A gépek használatához nem szükséges sem vízhálózati sem áramköri átalakítás, hiszen 220 V-tal és csapvízzel működnek. A felhasználónak tehát nem jelent átállási költséget. A fő hangsúlyt azonban az energiatakarékosságra és a hosszú távú költségmegtakarításra fektetik, amely jelenleg a legmeghatározóbb tényezők között szerepel a vásárlási döntés meghozatala folyamán.
A Masterkool a légkondicionálók kiváltására is szolgál, ami mind a beruházást, mind az üzemeltetést is jóval gazdaságosabbá teheti. Amíg egy légkondicionáló rendszer 1 évig üzemel adott költségekből a Masterkool rendszerek ugyanazt a területet 10-15 évig is hűthetik ugyanabból a költségből. A már meglévő klímás rendszert pedig hatékonyabbá és gazdaságosabbá teheti. Ez azt jelenti, hogy az üzemeltetési költség az 1/3-ra csökkenhet.
A rendszer által keletkezett párától, akármennyire hihetetlen számunkra, de abszolút nem leszünk vizesek, kizárólag a hűvös levegőt fogjunk érezni. A víz levegőbe kerülve azonnal elpárolog, így eredményezve az 5-10°C-os lehűlést. Adott esetben növeli, de a beállítások opciójától teszi függővé a páratartalmat. Mindemellett megköti a port, jótékony hatással van az allergiás panaszokkal rendelkezőkre, szagtalanít és elűzi a rovarokat is. A Masterkool ventilátorok a legkisebb területektől a korlátlan nagyságú területeken át alkalmazhatóak.
Alkalmazási területek:
A gépek alkalmazása nem csupán magánszemélyek, hanem egyéb kereskedelmi, szolgáltató, termelő egységek hűtésére is tökéletesen alkalmasak, jelentősen növelve a célpiac és a potenciális vásárlók mennyiségét. Az alábbi szegmensekben évek óta előszeretettel használják a gépeket:
|
Étterem, kávézó, cukrászda
|
|
Borászatok, borospincék
|
|
|
|
A 25°C feletti hőségben még közkedveltebbé és látogatottabbá tehető a terasz, ahol a vendégek komfortosabb környezetben élvezhetik a kiszolgálást. Ezáltal fogyasztásösztönző hatás is keletkezik az üzemeltető számára, mivel a vendégek a nagy meleg helyett, egy hűtött teraszon tudják élvezni a vendéglátó egység által nyújtott plusz szolgáltatásokat. Az éttermek, kávézók, cukrászdák munkatársai és a vendégek számára egyaránt stressz mentes környezetet biztosít.
|
|
A Masterkool rendszerek használata rengeteg előnnyel jár a borospincék termelékenységének fokozásában. Használatával egyszerűen szabályozható a páratartalom és a hőmérséklet. Az alacsony páratartalom miatt a fahordók kiszáradnak, ez minőségi és anyagi veszteséget okoz, nem beszélve a termelési időről. Használatával megakadályozható a borok természetes párolgása is.
|
|
Sportlétesítmény, wellness centrum
|
|
Szálloda, panzió, üdülő centrum
|
|
|
|
A nyári nagy melegben minden tevékenység, így a sportolók teljesítménye is negatív irányban változik. A Masterkool rendszer az 5-10°C hőmérséklet csökkenéssel biztosítja a megfelelő körülményeket a sportolók maximális teljesítményéért, minden káros mellékhatás nélkül. A hűtött létesítmény nem csak a sportolók, hanem a vendégek számára is kellemes környezetet nyújt.
|
|
A Masterkoollal a szállóvendégek számára még felhőtlenebbé tehető a pihenés. A nagy melegben kellemessé teszi a teraszok levegőjét és felfrissülést biztosít a vendégek számára, 5-10°C-os hőmérséklet csökkenést eredményezve. A dolgozók számára stressz mentes légkört biztosít az egész napos munkához.
|
|
Szabadtéri események, céges rendezvények, kerti partik
|
|
Gyümölcs- és zöldségstandok, hús- és halpultok
|
|
|
|
Bármilyen szabadtéri rendezvény, illetve aulás, sátras rendezvényekre ajánlják, m² korlátozás nélkül. A cég az elmúlt 6 év alatt több nagy rendezvényen bizonyította a rendezvényszervezőkkel együtt rátermettségét, illetve kreativitását. A gépek természetesen bérelhetőek is.
|
|
A friss élelmiszereknél a vízveszteség jelentős súlycsökkenést okoz: a zöldségeknél 15-58%, húsnál 15%, halaknál 12%, sajtnál 7%. A párásító rendszerek optimális szinten tartják a gyümölcs-, zöldség-, hal- és húsfélék környezetének nedvességtartalmát és megállítják a kiszáradási folyamatot. Használatával esztétikailag is vonzó áruválaszték valósítható meg, a friss áru felülete nedves, fényes, élénk színű lesz.
|
|
Autószalonok, szervizek, töltőállomások, pályaudvarok, vasútállomások
|
|
Strand, vidámpark, állatkert
|
|
|
|
Beltérben való alkalmazáskor ki lehet váltani a klímaberendezést, ami által emberbarát és hűvös környezet érhető el. Az esetleges kültéri telephelyi részen a nyári melegben a potenciális vásárlók szívesebben időznek autóvásárlás közben, illetve a munkatársak is nagyobb hatékonysággal tudnak dolgozni egy kellemes mikroklímában. Benzinkutaknak mind a bejárat, mind a kútfejek közti rész hűtését igény szerint meg lehet oldani. Szervizek esetében gondot jelent hagyományos klímás rendszereknél az állandó kapunyitás. A rendszerek tökéletesen ellátják hűtési feladatukat különösebb energiafelhasználás növekedés nélkül.
|
|
Elengedhetetlenné válik a nagy melegben hogy a tömegeket a helyi látványosságokon kívül mással is próbálják ösztönözni arra hogy még kellemesebben töltsék szabadidejüket. A látogatók a nagy melegben szívesen fogadják a Masterkool berendezések által nyújtott előnyöket, melyek a későbbiek során forgalomnövekedést eredményeznek.
|
|
Gyár, csarnok, szerviz
|
|
Kertészetek, pálmaházak, fóliák
|
|
|
|
Azokra a megfelelő belmagasságú helyekre ajánlják, ahol a légkondicionáló használata megoldhatatlan vagy gazdaságtalan - gyárak, magas belterületű csarnokok, piaci csarnokok, autószervizek, hulladéklerakó telepek. Így az ott dolgozók és ott tartózkodók egy igazán kellemes környezetben vészelhetik át az égető nyári napokat, garantáltan 5-10°C hőmérséklet csökkenést eredményezve.
|
|
Mivel a Masterkool ventillátorok nem csak hűtésre, hanem párásításra is alkalmasak, ezért ajánlják olyan helyekre, ahol a megfelelő páratartalom a növényeket és zöldségeket fejlődésük során pozitívan befolyásolja, így növelhető a termesztés hatékonysága.
|
|
Lovardák, állattenyésztési telepek
|
|
|
|
|
|
Megkönnyíti a szarvasmarhák, sertések és egyéb állatok számára elviselni a tikkasztó hőséget. Az állattenyésztési telepen belül a fialtatókba is kimondottan ajánlott. Bizonyos fajoknál elősegíti a tejképződést, szárnyasoknál pedig fokozza a tojáshozamot. Ezeken az állattenyésztési telepeken különösen ajánlott még egyéb rovar és légytaszító hatása miatt, valamint sterilizálásra is alkalmas. Flexibilis lehetőségekkel minden helyszín egyedileg tervezhető.
|
|
|
A Masterkool hűtőrendszerekkel kapcsolatban részletes termékismertetőért kattintson a hír alatti termékképre, ha árajánlatot, bővebb felvilágosítást vagy katalógust szeretne kérni a Deltavia Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
|
|