Hörmann termékek az ELI Lézerkutató Központban

A tervezésekor az építészek figyelembe vették a kutatási technológia speciális elvárásait

Hörmann termékek az ELI Lézerkutató Központban
Hörmann termékek az ELI Lézerkutató Központban


„Az ELI új utakat nyit meg a fizikában, az anyag- és az orvostudomány, illetve a környezetvédelem számos területére hatással lesz. A tudománynak ez a fellegvára ugyanakkor építészeti szempontból is egyedi teljesítmény, számos kihívásnak kellett megfelelnie. Megtiszteltetés számunkra, hogy ebben a világon egyedülálló projektben is részt vehettünk, a piacvezető Hörmann márkaminőség ismételten bizonyított” – fogalmazott Szujó László, a Hörmann Hungária ügyvezető igazgatója.

A 24.462 m² nettó alapterületű épületkomplexum tervezésekor az építészek figyelembe vették a kutatási technológia speciális elvárásait és a szükséges funkciók maximális kiszolgálását. Ennek megfelelően, a Hörmann termékek közül az SPU F42-es típusú ipari szekcionált kapukat és a HG-L SB redőnyrácsokat építették be. Ezek a kapuk teljes mértékben megfelelnek az új, a kézi és gépi működtetésű kapuk használati biztonságáról szóló, 13241-1. sz. Európai Szabványnak. A megkövetelt hőszigetelési és hanggátlási, valamint tömítettségi és szélterhelési teljesítménytulajdonságokat bevizsgált és tanúsított értékek teljesítik.

Hörmann SPU F42-es típusú ipari szekcionált kapuk
Hörmann SPU F42-es típusú ipari szekcionált kapuk


Az SPU F42-es, duplafalú, acél-lamellás kapuk hőszigetelési és energia-megtakarítási teljesítménye is kimagasló. A 42 mm vastag, ujjbecsípés elleni védelemmel ellátott, PU-kihabosított lamellák ugyanis különösen erősek és jó hőszigetelést biztosítanak. A kapulapok stukkómintás és Micrograin felülettel elérhetők. Az opcionális üvegezésnek köszönhetően az ipari felhasználási területre természetes fény áramlik be. A kifelé nyíló, alacsony küszöbű, a kapuval azonos megjelenésű, felső ajtócsukóval és nyitás-csillapítással ellátott személybejáró pedig egyszerű, és biztonságos átjárást garantál.

A kapukhoz hasonlóan, az alumínium és acél Hörmann redőnyrácsok egyszerű szerkezetüknek és kevés alkatrészüknek köszönhetően különösen gazdaságosak, beváltak, nagyon jól bírják a mindennapi üzemelést. A redőnykapuk és a redőnyrácsok a nyílás fölött alig foglalnak el helyet, hiszen teljes mértékben feltekerednek a szemöldök mögé. Az ELI-ben található HG-L SB típusú redőnyrácsok kezeletlen alumíniumból készültek, innovatív húzórugós technikával, horganyzott 8-szögletű kaputengellyel rendelkeznek. Teljes mértékben megfelelnek az új, kézi és gépi működtetésű kapuk használati biztonságáról szóló, 13241-1. sz. Európai Szabványnak.

A magas fokon specializált Hörmann redőnykapuk és redőnyrácsok gyártása messze meghaladja a szokványos szintet, hiszen a Hörmann elkötelezett az egyedi, innovatív megoldások kidolgozása mellett.



A projektnél alkalmazott Hörmann termékekkel kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképekre. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Hörmann Hungária Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Hörmann ipari szekcionált kapuk
 
Hörmann ipari szekcionált kapuk

A helytakarékos kapurendszerek a különböző sínvezetéseknek köszönhetően minden ipari létesítményhez illeszkednek. Ez szolgálja az új építések és a felújítások biztonságos tervezhetőségét. A Hörmann személyre szabott megoldásokat kínál Önnek minden alkalmazáshoz: a kényelmes átjárást nyújtó személybejáró-ajtóval ellátott, küszöb nélküli kapuktól a karcálló teljes Duratec üvegezésű kapukig.

BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Hörmann redőnykapuk, redőnyrácsok
 
Hörmann redőnykapuk, redőnyrácsok

A csak kevés komponensből álló egyszerű szerkezetnek köszönhetően a redőnykapuk különösen gazdaságosak és robosztusak. A követelménytől függően különböző kapulap- és felszereltségi variációk választhatók. Nem gyakori használat esetén a csarnoknyílásokhoz különösen gazdaságos megoldást kínál az SB redőnykapu, innovatív zárórugó-technológiával. A nagy igénybevételt jelentő logisztikai feladatokhoz a Decotherm S redőnykapu a jó választás.

BIM
Termékismertető
Műszaki adatok
BIM
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Ipari kapuk, gyorskapuk
Ipari kapuk, gyorskapuk
Ipari kapuk, garázskapuk, kapuk, kerítések
Ipari kapuk, garázskapuk, kapuk, kerítések
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...