermelők, hőleadók, hőcserélők, kémények
Hőtermelők, hőleadók, hőcserélők, kémények
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...