CREATON Tetőszépségverseny 2017 eredményhirdetés és díjátadó

Akár kicsi a tető, akár nagy: a mester mindenhol mester

A 8. éve töretlen érdeklődés mellett zajló CREATON Tetőszépségversenyre idén már nem csupán kerámia tetőcseréppel, de modern síkpalával fedett épületek kivitelezői is pályázhattak. A cég az idei évet is azzal kezdte, hogy díjazta a legkiválóbb szakemberek előző éves munkáját.

"Nagy öröm számomra, hogy a legtöbbekkel már ismerősként találkozom. Az idén 8. alkalommal megrendezett Tetőszépségversenyt két kategóriában, kerámia és palafedésre is kiírták. Az eredményekből is látszik, hogy ebben a két kategóriában akár kicsi a tető, akár nagy a tető, a mester mindenütt meg és be tudja mutatni szakmai tudását, a pályaművek ismét igen magas színvonalúak voltak." - mondta el dr. Tóth Elek, a BME Magasépítési tanszékének egyetemi docense, a zsűri elnöke értékelő beszédében a díjátadón.

A 2017. évi, 800.000 Ft összdíjazású versenyen a zsűri 18 pályaművet emelt ki: 6 díjat, 5 különdíjat osztott ki, valamint további 7 tetőfedő munkáját javasolta CREATON-nak az ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra felterjeszteni.

"Ma már majdnem ott tartunk, hogy bárki, bármelyik kategóriába meg tudná csinálni az itt jelenlévő szakemberek közül a pályanyertes munkát. Ehhez persze kell szakmai tudás, de ami igazán kell hozzá, az a megrendelő, aki hisz, és bízik a mesterben, illetve meg tudja fizetni a minőségi munkát. Szerencsére minden évben vannak ilyen megrendelők." - emelte ki a szakemberek körében nagy tiszteletnek örvendő zsűri elnöke, dr. Tóth Elek.

A zsűri tagjai:
dr. Tóth Elek - a BME Magasépítési Tanszék egyetemi docense
Pahocsa Kálmán, ács-, tetőfedő mester és bádogos, a 2016. évi Tetőszépségverseny pályázat győztese
Elek Zsolt, ács-, tetőfedő mester és bádogos, a 2016. évi Tetőszépségverseny pályázat II. díjasa
Galovszky Ferenc - alkalmazástechnikai vezető, CREATON South - East Europe Kft., Tető üzletág

Tanácsadók:
Zakariás András - a Tető Építők Egyesületének tagja
Kovács Sándor - az ÉMSZ képviselője


Kerámia tetőcseréppel fedett épületek kategória:

A kerámia tetőcseréppel fedett kategória I. díját Katona Szabolcs, ács- tetőfedő és bádogos mester vehette át.
"A 750 négyzetméter területen fekvő családi ház tetőfedését alapos előkészítő munka előzte meg, hiszen a tervezővel közösen összeülve gondoltuk ki a koncepciót. Bár először azt mondtam, hogy nem megvalósítható, egy kevés áttervezéssel végül 4 hónap alatt sikerült kivitelezni a tetőt." - mondta el a nyertes munkáról a szakember. A pátyi családi házra HORTOBÁGY profil hornyolt tetőcserép NUANCE antik engóbozott változata került.
"Felhívom a figyelmet arra, hogy egy jó tetőfedő hóban, fagyban, esőben, szélben, éjszaka, nappal is dolgozik és legalább 10 embert dolgoztat még a műhelyében is, alapos, figyelmes és kemény munkát végezve. Ezt látjuk most a képeken és így történhet az, hogy egy pályamű egyértelműen nyertes lesz." - méltatta a nyertes pályaművet dr. Tóth Elek, a zsűri elnöke.


A pályázat kerámia tetőcseréppel fedett épületek kategória II. díját Baksa Ferenc vihette haza, egy Gyömrőn fedett családi ház tetőjével. A felhasznált termék RÓNA szegmensvágású tetőcserép, NUANCE rézvörös engóbozott változatban.


III. díjat érdemelt Császár József egy Budapesten fedett kastélyépület tetőjéért. A felhasznált termék KLASSIK hódfarkú tetőcserép, natúrvörös változatban.

Palával fedett épületek kategória:


A palával fedett épületek kategória I. díját Kovács Tibor munkája, egy budapesti apartman fedése nyerte el.
"Ez egy nagyon érdekes munka volt, mert azbesztmentesítésre kerestek meg minket és egészen idáig jutottunk. 7 és fél hónap volt összesen a felújításra és a fedésre. Kellett hozzá egy nagyon jó projektmenedzser csapat, akik rugalmasan álltak ahhoz, hogy egy ekkora tető ilyen minőségben tudjon elkészülni. Sokat segített, hogy a megrendelő is végig nagyon alkalmazkodó volt." - mondta el a nyertes munkáról a szakember. A budapesti apartmanra 40x40-es méretű sarkított négyzet, illetve 30x60-as méretű téglalap palafedés került, kékesfekete színben.
"Egészen elképesztő és szép megoldások vannak a tetőn, minden nagyon szakszerűen és kidolgozottan jelenik meg. Jól átgondolt és szép feladatként készült el a tető, színével és formai kialakításával, díszítéseivel és szakmailag is tökéletes." - méltatta a nyertes pályaművet dr. Tóth Elek, a zsűri elnöke.


A pályázat palával fedett épületek kategória II. díját Tuli Szilárd és Trombitás Zoltán közösen vihette haza, egy Balatonboglár-Szőlőskislakon található műemléképület fedésével. A felhasznált termék 40x40-es sarkított négyzet pala, kékesfekete színben.


A III. díjat Urbanics János vehette át, egy budapesti irodaépület fedéséért. A felhasznált termék 20x40-es téglalap pala, kékesfekete színben.


Különdíjban részesült munkák:

Kerámia tetőcseréppel fedett épületek kategória:
- Bánszki Miklós - Családi ház, Budapest
- Tóth Árpád - Hotel, Balatonfenyves
- Katona Szabolcs - Családi ház, Siófok
- Drong György - Családi ház, Albertirsa


ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra felterjesztett épületek és készítőik - Kerámia tetőcseréppel fedett épületek kategória:
- Földesi Szabolcs - Skanzen, Hajdúböszörmény
- Holecz András - Családi ház, Solymár
- Zsiga László - Családi ház, Vác
- Zsárik Ferenc - Gazdasági épület, Lovas
- Kiss Lajos - Családi ház, Budapest
- Kádár László - Családi ház, Cegléd


Palával fedett épületek kategória:
- Kovács Ferenc - Református templom, Debrecen


ÉMSZ Év Tetője Nívódíj pályázatra felterjesztett épületek és készítőik - Palával fedett épületek kategória:
- Szabó Zoltán - Múzeum, Nyíregyháza


További információt az Év Tetője Nívódíj Pályázatról a Build-Communication Kft. munkatársától, a CREATON termékeivel és műszaki megoldásaival kapcsolatosan a CREATON South - East Europe Kft. munkatársától kérhet, az Információkérés gomb megnyomásával.
Kapcsolódó hírek
CREATON Tetőszépségverseny 2016 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2016 eredményhirdetés és díjátadó
A minőségi munka minőségi elismerést érdemelt
CREATON Tetőszépségverseny 2016 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2015 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2015 eredményhirdetés és díjátadó
A zsűri nem csak a tetők szépségét, egyediségét, hanem sokkal inkább a szakszerűségét vizsgálta
CREATON Tetőszépségverseny 2015 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2014 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2014 eredményhirdetés és díjátadó
Több, ritkán használt rendszerelem, precíz kivitelezéssel a nyertes tetőn
CREATON Tetőszépségverseny 2014 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2013 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2013 eredményhirdetés és díjátadó
A versenyt egy 120 éves balatonalmádi lakóház nyerte, a precíz és szakszerű tetőfedési munkálataiért
CREATON Tetőszépségverseny 2013 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2012 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2012 eredményhirdetés és díjátadó
A versenyt egy Klassik hódfarkú tetőcseréppel díszített balatonfenyvesi lakóház nyerte
CREATON Tetőszépségverseny 2012 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2011 eredményhirdetés és díjátadó
CREATON Tetőszépségverseny 2011 eredményhirdetés és díjátadó
A Sátán felújított műemlékkastély lett a legszebb CREATON tető
CREATON Tetőszépségverseny 2011 eredményhirdetés és díjátadó
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...