Öko-logikus Építészet 2014 konferenciasorozat

Archív hír
Az itt szereplő cikk tartalma már lehet, hogy nem aktuális.

Országszerte, 7 időpontban és helyszínen

Épülő ökologikus épületek állnak az idei Öko-logikus Építészet sorozat középpontjában. A három beruházást újszerű formában fogják tárgyalni: a tervezők dinamikus, Prezivel készült, látványos bemutatóját alkalmazástechnikusok hozzászólásai, villámelőadásai fogják színesíteni – kiemelve, ellenpontozva, hangsúlyozva az egyes kérdéseket.
Elsőként Radványi Gábor építész, a HuGBC alelnöke a Corvin Negyed kapcsán az urbanisztikai szintű kérdéseket tárgyalja, hiszen társadalmi szintű kérdéseket inkább urbanisztikai, mint épületléptékben lehet megoldani. A LEED, BREEAM környezettudatos minősítési rendszerek is figyelembe veszik a városi kapcsolódásokat a közlekedéstől a hulladékkezelésig – érdekes a tucatnyi minősített épület tanulsága a város közepén. Épül és befejezéshez közel áll az ország első 100 lakásos passzívháza – ennek építéséről, a felvetődött dilemmákról, az elvek gyakorlattal való ütközéséről tart prezentációt Nagy Csaba a tervező Archikon képviseletében. Százas léptékben sok anyagi, műszaki, technikai kérdés jóval élesebben vetődik fel, mint egy-egy családi ház tervezése kapcsán.
A legtöbb meglévő épület energetikai felújítása, passzív- vagy akár aktívházzá alakítása igen sürgető feladat lenne. De vajon egyáltalán átalakíthatók-e évtizedekkel korábbi, nem éppen öko-felfogásban készült házak aktívház-szintre? Ifj. dr. Kistelegdi István egy pécsi, szintén épülőben lévő családi ház felújítását, passzívházzá alakítását ismerteti a részletekbe menően, bemutatva a megközelítés mikéntjét, a tervezési metódust is. Valamennyi előadói blokkot a konkrét műszaki megoldásokat, konkrét termékeket, technológiákat elemző-bemutató alkalmazástechnikai hozzászólások egészítik ki, melyekben gyártó cégek szakértői segítenek az egyes kérdések minél alaposabb megvilágításában. Lesz szó hőszigetelési kérdésekről, csomópontképzésről, napelemekről és tetőkről, árnyékolásról, ablakokról és hőszivattyúkról, szellőzési kérdésekről, kémények energiatudatosságáról, álmennyezetek környezettudatosságáról, minősítéséről, szoftverekről és még sokminden más érdekességről.

Időpontok és helyszínek:
2014. április 24. – Debrecen, Kölcsey Központ, Hunyadi utca 1-3.
2014. április 29. - Veszprém, Betekints Wellness és Konferencia Hotel, Veszprémvölgyi u. 4.
2014. május 6. - Győr, Hotel Famulus, Budapest terem, I. emelet, Budai út 4-6.
2014. május 13. - Budapest, Danubius Hotel Flamenco, Tas vezér u. 3-7.
2014. május 15. - Szeged, SZTE Kongresszusi Központ, Ady Endre tér 10.
2014. május 20. - Pécs, Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar, Boszorkány út 2., A 008. terem (földszint)
2014. május 22. - Kecskemét, Hotel Három Gúnár Rendezvényház, Festő u.8.

Kamarai akkreditáció: MÉK: 3 pont (2014/54)

Részvételi díj: előzetes regisztráció és fizetés esetén: 3 150 Ft + áfa (4 000 Ft) helyszíni készpénzes fizetés esetén: 3 937 Ft + áfa (5 000 Ft)

Regisztráció

Figyelem! Visszatérítés! Minden résztvevőnek bruttó 2 000 forintot írnak jóvá a tervlap.hu rendszerében. (A visszatérítés csak a teljes napon résztvevőknek jár!) Az összeg felhasználható a kiadó saját rendezvényeinek részvételi díjaira, szaklap- és szakkiadvány-előfizetésekre stb. Ezen kívül minden résztvevő éves előfizetést kap a Metszet digitális lapszámaira!
Kezdeményező támogatók:
Támogatók:
Ha az Öko-logikus Építészet konferenciasorozattal kapcsolatban további információt szeretne kérni az Artifex Kiadó Kft. munkatársától, használja az alábbi Információkérés gombot.
Kategóriák
Hőszigetelések, hangszigetelések
Hőszigetelések, hangszigetelések
Épületgépészet
Épületgépészet
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek
Épületszerkezetek

Nyílászáró, szigetelés, burkolat, ...

Épületgépészet

Kazán, klíma, légkezelő, szaniter, ...

Épületvillamosság

Elosztó, lámpa, tűzjelző, kamera, ...

Berendezések

Utcabútor, targonca, irodabútor, ...

Eszközök

CAD szoftver, hőkamera, vésőgép, ...