A B&K Kft. új illemhely fejlesztési projektjeként köztéri WC-t adtak át Lengyelországban

Az épületet a lengyel partnercég, a működtetéséhez szükséges modulokat és gépészeti berendezéseket a B&K Kft. biztosította

A B&K Kft. Magyarországon elsőként gyártott automatikus működésű, utcabútor jellegű illemhelyet. A prototípust 2008-ban mutatták be - amiért a monori céget Magyar Termék Nagydíjjal jutalmazták - és bár azóta több hazai próbálkozás is mutatkozott, a köztéri WC kínálatban elvitathatatlan a B&K Kft. előnye. 2016-ban már több mint 20 illemhely szolgálja a budapesti és vidéki felhasználók igényeit.
Sőt! Ebben az évben a lengyel lakosság is birtokba vehette az első két B&K-s illemhelyet, melyek közül az egyiket Wolomin város játszóterén adták át.
Az automatikus működésű, nyíló ajtóval ellátott illemhely környezethez jól illeszkedő bordó épületét a lengyel partnercég készítette, míg a WC-épület működtetéséhez szükséges modulokat, gépészeti berendezéseket a B&K Kft. gyártotta és szállította le.
Ezzel pedig egy újabb mérföldkőhöz érkezett a B&K Kft. illemhely fejlesztési projektje, hiszen immár nem "csak" komplett WC-épületeket, de az azok megépítéséhez és működtetéséhez szükséges modulokat is a megrendelők rendelkezésére bocsátja.
Az automatikus működésű illemhelyek katalógusát a hír alatti termékképre kattintva töltheti le. Ha árajánlatot vagy bővebb felvilágosítást szeretne kérni a B&K Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Piano Automatic, automatikus működtetésű köztéri illemhely Art Relic Automatic, utcabútor jellegű, automatikus működésű köztéri illemhely Art Relic Professional Plus automatikus működtetésű köztéri illemhely, padló és wc mosással
 
B&K Utcabútor jellegű automata nyilvános WC-k
3 termék

Automatikus működésű, mozgáskorlátozottak által is használható köztéri illemhelyek többféle formai kialakításban, vandálbiztos kivitelben is. Alaprajzuk szerint lehetnek zongora alapúak és téglalap alapúak. Felszereltség szerint: basic, automatic, professional, professional plusz. Vandálbiztos berendezések. Alapszínük és dekorációs lehetőségük adott palettáról választható.

3 termék
Termékismertető
Tovább
Termék kártya
Kategóriák
Iroda-, raktár- és szaniterkonténerek, mobil wc-k
Iroda-, raktár- és szaniterkonténerek, mobil wc-k
Készépületek, konténerek
Készépületek, konténerek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...