A Grenfell Tower katasztrófájának tanulságai

Az utánvilágító rendszerek biztonságos menekülési útvonalat biztosíthattak volna az épületben tartózkodók számára

A tűz a 24 emeletes Grenfell Tower-ben 2017. június 14-én éjjel egy óra előtt kezdődött. A tűzesetnek 72 halálos áldozata volt, több mint hetvenen megsérültek és az épületet 223 embernek sikerült elhagynia. Ez a katasztrófa több mint 70 halottal egyike volt a nagyobb katasztrófáknak az Egyesült Királyságban a második világháború óta.

Tűz a Grenfell Tower-ben
Tűz a Grenfell Tower-ben

Tűz a Grenfell Tower-ben

A Grenfell Tower-ben történt sok halálos áldozatot követelő szőrnyű tűzeset elkerülhetetlenül széleskörű tűzvizsgálatot vont maga után, mely kiterjedt a tűz keletkezésének okára és különösképpen az alkalmazott burkolóanyagok tulajdonságaira.
Ez rávilágított arra, hogy a Grenfell csak egyike azon sok magasépületnek, ahol a költségvetési nyomás és a rossz felügyelet kombinációja lehetővé tette a lakók érdekeit szolgáló biztonsági követelmények sarokba szorítását.

Természetesen a felelős szervezetek kizárták azt, ami már világos volt, hogy az alkalmazott burkolóanyagok minősége az egyetlen kiváltó ok. Több olyan tényező volt, ahol a biztonság rovására kompromisszumot kötöttek, mint például a menekülési útvonalnak füst esetén is hatásos megjelölésének teljes hiánya. A Grenfell Tower lépcsőházainak biztonságos menekülési útvonalat kellett volna biztosítani az épületben tartózkodók számára. Ezzel ellentétben a mérgező gázok (füst) megtöltötte a lépcsőházat és egy függőleges füst alagút alakult ki. Az egyik tűzoltó szerint, a tűzoltók létráról próbálták elérni a magasabb szinteket, a lakokos kétségbeesve igyekeztek lefelé menekülni a lépcsőházban, ahol mérgező sötétség fogadta őket és pánikba estek. Felfelé haladva a füstréteg egyre vastagabb lett, a kilencedig emelet környékén a láthatóság megszűnt és a hőmérséklet emelkedett. Rendkívüli volt, az arc elé emelt kéz sem volt látható.

Voltak más tényezők is, amik növelték az áldozatok számát, nevezetesen a "maradni" irányelv, ami jelenleg általános felülvizsgálat alatt van. Füst esetén az a megoldás, hogy az emberek biztonságos evakuálása a lépcsőházban lefelé, egy biztonságos tér felé történik, ami távol van a veszélyes tértől. A Grenfell Tower-ben nem volt semmilyen menekülési útirányrendszer és a BBC tudósítása szerint a hasonló magasépületekben sincsenek biztonsági jelek a lépcsőházakban. Ha mindegyik emeleten a fő menekülőajtók fölött magasan elektromos kijárat-jelek voltak telepítve a menekülési tervekkel együtt, az egyértelműen bizonyítja, hogy még az sem volt elég ahhoz, hogy segítsen az embereknek ilyen szélsőséges körülmények között.

Az utánvilágító termékek, melyek az UV eltárolt energiát látható fény formájában képesek újra kibocsátani, alkalmasak menekülési útirányrendszerek kialakítására. Az utánvilágító rendszerek nagy előnye, hogy teljes áramkimaradás esetén is elegendő fényt biztosítanak a menekülési útvonal iránymutatásainak megadásához.

Példák az utánvilágító rendszerre
Példák az utánvilágító rendszerre

Példák az utánvilágító rendszerre

Az Ilmenau-i egyetem Németországban egy érdekes kutatást végzett (2003), ahol utánvilágító és elektromos menekülési útirányrendszereket hasonlítottak össze füsttel telített környezetben (jellemző vészhelyzeti helyzet). A tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy az alacsonyan (padlószinten) telepített folyamatos utánvilágító vezetővonal sokkal hatásosabb, mint a magas fényű elektromos források, amelyek magasabb szinten vannak szerelve, ahol a füst hatással van a képi megjelenítésre és a fényszórási hatások miatt zavarokat okozhat. A New York-i 2001 szeptember 11-i tragikus katasztrófa és majd az ezt követően 2003-as nagy áramszünet vezetett 2005 május 31-én a "Local Law 26" kiadásához. A törvény előírja alacsonyan elhelyezett utánvilágító menekülési útirányrendszer telepítését New York város összes magasépületének lépcsőházaiban. A rendszer hatékonysága már a 2001-es katasztrófa esetében is bizonyított volt, mivel elősegítette az ikertornyok kiürítését teljes áramszünet és füst esetében. Ellenkező esetben az épületben tartózkodók meghaltak volna.

Az ISO 16069 szabvány egyértelműen leírja az utánvilágító menekülési útirányrendszerek használatát középületekben, melyek alkalmasak magasépületekben is. Jelenleg sok példa van már Magyarországon is ilyen rendszer kiépítésére, mint például Győrben az Audi Aréna, a Sportuszoda és az Olimpiai falu, Budapesten az IKEA 3 és az Újpesti Vásárcsarnok. Jelenleg kivitelezés előtt áll a kaposvári sportuszoda.

IKEA 3, Budapest
IKEA 3, Budapest
Újpesti Vásárcsarnok
Újpesti Vásárcsarnok
Agora Szabadidőközpont, Szombathely
Agora Szabadidőközpont, Szombathely

Agora Szabadidőközpont, Szombathely

EYOF Olimpiai falu, Győr
EYOF Olimpiai falu, Győr
Sportuszoda, Győr
Sportuszoda, Győr
Audi Aréna, Győr
Audi Aréna, Győr

Audi Aréna, Győr

Az Everlux utánvilágító jelek katalógusait megtekintheti, ha a hír alatti termékképre kattint. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Ertecna Ltd. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Padlójelek munkakörnyezetben lévő terek és távolságok meghatározására Everlux utánvilágító biztonsági jelek Everlux öntapadó utánvilágító biztonsági jelek Everlux LLL alacsonyan elhelyezett utánvilágító rendszer
 
Everlux utánvilágító rendszerek
8 termék

Az UV-sugárzásnak kitett utánvilágító anyagok energiát raktároznak, amelyet később fényhiányos közegben látható fény formájában bocsátanak ki. A biztonsági jelek között megtalálhatóak a menekülési útvonal jelek, tűzvédelmi jelek, tiltó, rendelkező és figyelmeztető jelek, valamint a biztonsági jelek ipari épületekhez.

8 termék
Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Biztonsági jelek, forgalomirányító berendezések
Biztonsági jelek, forgalomirányító berendezések
Tartalékvilágítás, jelzőfények
Tartalékvilágítás, jelzőfények
Információs rendszerek
Információs rendszerek
Világítástechnika
Világítástechnika
Berendezések
Berendezések
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...