Az eredetileg Épületgépészeti Szakmai Napokat előbb a Gépészet szakiránnyal, majd két éve a teljes építőiparral
bővítették, így még nagyobb volt az érdeklődés, amire ismét számítanak úgy a Szakkiállításon, mind a kapcsolódó
Nemzetközi Konferencia előadásain és a különféle szakmai rendezvényeken.
Szakmai Napjaikat – az Önök véleményeit is meghallgatva és megértve, a kiállítói
és látogatói igények minél jobb kiszolgálása érdekében – alaposan átszervezték.
A legfontosabb változások a következők:
- A Szakkiállítást idén új helyszínen, a Debreceni Egyetem patinás Főépületében (Egyetem tér 1.) rendezik meg
október 14-én, vagyis egynapos lesz. A kiállítási standokat Magyarország elismerten egyik legszebb belső terében
helyezik el: a Díszudvaron (ahol a fogadásokat néhány éve már rendszeresen tartották), annak „kerengőjén”,
a közlekedő terekben és az előcsarnokban, valamint az épület előtt is biztosítanak helyet kiállító autóknak.
A paravánok az új helyszínhez illően szintén újak lesznek.
- A Szakkiállítás tehát egynapos lesz, vele párhuzamosan csak a Nemzetközi Konferencia plenáris előadásait
tartják a Főépületben csütörtökön 2-3 óra időtartamban, így bőven lesz ideje mindenkinek a Szakkiállítás megtekintésére,
ismerkedésre, kapcsolatteremtésre, vagy akár elmélyült szakmai-baráti beszélgetésekre, véleménycserékre.
- Az esti fogadás ugyancsak a Főépületben, a bejárat feletti, Aulának nevezett díszteremben és annak előcsarnokában
lesz.
- Másnap, 15-én, pénteken a rendezvény a Nemzetközi Konferencia szakmai szekcióinak előadásaival a Műszaki
Kar épületében folytatódik (Ótemető u. 2-4.), programjáról a http://mk.unideb.hu/conference/ honlapon tájékozódhatnak.
A konferencia nyelve angol és magyar lesz, tolmácsolást biztosítanak. Az épületgépészettől például
a gépészeten vagy a mechatronikán keresztül az építészetig, összesen 8 szakmai szekció érdekes és tartalmas
előadásait hallgathatják meg az érdeklődők.
A Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara a rendezvényen történő igazolt részvételt kreditpontokkal ismeri
el, ennek gyors és egyszerű ügyintézéséhez internetes regisztrációt működtetnek.
A rendezvényt a rendelkezésükre álló minden eszközt igénybe véve széles körben meghirdetik a szakmai folyóiratokban,
a helyi és országos médiában, névre szóló meghívókat juttatnak el sok ezer szakember, vállalkozás és oktatási
intézmény részére a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara aktív közreműködésével.
A Szakkiállításra jelentkezni, standot foglalni közvetlenül, online módon a
http://mk.unideb.hu/conference/ lapon lehet a
„Kiállítói ügyintézés” ablak „Bejelentkezés” menüpontjánál. Ehhez először „Felhasználói fiók”-ot kell létrehozni a
http://mk.unideb.hu/conference/index.php/hu/component/user/register helyen.
Fontos: az online tájékozódás és ügyintézés minden lehetőségét csak a Mozilla Firefox böngészővel tudják elérni!
A szervezők kérik, hogy elsősorban ezzel az online foglalási lehetőséggel éljenek, de ha valaki nem boldogulna, vagy
jobban kedveli a hagyományos módot, az itt letölthető
Jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével is jelentkezhet.
Jelentkezési határidő nincs, a helyeket azonban csak a jelentkezések sorrendjében tudják biztosítani.
A
részletes program itt letölthető.
Kérdéseikkel forduljanak bizalommal Csiha Andráshoz:
Tel.:(52)461-676
Mobil.:(30)649-1215
E-mail:
csiha@mk.unideb.hu
A szervezők remélik, idén – ha csak ideiglenesen is, de – átalakul a jól ismert „Debrecenbe kéne menni” kezdetű nóta is. Reményeik
szerint a Szaknapok előtt így hangzik majd: „Debrecenbe el kell menni!”, utána pedig, hogy: „Debrecenben jó volt
lenni”.
A rendezvény médiatámogatója az
E-Build és a ProIDEA.