Kreatív PR Prizma: ezüst díjat nyert a "Te mire költenéd a rezsit?" kampány

Szakmai elismerés a Knauf Insulation és Build-Communication Kft. kampányáért

Három fődíj, 16 dobogós helyezés és két különdíj talált gazdára november 20-án este a Prizma Kreatív PR Díj átadóján. Ezek közül egyet, egy ezüst díjat, a Build-Communication Kft. a Knauf Insulation "Te mire költenéd a rezsit?" kampányukért, a PR szakma legrangosabb versenyén, a Kreatív Prizmán, a legnépszerűbb, PR vezért integrált kampányok kategóriában pályázótársukkal, a Premier Kommunikációs Irodával közösen vehettek át.

Amire emellett nagyon büszkék, hogy a Knauf Insulation nyerte el a versenyben az Év Megbízója címet is, amelyet a zsűri azért a példamutató kockázatvállalásért ítélt a cégnek, amellyel a terméke felhasználásával vezetett kísérlet és annak nyílt kommunikációja mellett döntött.

A versenyre lezárt projektekkel lehetett nevezni, a PR vezérelt integrált kampány kategóriába több mint 14 pályázat érkezett, ebből 7 került rövidlistára s végül 2 projektet, köztük az ő kampányukat ítéltek dobogósnak.

Az első, valós körülmények között lebonyolított energia- és rezsi-megtakarító összehasonlító kísérletről, annak eredményeiről és a köré szervezett kommunikációs kampányról további információ itt.
Ha a "Te mire költenéd a rezsit?" programról további információt szeretne kérni a Knauf Insulation vagy a Build-Communication Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kapcsolódó hírek
Lezárult az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program
Lezárult az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program
46%-kal csökkentette a gázfogyasztást a szigetelés
Lezárult az első, valós körülmények között végzett épület energiahatékonysági összehasonlító program
Knauf Insulation referencia ház program - épületfizikai kérdések szakembereknek
Knauf Insulation referencia ház program - épületfizikai kérdések szakembereknek
5 hónapja elemzik a negyedóránként online érkező adatokat, hogy megtudják hogyan alakul az épületek által felhasznált fűtési energia mennyisége
Knauf Insulation referencia ház program - épületfizikai kérdések szakembereknek
Knauf Insulation referencia ház program - padlásfödém rétegrend vizsgálata
Knauf Insulation referencia ház program - padlásfödém rétegrend vizsgálata
A hőszigetelt háznál 4 hónap után fele annyi fűtési energiát használtak fel
Knauf Insulation referencia ház program - padlásfödém rétegrend vizsgálata
Knauf Insulation referencia ház program - padlásfödém hőszigetelése
Knauf Insulation referencia ház program - padlásfödém hőszigetelése
A hőszigetelt házzal 2 hónap alatt nagyjából 2 hónapnyi fűtési költséget takarított meg
Knauf Insulation referencia ház program - padlásfödém hőszigetelése
Két Hajdú-Bihar megyei család a rezsi-megtakarító kísérletben
Két Hajdú-Bihar megyei család a rezsi-megtakarító kísérletben
"F" energetikai besorolásból "A" lesz a homlokzati és padlásfödém hőszigetelésnek köszönhetően
Két Hajdú-Bihar megyei család a rezsi-megtakarító kísérletben
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...