A Lindab szendvicspaneljével épült meg két új víziszárnyas tartótér Hajdúnánáson

Különösen fontos volt a hőszigetelés, a tökéletes légzárás és a gépészeti egységek számára a megfelelő fogadóhelyek kialakítása

A Lindab szendvicspaneljeinek, szelemenjeinek, trapézlemezeinek, ereszcsatornáinak felhasználásával épültek kacsanevelésre alkalmas csarnokok Hajdúnánáson, az ország egyik legnagyobb hústermelőjének megbízásából.

A Tranzit-Ker Zrt. elsősorban sovány víziszárnyasok tenyésztésével foglalkozik. A területen elért részesedése húsliba területén 50%, míg pecsenye kacsából 20-25%. Évente több millió libát és kacsát nevelnek, ezekből évente 30.000 tonna élőállatot dolgoznak fel. A hazai mellett olyan, különösen magas igényeket támasztói külföldi piacokra is, mint pl. a német, az osztrák, a kanadai vagy éppen a japán. Ötven telepükön folyik a szigorúan GMO-mentes tartás és tenyésztés, az övék Kelet-Európa legnagyobb víziszárnyas-keltetője. Most két új istállót - szaknyelven víziszárnyas tartóteret - építtettek önerőből Hajdúnánás Csiszártelepén. Az impozáns adatok arra engednek következtetni, hogy tudhatnak valamit az állattenyésztésről. Éppen ezért feltételezhető, hogy igen komoly minőségi elvárásaik voltak az új csarnokokkal kapcsolatban, ráadásul 100%-os családi vállalkozásként az is alapos megfontolás tárgya lehetett, hogy mire költik a pénzüket.

"A mezőgazdaságban nem csupán a növénytermesztés rizikós szegmens" - mondja Vadai Norbert, a Tranzit-Ker Zrt. műszaki előadója, aki a projekt felelőseként menedzselte a beruházás megvalósítását, tudniillik az állattartásban is nagyon sokféle szabályt kell betartani a kockázatok kiküszöbölése érdekében. "A tartótelepként funkcionáló csarnok tehát nem egyszerűen egy épület, egy istálló, hanem szinte olyan, mint egy inkubátor. Intelligens rendszer, amelyben számítógépek vezérlik és ellenőrzik a levegő megfelelő hőmérsékletét, páratartalmát, minőségét biztosító bonyolult gépészetet, a világítási apparátust, a szellőztetést stb. Igen érzékeny, sérülékeny növendékek és természetesen kifejlett szárnyasok számára kell megteremteni az állatjóléti elvek maximális betartásával a higiénikus, fertőzésmentes és "kényelmes" környezetet, amely a megfelelő fejlődésük egyik alapfeltétele. Nem is beszélve a gondozókról, akiknek szintén tisztességes és az egészségüket nem fenyegető munkahely dukál. Mivel ezt valóban csak a legkorszerűbb építészeti technológiákkal lehet megvalósítani, a Nyak-Ép Kft. tenderünkre beadott ajánlatát választottuk, amely a terveket saját gyártású tartószerkezete és a Lindab termékeinek együttes alkalmazásával ígérte megvalósítani."

A további kérdésekre Nyakas Gábor, a Nyak-Ép Kf. tulajdonos-ügyvezetője válaszol.
Milyen különleges műszaki kihívásokat rejtett ez a megvalósítás?
Az egyenként 1200 m² alapterületű csarnokok paraméterei, azaz a 14 méteres fesztávolság és a 6 méteres gerincmagasság nem jelentenek különösebb kihívást a könnyűszerkezetes építészet számára. Ennek ellenére több olyan dolog is volt, amelyekre különös hangsúlyt kellett fektetnünk. A hőszigetelésre, a tökéletes légzárásra, valamint arra, hogy a Norbert által már említett gépészeti egységek számára kialakítsuk a fogadóhelyeket. Az új csarnokok tetőfedését a Lindab Kft. LTP 45 típusú antikondenzációs termékével oldottuk meg. Annál a másik négy istállónál, ahol csak a tetőhéjazat cseréjét végeztük el megközelítőleg 5000 m²-en, 6 cm vastagságú, PIR hab töltetű, szigetelt panelfedést alkalmaztunk.

Az épületben télen fűtés, nyáron viszont a - hőguta elkerülése végett - hűtés történik. A temperálás hatékonysága és az energiamegtakarításra való törekvés is professzionális hőszigetelés alkalmazását feltételezi. Hogyan oldották meg ezt?
A Lindab szendvicspaneljével. Ennek az a lényege, hogy két ún. acéllemez - vagy ahogyan a szakzsargonban mondják, fegyverzet - fogja közre a hőszigetelő anyagot. Ezek - miként a Lindab termékei általában - tűzihorganyzott, svédacél alapanyagból készülnek. Felületüket pedig olyan speciális bevonattal borítják, amely megakadályozza a korróziót. Statikai szempontból az a hatalmas előnyük, hogy - az acél tulajdonságaiból fakadóan - ezek a szendvicspanelek önhordó képességgel bírnak, nagyon jók a mechanikai mutatóik. Éppen ezért alkalmasak az olyan csarnokoknál, ahol nagy felületű térelhatárolókat kell kialakítani. Mi a 12 cm vastagságú, PIR habos változatot építettük be. Mivel ennek nagyon alacsony a hőáteresztési mutatója, a külső és a belső tér között csak minimális energiaátáramlás történik. Jóval kevesebbe kerül az optimális hőmérséklet fenntartása. Ugyanakkor azt is meg kell említenem, hogy a szendvicspanelekkel mind a tervezőknek, mind a kivitelezőknek nagyon egyszerű dolgoznia. Az előbbiek biztosak lehetnek abban, hogy a Lindab ezen termékei a teherbírás, az energetikai mutatók és a tűzállóság tekintetében tökéletesen megfelelnek a műszaki előírásoknak. Mi pedig, akik a szerelést végezzük, az előregyártottság magas foka miatt - tudniillik a cég biatorbágyi üzemében az általunk leadott méretezés szerint készülnek az elemek - gyorsan tudunk haladni.
A belső teret az ún. "koporsófedéses" technikával alakítottuk ki. Ez azt jelenti, hogy az oldalfalak esetében a szendvicspanelek a tartószerkezeten belülre kerültek, a felső rész pedig - amit úgy kell elképzelni, mint egy álmennyezetet - egy rövid szakaszon az oldalfalaknál a tető hajlásszögét követi, majd a talapzattal párhuzamos, vízszintes síkban fut végig. Természetesen ezt a felületet is a homlokzatnál használt szendvicspanelekből alkottuk meg. Ez azért is praktikus, mert így a tetőhéjazat, illetve a tartótér felső rétege között egy padlásszerű légrés keletkezik, amely jól kiszellőztethető, tisztán tartható, és a gépészethez szükséges bizonyos szerelvények, pl. vezetékek számára is helyet biztosít.
Amikor a víziszárnyasok tartására szakosodott mezőgazdasági vállalkozás munkatársa az új teleppel kapcsolatban azt hallja, hogy fém, fém és megint csak fém, nem fogja el szorongás?
Ha arra gondolok, hogy a magas páratartalom, illetve a guanóból a levegőbe kerülő anyagok valóban nem nevezhetők fémbarátnak, valóban elfogna az aggodalom. De a kivitelező szakemberei, továbbá a Lindab tanácsadói elmagyarázták, hogy ha szakszerű a szerelés, tehát nem sérül az önmagában is kiváló alapanyagot védő réteg, akkor se a víz, se - egy állattartó telep esetében mindig fontos - az ammónia nem juthat az acélhoz, így nem is indulhat meg a korrodációs folyamat. Meggyőzőek voltak persze a hosszú távú garanciák is, meg a Lindab referenciái, amelyekből kiderült, hogy országszerte épülnek és sikerrel üzemelnek könnyűszerkezetes technológiával megvalósult, hasonló mezőgazdasági funkciójú csarnokok.
Viszont amikor ezekre a tükörszerűen sima, belső fémfelületekre nézek, ahol még a szendvicspanelek illesztései is tökéletesen kiegyenlítettek, akkor az jut eszembe, hogy egy hagyományos anyagokból épült - és most direkt használom a szót - istállót soha nem tudnánk ilyen könnyedén és alaposan tisztítani, mint itt ezeket a falakat. Nincs egy rés, nincs egy egyenetlenség, ahol féreg, kártevő, kórokozó meg tudna telepedni. Ezt a két új épületet az év bizonyos szakaszaiban az ún. törzsállomány tartására használjuk. Ez azért fontos, mert 2007-től pekingi típusú pecsenyekacsa nevelésével foglalkozunk, ami évi mintegy nyolcmillió naposkacsa nevelését jelenti, melyek kizárólag saját törzsállományunktól származnak. Mivel ezek a szülőpárok az ilyen intenzívebb, zárt rendszerű termelésre kialakított törzstelepeinken - mint pl. ez a két új csarnok is - biztosítják a megfelelő számú tojást, tényleg úgy kell vigyáznunk rájuk, mint - hogy stílusos hasonlatot használjak - a hímes tojásra. Ha tehát új turnus érkezik, az első feladatunk a terem fertőtlenítése. No! Ilyenkor pl. nagyon örülök annak, hogy fém, fém, fém.
De van egy másik, az építkezés során szerzett, közvetlen tapasztalatból fakadó érvem is a könnyűszerkezetes technológia mellett. Itt, a hajdúnánási Csiszártelepen adott volt hat épületünk, amelyben kacsát tartottunk. Ezt a mostani beruházást tulajdonképpen nem az állomány bővítése, hanem az egység működésének átstrukturálása indokolta. Az optimális módszer az, ha egy ún. előnevelő "dolgozik" három utónevelőre. A két új csarnokot úgy állítottuk a régebbiek mellé - amelyek közül négy vadonatúj Lindab tetőhéjazatot is kapott -,hogy két darab olyan, egy plusz hármas blokk jöjjön létre, ahol az egységek együttese a leghatékonyabb szisztémát teszi lehetővé. Ez a kis szakmai kitérő azért volt indokolt, mert talán világossá válik belőle, hogy a beruházás megvalósításának időtartamára a helyszínen a teljes termelést le kellett állítnunk.
Képzelje el, hogy júliustól novemberig elkészült a két új csarnok, egy kisebb kiszolgáló épület a dolgozók és a tojásmosó számára, továbbá összesen 5000 m²-nyi tető újrafedése. Ha elképzelem, meddig tartott volna ez a hagyományos építési módokkal (lásd pl. száradási idők stb.), és mennyi bevételkiesést jelentett volna ez a gazdaságunknak, hát megint csak azt mondom, hogy fém.
Mi teszi lehetővé a kivitelezők részéről ezt a gyorsaságot?
Talán nem szerénytelenség azzal kezdenem, hogy a szakértelem. A Tranzit-Kerhez hasonlóan mi is közel negyed százada vagyunk a piacon. Majdnem ilyen régi a kapcsolatunk a Lindabbal is. Annak idején az elsők között váltunk szakmai partnereikké - hogy azóta már a termékeik hivatalos forgalmazói is legyünk. Egy olyan világcégtől, amely a könnyűszerkezetes építési technológiák terén mindig az innovációiról, a minőségi termékekről, a pontosságáról, a megrendelő kiszolgálásának rugalmasságáról és gyorsaságáról volt híres, bizony sokat lehetett tanulni. Ugyanakkor a Lindab filozófiája szerint a szakembereik mindig is fogékonyak a gyakorlatból érkező problémafelvetésekre, kihívásokra, amelyeket viszont mi tudunk közvetíteni a számukra. Nos, éppen ez a kooperáció, ez a rugalmasság a gyorsaság egyik fontos magyarázata. A Lindab termékei a tervezők számára eleve szerepelnek az ArchiCADben: könnyebb a tervezés. A műszaki paraméterek ismertek, sokaságuk jól rendszerezett formában hozzáférhető: sebesebb a számolás. Mivel maguk is csarnokrendszerekben gondolkodnak, ahol a csomóponti kialakításoktól az utolsó csavarig mindennek megvan a maga helye és szerepe, nagyon jól illeszthetőek a termékeik - mint ez az építkezés is mutatja - egyedi struktúrákhoz (pl. a tetők esetében régebbi építőanyagból készült épületekhez): kevesebb időt vesz igénybe az összeállítás. Mivel projekt-együttműködés zajlik, az árajánlattól a gyártáson keresztül a szállításig minden időben és pontosan történik: nincs késlekedés. A kiszállított termékek profi csomagolásban és precíz jelölésekkel érkeznek: elmaradnak a fennakadások. A szerelő azonnal tudja, mi hová való. Ráadásul egyszerűen integrálni is tudja azokat, mert a méretek tökéletesek: nem kell kompatibilitási problémáktól tartani. Ehhez az építkezéshez a Lindab szállította a szendvicspaneleket, a szelemeneket, a trapézlemezeket, a Rainline ereszcsatorna rendszert, és mindegyik passzolt.
Ezek egyenként mind a gyorsaságot szolgáló mozzanatok. Viszont ha összességében és összefüggéseikben tekintjük őket, egy olyan vállalat képe bontakozik ki, ahol nem csupán acélt kapunk a pénzünkért, hanem jelentős hozzáadott értéket is. Ez a tény pedig el kell, hogy gondolkodtassa azokat a beruházókat, akik rövid távú anyagi előnyök érdekében bizonytalan eredetű könnyűszerkezetes elemekből kívánnak építkezni, hiszen ezzel nagy kockázatot is vállalnak.
Ezzel szemben, amit mi ide a Tranzit-Kernek építettünk, az még ötven év múlva is csarnok. És nem kacsa, amit mondok!

Mit szól ehhez Vadai Norbert?
Ezt több okból megnyugtató ismételten is hallani. Nem csupán azért, mert a mi beruházásunk teljes mértékben önerőből történt és - a jövőbe fektetvén - nem a legolcsóbb, hanem a legjobb megoldást kívántuk választani, hanem azért is, mert a két új csarnokba bonyolult és szofisztikált, ún. okos-tartástechnológia rendszerek kerültek beépítésre, amelyek használata szintén hosszú távú elvárásokat támaszt az épülettel szemben. Ezen a tartótelepen a vázszerkezet, a falak, a belmagasság, a térkialakítás, a szigetelés, a hűtési és fűtési rendszerek, a kiszellőztetők, a ventillátorok, a fények, az érzékelő és vezérlő elektronika - és még sorolhatnám - tökéletes együttműködése, szimbiózisa biztosíthatja csak az uniós szabályoknak, az állatjóléti kritériumoknak és a gazdaságosságnak megfelelő baromfitartást.
Szinte általánosan ismert megállapítás, miszerint a stresszmentes környezetben nevelt állatok húsa ízletesebb. Prémium terméket pedig csak prémium infrastruktúrával lehet produkálni. Eddigi tapasztalataink pedig azt mutatják, hogy a Nyak-Ép és a Lindab közös produktuma a legjobb választás volt. Nézze meg ezeket az elégedett rucákat! A nyugodtságukkal, a természetes viselkedésükkel valójában nem ezt üzenik-e ők is?

A projektnél alkalmazott Lindab termékekkel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképekre. Ha árajánlatot vagy bővebb tájékoztatást szeretne kérni a Lindab Profil munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Lindab szendvicspanel
 
Lindab szendvicspanel

A Lindab által forgalmazott szendvicspanelek ipari jellegű, acél, valamint vasbeton vázszerkezetű épületek külső és belső falainak, illetve tetőinek térelhatárolására szolgálnak. A változatos megrendelői igényeknek megfelelően a paneleket igen széles termékskálán kínálják. A panelek belső hőszigetelő anyaga igény szerint kétfajta lehet, a panelek zártcellás PUR-hab vagy nagyobb fajsúlyú kőzetgyapot töltettel készülnek. Az acél fegyverzet statikailag meghatározott vastagsággal és az igényeknek megfelelő színű bevonattal ellátva áll az építtetők rendelkezésére.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab trapézlemez
 
Lindab trapézlemezek

A Lindab trapézlemezek gazdaságos és biztonságos megoldást, fedést kínálnak új épületek és felújítások tető- és falburkolataihoz, valamint homlokzatokhoz és válaszfalakhoz egyaránt. A fedések rendkívüli tartósságát az adja, hogy kiváló minőségű acéllemezből készülnek, amelynek alapja tűzihorganyzott acél a korrózió megelőzése érdekében.

CAD
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Lindab Rainline ereszcsatorna rendszerek
 
Lindab Rainline ereszcsatorna rendszerek

A Lindab Rainline ereszcsatorna esztétikus, könnyen szerelhető, tartós, komplett esővíz-elvezető rendszer. Kiváló svédacél alapanyagának köszönhetően nem deformálódik, nem vetemedik, és nem repedezik. Hosszú élettartamát és a korrózióállóságot a horgany réteg és a műanyag festékbevonat garantálja, így a csatorna színe évek múlva is egyenletes marad. A Lindab csatornarendszer széles színválasztéka lehetővé teszi a különböző stílusú házak, épületek homlokzatához és tetőburkolatához a legmegfelelőbb szín kiválasztását.

Termékismertető
Műszaki adatok
Tovább
Termék kártya
Lindab Z-C-U gerendák
 
Lindab Z-C-U és Szigma gerendák

A profilok fő felhasználási területe a tető- és oldalfalburkolatok közvetlen alátámasztása, és az épületekre ható terhek közvetítése a főtartó vázszerkezetre. Bizonyos esetekben akár a főtartó szerepét is átveheti, mint például az SBS kisépület-rendszer keretszerkezetében. A gerendákat a mindenkori igényeknek megfelelően különböző profilmérettel és vastagsággal, előre megadott hosszban gyártják. Lehetőség van akár előre lyukasztott gerendák gyártására is.

Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Ereszcsatornák
Ereszcsatornák
Szendvicspanelek, hőszigetelt homlokzati panelek
Szendvicspanelek, hőszigetelt homlokzati panelek
Fém trapézlemezek, hullámlemezek
Fém trapézlemezek, hullámlemezek
Acélszerkezetek, csarnokrendszerek
Acélszerkezetek, csarnokrendszerek
Tetők, homlokzatok
Tetők, homlokzatok
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...