Ytong építési rendszer a Széchenyi Egyetemi Napokon

A termékek mellett a hatékony munkát elősegítő célszerszámok is bemutatásra kerültek

2018. április 17–21. között idén is, mint minden évben megrendezésre került a nagyszabású győri "SZEN_2018" Széchenyi Egyetemi Napok. A négy napos rendezvény nem csak a féktelen bulikról, hanem a sportról és egyéb a tanulmányokhoz kapcsolódó programokról is szólt. Az eseményen az Y-YTONG Márkakereskedés és Mérnökiroda Kft. képviselte a Xella Magyarország Kft.-t.

A látványos Ytong mintafal már az építés során sokakat megállított, csak úgy záporoztak a kérdések a bemutató kőművesek felé. A stand egyik oldalán az Ytong Kész-Ház programmal ismerkedhettek meg a látogatók, míg a felület másik oldalán az Ytong termékek kimagasló tulajdonságai kerültek fókuszba. Beépítették a standba többek között az Ytong Start elemet, az előfalazó- és válaszfal téglákat, illetve az innovatív Ytong Lambda 50 falazóelemet, mely egy rétegben kiegészítő hőszigetelés nélkül is megfelel a jelenleg (és a jövőben) hatályba lépő energetikai követelményeknek.

Ytong mintafal a Széchenyi Egyetemi Napok-on
Ytong mintafal a Széchenyi Egyetemi Napok-on


A Xella Magyarország kereskedelmi partnere a célszerszámokat is kiállította az Ytong állomáson, így az érdeklődők első kézből (fizikailag) bizonyosodhattak meg arról, hogy az eszközök segítségével milyen könnyen és gyorsan megmunkálhatóvá válnak falazóelemeik. A tárgyak használata azért fontos, mert így lerövidül a kivitelezési idő, csökkenek a költségek és nem utolsó sorban javul a szerkezetépítés minősége. Már szinte kötelező programelem, hogy az egyetem oktatói kisebb létszámú csoportokkal meglátogatják a kiállítók bemutató egységeit, ahol partnerük részükre külön-külön termékismertetőket tartott.

"Célunk, hogy megtapinthatóan közel hozzuk, és élőben tudjuk bemutatni az egyetem hallgatóinak, oktatóinak és az érdeklődőknek magát az Ytong anyagot, és az aktuális szakmai újdonságokat." - Seper Borbála (Y-Ytong)

A termékekkel történő fizikai találkozáson túl a hallgatók számára kiemelkedően fontos, hogy megismerjék a különböző csomóponti megoldásokat, mely tovább segíti őket mind a tanulmányaik sikeres befejezéséhez, mind a későbbiekben, amikor már, mint diplomás építészmérnökként kell helyt állniuk.

Az Építészeti és Épületszerkezettani Tanszék 2018. április 18-ra a Széchenyi István Egyetem Építész Műteremházában külön "Épületszerkezeti megoldások" előadás-napot szervezett az építész- és építőmérnök hallgatók részére, melyen a részvételért hallgatói kredit pont járt.

Az Ytong termékek bemutatását szintén a a Xella Magyarország kereskedelmi partnere Seper Borbála vállalta magára. A szakmai előadás témája:
  • A "fehér építőanyagok" teljes termékpalettájának ismertetése,
  • Az épületenergetikai szabályozás, a gazdaságos egyrétegű falszerkezet megoldások, a lábazati hőhídmegszakító, a termikus burok szerepe,
  • Az Ytong kivitelezés öt fontos szabálya,
  • Az Ytong „bölcsőtől bölcsőig” szemlélete,
  • A "környezetbarát" építőanyagok kritériumai, (CO₂ / Lépj kisebbet).
"Köszönöm a segítőkész együttműködést a Széchenyi Egyetemi Napok 2018 egyetemi rendezvényen. A szakmai érdeklődésre és az előző évek sikereire való tekintettel reméljük jövőre is képviselhetjük a vállalatot és termékeit a szakmai kiállításon, így tovább növelve a falazóelemek jó hírnevét." - Seper Borbála (Y-Ytong)

Ytong szakmai előadás
Ytong szakmai előadás


Az Ytong építési rendszer katalógusait letöltheti, ha a hír alatti termékképre kattint. Amennyiben árajánlatot vagy egyéb információt szeretne kérni a Xella Magyarország Kft. munkatársától, használja a megfelelő gombot.
A hírben szereplő termékek
Ytong falazóelemek Ytong födémpallók Ytong Start hőhídmegszakító elem Ytong tetőpallók
 
Ytong építési rendszer
12 termék

A rendszer számtalan előnnyel rendelkezik. Kiegészítő hőszigetelés nélkül is megfelel a szigorú hőtechnikai követelményeknek. Nagyobb hasznos tér alakítható ki ugyanakkora beépített helyen, a könnyű és gyors megmunkálás pedig az építési idő lerövidítését teszi lehetővé. A pórusbeton klímaszabályzó tulajdonsága révén egészséges, kellemes belső klímát biztosít. Az Ytong kizárólag ásványi alapanyagokat tartalmaz, ezért nem éghető és zajvédelmi tulajdonságai is kitűnőek. A természetes alapanyagok, az alacsony előállítási energia-szükséglet, a szinte hulladék nélküli gyártás és felhasználás mind a természeti környezet terhelésének csökkentését jelenti.

12 termék
Termékismertető
Műszaki adatok
CAD
Tovább
Termék kártya
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...