Astron rendszerrel építi Ljubljana közelében zöldmezős beruházásának épületeit a STERIS AST

A Komenda város ipari parkjában épülő csarnok kéthéjú, szerelt tetővel, LMR600 korcolt tetőlemezzel készül

A beruházó STERIS nemzetközi vállalat piacvezető a sterilizáló technológiák fejlesztésében és szolgáltatásában. A tervezési és kivitelezési munkákat az Astron szlovéniai builder-e, a CSE Projekt d.o.o nyerte el, az Astron épület-megoldásával. A beruházói programban egy gyártó épület és egy polcos technológiájú raktár épület szerepelt, a kiegészítő egyéb létesítményekkel.

A telek véges kondíciói, beépíthetősége és a gyenge altalaj miatt az acélszerkezet bizonyult a legmegfelelőbbnek. Ráadásul a gyártó épületben egy nagyobb méretű vasbeton szarkofág került kivitelezésre, amit a bennük elhelyezett radioaktív sterilizáló berendezés tett szükségessé. A szarkofág alapozási síkja jóval a csarnok alapozási síkja alá került, és további süllyedéssel is kellett számolni. A belső oszlopok helyeit néhol hektikussá tette a megkerülhetetlen technológia. A raktárépület esetében kihívás volt a maximális épületmagasságok és a minimális belmagasságok által bezárt geometria. Mindkét épület Sprinkler rendszerrel van ellátva. Tűzvédelmileg a burkolatok helyes megválasztására is ügyelni kellett. Mindezek alapján került optimalizálásra a szerkezet és a burkolati rendszerek, megtartva a tervezett épületek technológiai szigorát és az építészek elképzeléseit. Az Astron a szerkezetek és burkolatok tervezése, gyártása és szállítása mellett, szerelési ütemtervezést, helyszíni terméktanácsadást és szerelési művezetést is a vállalásában tudta tartani.

A szállított csarnokok méretei:

Gyártó épület:  
Szélesség 59,80 m
Hosszúság 77,80 m
Keretállások 8,15 m + 9 × 7,00 m + 6,65 m
Magasság 10,40 m ereszmagasság, amely 9,00 m tiszta belmagasságot biztosít a keretsarok belső éle alatt
Tetőhajlás 4%
Raktár épület:  
Szélesség 20,80 m
Hosszúság 97,30 m
Keretállások 6,65 m + 12 × 7,00 m + 6,65 m
Magasság 13,35 m ereszmagasság, amely 12,50 m tiszta belmagasságot biztosít a keretsarok belső éle alatt
Tetőhajlás 4%
8,15 m + 9 × 7,00 m + 6,65 m 10,40 m ereszmagasság, amely 9,00 m tiszta belmagasságot biztosít a keretsarok belső éle alatt 6,65 m + 12 × 7,00 m + 6,65 m 13,35 m ereszmagasság, amely 12,50 m tiszta belmagasságot biztosít a keretsarok belső éle alatt


Mindkét épületen a szállított tetőrendszer az Astron legjobb, a piacon egyedi tetőmegoldása alacsony hajlásszögű tetőkre, a kéthéjú, szerelt tető, felső LMR600 korcolt tetőlemezzel. A tető hőátbocsátási tényezője: U = 0.20 W/m²K. A tetőrendszer tetőszelemeneken nyugvó, építési helyszínen összeépített tetőrétegrend, alsó trapézlemezből, hőhídmegszakító elemmel ellátott távtartókra elhelyezett felső lemezből (korcolt LMR600), és a közöttük elhelyezett többrétegű, összesen 200 mm vastag kasírozott vagy kasírozás nélküli 16 kg/m³ testsűrűségű üveggyapot paplan hőszigetelésből áll. Igény esetén a szigetelési tartalom 260 mm-re növelhető, mellyel U = 0.17 W/m²K-es hőátbocsátási tényezői kritérium is kielégíthető.
Maga a fedő lemez, az LMR600 minden esetben Cink bevonatú. Az állókorcos panelek gyárilag előfuratoltak toldáshoz.

A panel anyagának tulajdonságai: Anyagminőség 320 N/mm²
  Névleges vastagság 0,66 mm
  Fedési szélesség 600 mm
  Borda magasság 80 mm
A panel anyagának tulajdonságai:
A tetőrendszerhez tartoznak természetesen rendszerkomponens kiegészítők, mint:
  • profilos lábazatú hő-és füstelvezetők
  • hőszigetelt vápa és attika csatornák (Geberit Pluvia rendszerrel komponens elemek)
  • hófogók és tetőkibúvók
  • bevilágító panelek
  • a korcokon mechanikusan rögzített elemeken keresztül, a tető átlyukasztása, átcsavarozása nélkül elhelyezhető további kiegészítők, mint szolár és fotovoltaikus panelek, szerviz járdák, korlátok, stb.
Tetőburkolat – alsó lemez és távtartó rendszer

Homlokzati fal szerelés


Az Astron acélcsarnok rendszerének adatait megtekintheti, termékismertetőit letöltheti, ha a hír alatti termékképre kattint, ha árajánlatot, bővebb információt vagy katalógust szeretne kérni a Lindab Kft. - Building divízió munkatársától, használja a megfelelő gombot.
 
Kategóriák
Készcsarnokok
Készcsarnokok
Készépületek, konténerek
Készépületek, konténerek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...