A kő és az üveg harmonikus egysége

Egyedi megjelenésű lakásbelsők a fa, az üveg és a rusztikus kőburkolatok alkalmazásával

A cikkben szereplő a két otthonban a felületek dominálnak: a fa, az üveg és a rusztikus kőburkolatok egyedi struktúrája. A tört fehér szín világossá teszi és maximálisra tágítja a teret, miközben hagyja érvényesülni a különböző anyagokat. Bár a fehér már önmagában is könnyed légkört teremt, meleg árnyalatú fával párosítva még barátságosabbá tehetjük a lakásbelsőt. A világos tónusú fapadló és nyílászáró ideális választás, mert nem nyomja el ezt a halvány színvilágot. Változatos textúrával, és egy kevés színnel pedig tovább gazdagíthatjuk a látványt. A kevés színből összeállított enteriőrökben a kiegészítőknek fontos szerepük van. A teret feldobhatjuk feltűnő anyagokkal és formákkal, a fehér falakat pedig képekkel élénkíthetjük fel.

Mivel mindkét ház sok természetes fényt kap, ezért olyan térelválasztó elemet kellett találni, ami ugyan magára irányítja a figyelmet, azonban a háznak ezt az adottságát nem töri meg. Az üvegfüggöny tökéletesen megfelelt erre a célra, hiszen egy attraktív és feltűnő látványelem, mely nem csak, hogy nem gátolja a fény beáramlását, hanem fényvisszaverő tulajdonságának köszönhetően egyenesen visszatükrözi azt, így a tér még világosabb és szellősebb lesz.
Természetes anyagokkal való párosítása pedig a különböző felületek és tónusok finom kapcsolatát erősíti. Kifinomult anyaga az egyik házban a nappali és az étkező csillárjaiban, a másik házban pedig a lépcsőben, a pultlapban, a mozaikban, valamint az étkezőasztalban köszön vissza.
Mindkét házra jellemző a könnyed, nőies légkör. Az első házban az elegáns, lágy vonalak közé tökéletesen illeszkedik a rusztikus felületű fehér márványból készült mediterrán kőburkolat, mely keretet ad az üvegfelületeknek. A lágy, krémes árnyalatú onyx falburkolat - mely a második házban több felületen is visszatér -, tökéletesen harmonizál a meleg tónusú bútorokkal, és bár a fehérhez hasonlóan kiemeli a kontrasztos színeket, annál mégis természetesebb hatású, optikailag pedig tágítja a teret.
Az üvegfüggönyökkel és rusztikus falburkolatokkal kapcsolatban további információért kattintson a hír alatti termékképekre. Ha árajánlatot vagy bővebb felvilágosítást szeretne kérni a Mediterrán Építőház Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
Kategóriák
Kőburkolatok, betonlapok, cementlapok
Kőburkolatok, betonlapok, cementlapok
Dekorációs üvegek, tükrök
Dekorációs üvegek, tükrök
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Burkolatok, padlók, térburkolatok
Üvegek, fényáteresztő műanyagok, árnyékolók
Üvegek, fényáteresztő műanyagok, árnyékolók
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...